Viaszcseppek (első rész)

1. jelenet

Szín: Kisvárosi kávézó terasza. Kora délután van, a pincér a sarokban újságot olvas. Középkorú nő, Bea fagylaltozik, vár valakire. Diplomatatáskás férfi, Zoltán érkezik.
Leül, int a pincérnek.

-pincér: -Kellemes napot Uram, parancsoljon!
-Zoltán: -Milyen sörük van?
-pincér: -Csapoltat, vagy üvegeset parancsol?
-Zoltán: -Maradjunk az üvegesnél.
-pincér: -Borsodi, Dréher, Amstel…
-Zoltán: -Amstel jó lesz és egy vilmoskörtét is kérek.
-pincér: -Azonnal hozom!

(A pincér elmegy, Zoltán rágyujt és ujjaival idegesen dobol az asztalon. Bea feláll, odalép Zoltánhoz és megszólítja)

-Bea: -Bea vagyok, megengedi, hogy leüljek?
-Zoltán: -Hízelgő az ajánlat, de várok valakit.
-Bea: -Azt hiszem félreértett, Ön Zsuzsát várja és Zoltánnak hívják. Igazam van?
-Zoltán: -Ne haragudjon, de honnan ismer?
-Bea: -Tulajdonképpen nem ismerem csak fényképről. Zsuzsa kért meg hogy jöjjek el és beszéljek magával. Leülhetek?
-Zoltán: – Elnézést, természetesen foglaljon helyet. Ne vegye zokon, ha félreértettem a közeledését, de ma nem vagyok igazán jó passzba. Meghívhatom valamire?
-Bea: -Nem, köszönöm és tényleg kevés az időm, úgy hogy a tárgyra térek: Zsuzsa nem akar Önnel találkozni, Engem küldött, hogy kérjem meg, hagyja békén. Ne hívja, ne zaklassa, nincs semmi mondanivalója az Ön számára. Felejtse el örökre.
-Zoltán: -Ezt hogy érti?
-Bea: -Szerintem úgy, ahogy mondtam. Nem akar Önnel találkozni sem, most sem, máskor. Kilépett az életéből, mit akar még tőle?
-Zoltán: -Csak ennyi? A telefonba miért nem merte elmondani?
-Bea: -Akkor békén hagyta volna?
-Zoltán: -Óriási! A hét év alatt zaklattam valaha is? Eljövök, hogy segítsek neki, mert bajban van. Keresem a lakásán nincs. Keresem a szerkesztőségben, már nem dolgozik ott, kérdezek bárkit, csak rébuszokban beszélnek róla. Egy hetembe került, mire sikerült a telefonszámát megszereznem. Felhívom, megbeszélem vele a találkozót, erre elküldi a barátnőjét-jól mondom?
-Bea: -Igen, mondhatjuk így is!
(A pincér érkezik)
-pincér: -Hozhatok még valamit?
-Zoltán: -(Beára néz) Valóban nem kér semmit?
-Bea: -Nem, tényleg köszönöm, de nem kérek semmit.
(pincér bólint, elmegy.)

