Talán még…

Kifosztott engem a félkarú rabló,
a fele pénzem odavan;
mi megmaradt volna, azt is elittam,
most jól megnézhetem magam…

Nem sikerült gazdaggá lennem,
de méltóságom sincsen már:
boldoggá tett szép asszony helyett
sodrófával egy némber vár.

Hogy visít majd! Nem lesz benne
egy szemernyi szánalom,
a bűntudat mázsás súlyát
táncoltatja vállamon;
múltamat, mit nálam is már
jobban ismer, azt hiszem,
felfegyverzett hadseregként
állítja fel ellenem.

Százszor megélt jelenet ez:
én hazaérek részegen,
előre tudom, mit vág fejemhez,
s csak mosolygok rá félszegen,

mert emlékszem még, mi rejlik,
e két torz álarc mögött;
hogy mielőtt beengedtük
a gond nevű ördögöt
szívünkbe, ő hercegnő volt,
s én hozzá illő dalia;
ám véget ért az ifjúság –
a báboknak meg kellett halnia.

De talán ez is csak egy álca!
Leszünk mi még boldogok!
Ha nem felejti el az Isten,
hogy mi is voltunk angyalok…