Bensőm izzik vérvörös lángtól,
tapadj rám, te szerelmi mámor,
s ne engedj el, égessed lelkem,
hisz így tanulhatom meg szereteted!
S nem tudom mi ez, mi éget,
nem tudom, milyen az igazi Élet,
csak azt tudom szeretlek téged:
kétségbeesetten meghalnék Érted!
Rakj még tüzet az én kandallómba,
nehogy elaléljon lelkem felfalója,
szítsad a tüzet, rakj hát fát alája,
had szenvedjek még, Hesztia lánya!
Had mondhassam el: Kiálltam a próbát. –
mi minket együtt veszelyteni kívánt,
de a gyötrelem, melyet kiálltam Érted,
nem téphette ki nálad lévő szívem!
Kettőnk aranyútja ím egybefonódott,
viszály és öröm közt eggyé változott:
Szeretlek téged bajban és viszályban,
nem hagylak el téged, örökké kívánlak!
1 hozzászólás
Ejha! Maradjon mindig így ahogy az utolsó sorban írod!
szeretettel-panka