Hiányzol

Hiányod úgy van velem, mint magas
csúcsok hívása, a vágy az elindulásra,
mert minden perc túl hosszú, s drága
ahhoz, hogy nélküled vesszen hiába.

Késztetés, mint tavaszi fény a virágra,
a kinyílás vágya, feléd, beléd szállva.
Ha nem jönne virradat az éjszakára,
s nem vetne kéken habot tenger hulláma,

ha nem szállna galamb többé a fámra,
ha nem kékülne az ég tavaszban szállva,
nem hiányozna jobban, míg szívem dobban,
míg lelkemben e máglya fényesen lobban.

Virágok szerenádját sóhajtom feléd,
hogy ott messze, ha az este von föléd
csillagos takarót, érezd, hogy szeretlek,
úgy érezd, mint lélek az Örökkévalót…