-Zoltán: -…Szóval elküldi a barátnőjét és megüzeni, hogy hagyjam békén. De miért? Ez így nem frankó!
-Bea: -„Frankó” vagy nem, a lényegen nem változtat, nincs szüksége Önre, boldogul a segítsége nélkül is.
-Zoltán: -Nem gondolja, hogy ezt jobban szeretném az Ő szájából hallani? Milyen jogon avatkozik az életébe, az ügyvédje vagy a gyámja talán?
-Bea: -Uram, Én nem vitatkozom ezen, csak tolmácsoltam Zsuzsa üzenetét. A viszont látásra, és még annyit, hogy ha zaklatja, Zsuzsa élni fog a törvény adta jogaival és Én ebben maximálisan segíteni fogom.
( Fel áll és elindul)
-Zoltán: -Várjon kérem, ne haragudjon rám, kissé elragadtattam magam! Jöjjön vissza, üljön vissza, kérem. Szükségem van a segítségére.
-Bea: ( Bea vár egy pillanatot, megfordul és visszamegy az asztalhoz. Leül.) -Nos miben segíthetek?
-Zoltán: – Hol találom meg, feltétlenül beszélnem kell vele. Nem tudok hazamenni úgy, hogy egy pár szót ne váltsak vele. Mondja ezt el neki. Ígérem, ha tényleg nem tart igényt a segítségemre, eltűnök az életéből. Kérem, meséljen róla, hol él, hol találom meg?
-Bea: -Nálam lakik a kislányával, de nem szeretném, ha ott találkoznának. Mindenképp átadom az üzenetét, de a többi már Zsuzsán múlik. Szegénykém most nagyon ki van merülve, nyugalomra van szüksége. Nem engedem, hogy bárki háborgassa. Értse meg, nagyon nehéz napokat élt és él még most is át.
-Zoltán: -Hét éve nem láttam. Olyan gyönyörű, mint régen? Meséljen róla, férjhez ment? Mióta ismeri?
-Bea: -Igen, gyönyörű, csodálatos asszony. Gyönyörű hullámos haj, tágranyílt szemek, kislányos arc, nagyon vonzó jelenség. Hmm. Egy igazi tünemény. Kislánynak is ilyen volt. Születésétől fogva ismerem. Öt évvel vagyok idősebb nála. Egy utcában laktunk, együtt gyerekeskedtünk. Apám kukoricaszárból kunyhót épített. Az volt az én kuckóm. Sokat elbújtunk oda, kis szöszi fejét a combomra hajtotta és meséltem neki nagyapám ezerszer elmondott meséit. Tizenkétéves volt, mikor az anyját elveszítette.
-Zoltán: -Igen, ezt tudom, Zsuzsa beszélte. Szerencsétlen baleset volt. Az anyja konyhán dolgozott és valami csonttal megszúrta az ujját. Azt mondják késő ment orvoshoz, elfertőződött a seb, amputálni kellett a kézfejét, de már ez sem segített rajta. Szerintem valami orvosi műhiba is közrejátszott a halálában.
-Bea: -Ki tudja, annyi mindent beszéltek akkoriban. A lényeg, hogy Zsuzsát nagyon megviselte az anyja halála. A nővére középiskolába járt, kollégista volt Pesten nem tudott vele foglalkozni. Anyám nagyon sajnálta, felkarolta és ezek után még több időt töltöttünk együtt. Az apjának sokat kellett vidékre utaznia, olyankor mindig nálunk aludt.
Én később mikor a középiskolát elvégeztem, elkerültem a városból. Az egyetem befejezése után férjhez mentem és egyre kevesebbet találkoztunk. Négy éve megpályáztam egy tanári állást a városban. Akkor már túl voltam a váláson, gyerekünk nem volt, és a szívem is visszahúzott ide. Zsuzsa akkoriban elég rossz passzban volt, a vidéki riportok miatt kevés időt tudott a kislánnyal tölteni. Felajánlottam neki, költözzenek hozzám, nekem több időm van, ha megosztjuk egymás közt, a pöttömkére is több jut. Beleegyezett, újra egymásra találtunk és nem bántam meg, de azt hiszem Ő sem.
