platánsoron,
fájdalmat szakadó
üvöltés,
friss csillámhavat festő
halálkorom,
fagyos a rideg téli
süvöltés.
Magányból született
hajléktalancsaládok,
heves borfolyamból
szilánktengerré
duzzadt részegség,
létfoltokkal tűzdelt
lyukas kabátok,
hirtelen felindulásból
elkövetett „részesség”.
A jövőkép: feloldhatatlan
aluljáró-rabátok.
Alkoholgőzből párolgó
boldog tegnapok,
és gyűlöletté hullott
szeretet.
A nagykönyvben újra
véreznek a heglapok…
Csak a halál
forrasztja be az életnyi
sebeket?
4 hozzászólás
Kedves Berci!
Nagy verset alkottál.Mély vers. Egyedi mondatokkal. Nagyon jó szerintem a záró kérdés.
Gratulálok!
Barátsággal: Ági
Drága Ági,
Kezdjük a végéről :))
Gratulációdat mély alázattal fogadom, és szeretettel köszönöm neked 🙂 a mondatok egyediségét talán a téma egyedisége alakította ki, ami amúgy valóban mélyen szántott, akárcsak mindez a dolog bennem, amit a vers kifejez… Ez a mai világ és csak ez a felszín, a többibe bele se merek gondolni… a vers szerintem nem valami nagy, már csak terjedelemre se, de örülök, hogy hasonlóképp minősítetted :))
Üdv,
B.
Szia B.B.! 🙂
A sebek bizony fájdalmasak. A kívül vérzőek talán nem annyira, mint a belülről eredők. Amiről írtál, társadalmi probléma, méghozzá mindennapos, de nem mindennapi köntösbe öltöztetve.
Emberi módon nyúltál a témához, költőien szólalt meg belőled.
Írj sokat, a tehetséged ezt kívánja. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Drága Kankalin!
Belülről eredők inkább a sebek… bár részemről kívülről, hisz csak szemmel tapasztalom a dolgot, mint sokak a világban… de igen kevesen vannak, akik foglalkoznak vele… magam sem tettem többet, csupán pár keresetlen szóval "öltöztettem köntösbe" ezen r(h)ideg dolgokat :// Köszönöm észrevételeidet, még most is igen jó, hogy olvasol tőlem, s mindig az is marad :)) így tanácsodat megfogadom, írok – bár kevésbé tehetségből, mint kedvtelésől 😉
Szeretettel: BB! 🙂