Virágzik a fehér akác,
tavaszoknak fehér-fürtös virága.
Munka nélkül, jövő nélkül,
jaj, az embert idegen föld várja.
Szerelmespár búcsúzkodik,
egyik ígér, másik csak sír csendbe’—
elviszi az ifjúságát,
ígéretét messze idegenbe.
Hová tűnik az ígéret,
ami azt a búcsúzást lezárja?
Szeretőnek, ígéretnek
marad e majd hazahúzó vágya?
Végre aztán, aki megjön,
őszült fejjel, szerelmét keresve,
nem is sejti, hogy azt a lányt
mély sírjába bánata temette.
—Nem nyílik már soha többé
fehér akác annak a szép leánynak,
egyre várt, hogy vissza-jöjjél,
megszakadt a fájó szíve utánad.
Kint vár rád a temetőbe,
fehér akác hullatja rá virágát.
Minden évben újra kihajt,
siratja az élet legszebb leányát.
2 hozzászólás
Mint egy szomorú dal, olyan a versed, hangzásra, rímekre, ritmusra… szinte dúdoltam olvasás közben. Most látom, hogy dalszövegnek minősítetted – hát valóban az, sikerült!
Gratulálok!
Kedves Haász Irén!
E balladában a jelenlegi kort , történéseit örökítettem meg. Sőt, az utolsó két versszak üteme egy szótaggal gyorsított az előbbi 8/10-es ütemhez viszonyítva. A zene komponálásnál, ezt a " gyorsítást " egy ütemmel kihúzzák, azaz, figyelembe veszik.
Örülök, hogy olvastad, itt jártál.
Szeretettel, Inda.