-Zoltán: -Most mivel foglalkozik?
-Bea: -Zsuzsa?
-Zoltán: -Igen! Mihez kezdett hogy elhagyta a szerkesztőséget?
-Bea: -Hát most semmivel, vagy is minden idejét a kislánynak szenteli. Néha írogat is, de a legtöbb írása a fiókban, vagy a szemétkosárban végzi.
-Zoltán: -Pedig óriási ambíció volt benne. Az egész rendszerváltást úgy élte meg, mint valami csodát. Minden energiáját belefektette. Agitált, lelkesített, biztatott mindenkit és írt, írt egyfolytában. Féltem darabokra esik szét, és minden porcikáját, minden sejtjét szétszórja az emberek között. Bízott az emberekben, borzasztóan bízott.
Hova lett ez az erő? Feladta?
-Bea: -Azt hiszem, ezt sohasem lehet feladni. Lehet elkeseredni, kiábrándulni, de feladni soha. Ő biztosan nem lenne rá képes. Csodálatos nő, igen ez a legjobb kifejezés rá: csodálatos. -Zoltán: -Csodálatos és gyönyörű! Sohasem bocsátom meg magamnak, hogy elhagytam! -Bea: -Igen gyönyörű, még ma is. Érzékenyen gyönyörű!
(kis szünet után Zoltán töri meg a csendet)
-Zoltán: -A kislány kórházban van?
-Bea: -Nem. Jelenleg stabil az állapota, de rendszeres kezelésre járunk vele. Igazán ez csak szinten tartó kezelés. Muszáj megakadályozni, hogy az állapota tovább romoljon, de végleges javulást csak a műtét hozhat.
-Zoltán: -Mikor műtik?
-Bea: -Ha minden úgy alakul, ahogy elképzeltük, egy hónap múlva. Persze addig a pénznek is össze kell jönni. Zsuzsa elmondta a műtétet?
-Zoltán: -Nem, nem! A tv-ben láttam a felhívást.
-Bea: -Ja, igen. (órájára néz) Úristen! Már ennyi az idő? Még van egy előadásom a suliban. Mennem kell! (Feláll, a kezét nyújtja)
-Zoltán: -Köszönöm, hogy eljött(viszonozza a kéznyújtást) és időt szakított rám, de újra kérem, beszéljen Zsuzsával, tegye félre most a irántam érzett ellenszenvét, segíteni akarok neki és a kislányának. Ugye megteszi ezt nekem?
-Bea: -Igen, de csupán ennyit ígérhetek. Zsuzsa felnőtt nő, rá bízom a döntést. Este hívja fel és a többit majd meglátjuk.
( Kihúzza kezét a férfi kezéből, sarkonfordul és sietve távozik. Zoltán visszaül, megissza a maradék sört és int a pincérnek. A pincér érkezik.)
-pincér: -Parancsol még valamit Uram?
-Zoltán: -Igen, mégegyszer ugyanezt és hozzon egy jó erős kávét is, cukor nélkül, tejszínnel.
( a pincér távozik, Zoltán előveszi a telefont, bepötyögteti Zsuzsa számát. A telefon kicsöng, felveszi, de csönd a vonal másik végén)
-Zoltán: -Zsuzsa kérlek…-letette
(újra próbálkozik)
-Zsuzsa kérlek szólalj már meg, föltétlen találkoznunk kell, mert…
(Zsuzsa újra leteszi, Zoltán dühösen az asztalra dobja a készüléket. Közben a pincér érkezik.)
-Zoltán: -Őrület, képtelen elfogadni a segítséget. Miért nem akar meghallgatni?
-pincér: – Parancsoljon Uram és kár idegeskedni, a nők néha kiszámíthatatlanok. Higgye el…( Zoltán a szavába vág)
-Zoltán: -Magát meg ki a fene kérdezte? Mi jogon avatkozik a dolgomba?
-pincér: -Elnézést, hozhatok még valamit? ( Zoltán dühösen felkapja és lehajtja a vilmoskörtét)
-Zoltán: -Igen, töltse ezt újra…ha lehet kommentár nélkül. ( A pincér sértődötten elviharzik)
(függöny)

