Elbúcsúzom kedves, ég veled!
Tovább megyek, mint a fellegek.
Elhagylak én szívszerelmesem,
Nem tarthatsz itt ezentúl te sem!
Nincs itt nekem örök otthonom,
Már ott lakom, túl az álmokon.
Holnapra én oly távol leszek,
Majd valahol nyugalmat lelek.
Olyan vagyok, mint a falevél,
Mikor lehullt, felkapja a szél.
Messze csapong, mint ázott madár,
Megrészegült, perzselt lepke-szárny.
Forró csókom őrzi még a szád,
Már mennem kell, indulok tovább!
Sóhaj fut át sebzett lelkemen,
El kell válunk, ne sírj kedvesem!
Egy rózsaszál, mit neked adok,
Mint bús emlék, lassan hervadoz.
Míg szirma hull, rám tör könny-özön,
Azon túl már hozzád nincs közöm!
Nézz fel, s talán megértesz te még,
Ha csillagos feletted az ég…
Olyan vagyok, mint a holdsugár,
Mely százezer világot bejár…
6 hozzászólás
Kedves Alberth!
Olyan érzésem volt, mikor olvastam a versedet, mintha egy dalt dúdolnék. Jól rímelő, dallamos sorok jellemzik. Benne a különválás fájdalmával. A harmadik versszak különösen tetszett, nagyon szép!
Szeretettel: Zsóka
Kedves Alberth!
Nyugodt és kellemes búcsú vers. Csak gratulálni tudok!
Barátsággal:Ági
Kedves Albert!
Csodaszépen tudod megfogalmazni azt az igen nehéz feladatot, amikor Valkit – valamiért el kell engednünk. (Ha jól értelmezem.) Versed telve érzelemmel, s azok a "mester-rímek" párjukat ritkítják, amit – egyébkánt – Tőled már megszoktunk.
Nagyon jó volt olvasni a verset, valóban olyan, mint egy szép, érzelmes dallam…
Szeretettel üdvözöllek: Kata
Csodálatos vers.
Mesteri rímek festenek egy búcsú képet.
Igazán tetszett.
Üdv: harcsa
Remek vers! Búcsúzol, ám még sem. (?) Azt gondolom.
szeretettel-panka
Mélabús, szép vers..
Szeretettel
mesako