Szín: Újra a kávézó terasza. Este van az utcai lámpák már égnek. Zoltán a sokadik pohár mellett üldögél. Kati érkezik, Zsuzsa nővére. Zoltán, ahogy meglátja elésiet, átölelik egymást.

-Kati: -Szerbusz, igyekeztem, ahogy tudtam, de egy pár dolgot még el kellett intéznem. Régóta vársz?
-Zoltán: -Nem, vagyis azóta, hogy hívtalak el sem mozdultam innen. Kösz, hogy eljöttél, remekül nézel ki, semmit sem változtál. Gyere,üljünk le! Mit kérhetek?
-Kati: -Hűha! Ezt mind Te termelted be? Öregem, nem töltötted haszontalanul az időt. Itt már tényleg nagy a baj.
-Zoltán: -Úgy látom a nyelved is a régi! Na mesélj, veled mi újság?
-Kati: -Velem? Minden oké. Férjhez mentem egy csodálatos emberhez. Főorvos a Klinikán. Építettünk egy házat a kertvárosban. A biztosítónál dolgozom mint üzletkötő. Erről jut eszembe Kedves Uram, van önnek már komplex, minden…
-Zoltán: -Ne hölgyem, könyörgöm engem csak akkor ér baleset mikor majd a macska…
-Kati: -Uram, konkurenciáról vagy jót, vagy semmit! (Jóízűt nevetnek) …És veled mi újság?
-Zoltán: -El vagyok, túlságosan leköt a politika, nincs időm megnősülni…vagy nem is akarok?
-Kati: -Nos? Mi az a fene nagy gond? A telefonba nagyon szűkszavú voltál.
-Zoltán: -Zsuzsáról szeretnék veled beszélni. Segíts nekem, nem áll velem szóba. Délelőtt felhívtam telefonon, megbeszéltük hogy itt találkozunk, de nem jött el. A barátnőjével üzente meg, hogy hagyjam békén.
-Kati: -Mit akarsz tőle?
-Zoltán: -Bajban van, valószínű te is tudod milyen beteg a kislánya. A tv-ben láttam, hogy pénzt szeretnének összegyűjteni a külföldi műtéthez. Segíteni akarok neki.
-Kati: -Igen, Én is tudom, hogy csak ez a műtét mentheti meg a kislányt. A férjem osztályos főorvos a belgyógyászaton. Mi is megmozgattunk minden követ, hogy segíthessünk rajta. Az elsők között fizettünk be a számlára, de még nagyon sok pénz kell. Ha csak ez a gondod, te is megtalálhatod a módját, ha van rá lehetőséged.
-Zoltán: -Ezen már túl vagyok.
-Kati: -Akkor? Annyira ismerlek, nem a köszönő levélért jöttél most a húgomhoz.
-Zoltán: -Szó sincs róla, tudod, mint képviselő bízom benne, hogy olyan kapukat is meg tudok nyitni, ami esetleg Zsuzsa számára lehetetlen.
-Kati: -Zoltán, ez mind szép, de nem hiszem, hogy csupán ez az ok, amiért találkozni akarsz vele. Miért nem vagy őszinte?
-Zoltán: -Hát jó, igazad van! Tudod, mikor megláttam őket a tv-ben valami azt súgta, ez a szomorú szemű kis szőkeség talán az Én saját véremből fakadt. Érted? Mi van, ha az Én gyerekem? Csúnyán viselkedtem annak idején Zsuzsával, beismerem és most nincs egy nyugodt percem. Felelősnek érzem magam miattuk. Állandóan magam előtt látom azt a törékeny arcot. Mintha a képernyőn keresztül hozzám kiáltana: Apa segíts!
-Kati: -Ez nagyon szép,” apa segíts”! Mond, ha Zsuzsa helyett Én lennék hasonló helyzetben akkor is így gondolkoznál?
-Zoltán: -De…
-Kati: – Semmi DE! Akkoriban kettős játékot űztél, mindkettőnket becsaptál. A húgomat eljegyezted, esténként az ágyába bújtál, nappal pedig ha kedved tartotta velem feküdtél le.
-Zoltán: -Kati, most azt hiszem…
-Kati: -Várj, azonnal befejezem! Amikor már túl forró volt a talaj a lábad alatt és döntened kellett volna, odébbálltál. Én könnyen kihevertem, de Zsuzsán nagy sebet ejtettél. Sokáig vérzett neki, nagyon sokáig. Hol voltál, amikor az ereit felvágta, hol voltál, amikor az italhoz nyúlt, hogy felejteni tudjon. Eltűntél az életünkből, az életéből. És most te beszélsz felelősségérzetről. Vagy ez is valamiféle képviselői taktika? Később egyedüli vigasza a születendő kislány és a munkája maradt. Előbb a munkáját és most úgy néz ki a legféltettebb kincsét a kislányát is elveszíti. Hogy merted gondolni, hogy hét év után a karjaidba ugrik?
-Zoltán: -Ezt nem is vártam, de legalább a lehetőséget adná meg, hogy megmagyarázzam.
-Kati: -Meg lehet ezt magyarázni, ezt nem gondolod komolyan?
-Zoltán: -Legalább azt tudnám, tényleg enyém-e a gyerek? Te tudod igaz? Mond meg Kati az enyém?
-Kati: -Ezt látod Zsuzsától kell megkérdezni, de azt hiszem a lényegen nem változtat.
-Zoltán: -Hiszen ezért jöttem, és nem is fogok visszamenni, amíg meg nem tudom!
-Kati: -Érts meg Zoltán, a húgom már nem az a lány akit elhagytál. Utazz vissza és hagyd Őt békén, megkíméled magad egy fölösleges csalódástól. Hallgass rám!
-Zoltán: -Hagyd békén, hagyd békén…Te is csak azt szajkózod, mint a barátnője, de segíteni egyikőtök sem akar.
-Kati: -Bea mondott neked mást is?
-Zoltán: -Miről?
-Kati: – A kapcsolatukról.
-Zoltán: -Kinek a kapcsolatáról?
-Kati: -A kettőjükéről, vagyis, hogy együtt élnek.
-Zoltán: -Igen, mondta, hogy nagyon szereti, és a kislánnyal ott laknak, nagyon jól megvannak egymással.
-Kati: -Zoltán, ébresztő, még mindig nem fogtad fel? Ők nem csak együtt laknak, hanem együtt élnek.
-Zoltán: -Várj, várj, egy kicsit lassabban, úgy látszik, többet ittam a kelleténél. Szóval azt mondod, hogy Zsuzsa, meg ez a pszihológusnő-vagy mi a fene-hogy ők ketten, illetve hárman úgy élnek mint egy rendes…szóval…de ez őrület, ez nem lehet igaz…hiszen mindkettő nő és…
-Kati: -Nyugi, elhiszem, hogy hirtelen ezt nehéz megemészteni, de attól még igaz. Ők vállalták ezt a kapcsolatot és megnyugtatlak, sok szokványos pár megirigyelhetné őket.
-Zoltán: -Nem igaz, nem hiszem el! Az a nő elkábította, vagy megszugerálta. Zsuzsa sohasem lenne önszántából ilyesmire képes. Most már értem miért nem akar velem találkozni. Ez a nő zsarolja valamivel. El kell hoznom őket onnan. Az Én lányom nem élhet ilyen körülmények között. Mi lesz, ha rádöbben hogy az anyja és ez a velejéig romlott….Azonnal mond meg, hol laknak! Indulok értük!
-Kati: -Zoltán, higgadj le, a kislánynak most a legkevésbé sincs arra szüksége, hogy egy számára idegen férfi jelenetet rendezzen az otthonában-mert ez most az Ő otthona-és kirángassa onnan. Azt hiszem az lesz a legokosabb, ha már többet nem iszol, visszamégy a szállodába és kialszod magad.
-Zoltán: -Szóval Te sem segítesz, rendben, nem olyan nagy ez a város, meg fogom találni őket.
-Kati: -Hallgass rám és megígérem, beszélek a húgommal. Megpróbálom rávenni, keressen meg Téged. A többi már rajta, illetve rajtatok múlik. Erőszakkal úgy sem törhetsz be a lakásukra. Meggyőződésem, a képviselő úrra nem vetne jó fényt, ha az éjszaka további részét a rendőrségi fogdába kellene eltöltenie. Igazam van?
-Zoltán: -Jó, jó…igazad van. Jó fiú leszek megígérem!
-Kati: -Oké, reggel hívni foglak. Mennyi a szobaszámod?
-Zoltán: -212
(Kati feláll, homlokon csókolja és elmegy. Zoltán bámul a semmibe, rágyújt egy cigarettára és int a pincérnek)
-Zoltán: -Főúr, fizetek! Számoljon még egy vilmost hozzá, majd a pultnál elpusztítom. Jó itt maguknál, helyes ez a város, csak egy kicsit hideg. Kicsit…hm…nagyon hideg!

(függöny)