Viaszcseppek (második rész)

Szín: Bea lakásának nappali szobája. Zsuzsa a fotelban ül, előtte az asztalon egy halom levél. Sorra bontogatja. Halk zene szól. Bea érkezik.

Bea: -Szia Kicsim ( Megkerüli a fotelt, lehajol megcsókolja Zsuzsa arcát, majd gyöngéden a vállait simogatja.)
Zsuzsa: -Szia, megjöttél? ( Leteszi a levelet, megfogja a vállát simogató kezet)
Bea: -Pöttömke?
Zsuzsa: -Alszik. Ne mond hogy „pöttömke”, tudod haragszik érte. Idén már hétéves lesz! ( Könyörgően néz Beára) -Ugye lesz?
Bea: -Nyugodj meg, minden rendbe jön. Egy hónap és túl leszünk a műtéten, elfelejtjük ezt az egész szörnyűséget. Sikerülni fog, higgyél nekem!
Zsuzsa: -Éhes vagy, Ma nem volt erőm főzni, de valamit összedobok vacsorára. A drágám nem rég aludt el, sokáig olvastam neki.
Bea: -Nem vagyok éhes, majd később harapok valamit. ( Leül az asztalhoz, beletúr a levelekbe) -Megint a Kisherceg-et mesélted neki?
Zsuzsa: -Igen, nagyon szereti. Emlékszel, amikor kisebb volt, még le is kellett rajzolnom mindent ami a könyvben látott. Egyszer lerajzoltam mindent kis kartonlapokra és ahogy olvastam, egyenként előszedtem a rajzokat. Túlságosan igyekeztem mindent szépre, színesre rajzolni, az elefántot, a virágokat, a majomkenyérfát. Hisztizni kezdett miatta. Neki ez nem volt igazi. Azt kiabálta, nem is Én rajzoltam. Hmm… Ki kellet dobni az egészet.
Nagyon szereti a Kisherceget, lassan már kívülről tudom az egészet.
Bea: -Valami mást is olvashatnál már neki!
Zsuzsa: -Mit csináljak, ha ezt szereti? -és Én is!
Bea: -Zoltánról nem is kérdezel?
Zsuzsa: -Majd elmondod, ha akarod. Délután többször is hívott, de letettem a telefont. Később valószínű megunta, nem hívott többet.
Bea: -Gondolod ez a megoldás? Szerintem nem fog békénhagyni, a Te szádból szeretné hallani, hogy nincs rá szükséged.
Zsuzsa: -Jó, rendben, ha holnap felhív, elmondom neki!
Bea: -Zsuzsa, Kicsim, nem hagyom, hogy közénk álljon, nekem szükségem van Rád, Rátok. Ti vagytok az Én családom. Meg kell ígérned, nem árulod el, hogy Ő az apja. Ha megtudja, soha nem lesz nyugtunk tőle.
Zsuzsa: -Nem bízol bennem? Rajtad kívül senki sem tudja, még a nővéremnek sem árultam el.
Bea: -Ne haragudj, bízom benned, csak nagyon félek, éjszakánként álmodok róla, hogy elvesznek tőlem. Te szép és fiatal vagy!
Zsuzsa: -Szegény harminckétéves! (rámosolyog Beára, magához húzza) Csak tudnám mit szeretek ezen a „vénasszonyon”? Ideje lenne lecserélni egy fiatalabbra!
Bea: -(Sértődést színlelve eltaszítja magától) -Most aztán elég legyen, mert nem állok jót magamért. Jobban teszed, ha a levelekkel foglalkozol.
Zsuzsa: -Látod, azzal foglalkozom, lassan külön kocsival kell a postásnak jönni. Nézd, ezt mind ma kaptuk!
Bea: -Örülj neki, látod bízni kell az emberekben, Én megmondtam hogy így lesz. Mennyire haragudtál, mikor felvetettem, hogy próbáljuk meg a tv segítségét kérni.
Zsuzsa: -Tudod az a baj, hogy ezek a levelek elszomorítanak. Sok levélből kiérződik, hogy akik biztatnak, elküldik azt a pár száz forintot, a kosztpénzből csenik el, hogy segítsenek egy számukra idegen gyereken. Azt hiszem ők maguk is segítségre szorulnának.
Bea: -Nekünk most még az a pár száz forint is sokat jelent.

Zsuzsa: -Ne érts félre, nekem borzasztóan jól esik, és nagyon örülök neki, de alig találok olyan adományozót, aki igazán könnyedén megtehetné, hogy segítsen. Lehet hogy ők tv-t sem néznek?
Bea: -Nekik a tv túl kispolgári szórakozás. Lehet, hogy inkább kaszinókban, drága hotelokban, bárokban kellett volna kiakasztani a felhívást.
Zsuzsa: -Meg sem engedték volna, hogy ilyen helyen kirakjuk!
Bea: -Szerintem el sem tudják képzelni, mit jelent, ha egy kislány élete a pénz függvénye?
Zsuzsa: -Pedig nekik is van gyerekük, nem hiszem hogy nem tudják átélni, mit jelent két szomorú szemébe belenézni, látni amint rádöbben hogy az anyja, akitől a segítséget várja, tanácstalan, reményvesztett. Ezek az emberek soha nem mesélnek a gyermeküknek? Talán a Kisherceget sem ismeri! Hogy értenék meg mikor azt mondja:”-Ha valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen példányban létezik a csillagmilliókban: ez éppen elég neki, hogy boldog legyen, ha a csillagokra pillant.-ott van valahol az Én virágom, gondolja magában.”
-Az Én kislányom is ott van mindenhol, amerre nézek. Őt látom a játszótéren a gyerekek között, a parkban, az ablak mögött, mikor kigyúlnak a fények, az írásaim között a papíron.
Az Ő fájdalma hasít belém ha mentő szirénázik az éjszakában. Nem akarom elveszíteni! Kérlek Bea segíts, ne hagyd, hogy elveszítsem, nyomorék, kiszolgáltatott leszek nélküle!
(Leborul az asztalra, zokogni kezd.)

Bea: -Nem veszítjük el, igérem, meg fog gyógyulni. (gyengéden simogatja a fejét)
Látod kis buta, most megint felizgattad magad. Ha ez így megy, mi izgulhatunk a kislánnyal, hogy anya nélkül kell felnőnie.(Felemeli zsuzsa fejét, letörölgeti a könnyeit, felemeli a fotelból és a rekaméhoz vezeti.)
-Feküdj le, pihenj egy kicsit. Mindjárt hozom a nyugtatódat, az majd használni fog.
Zsuzsa: -Nem kell a nyugtató, már teljesen hozzászokok. Lassan már aludni sem tudok nélküle. Persze neked könnyű, neked nincs szükséged rá! Te egész nap úton, emberek között vagy. Én pedig itt őrlődök mint akit kalitkába zártak. Neked nem kell egész nap egy beteg kislány mellett ülni, és látni napról-napra hogy tönkremegy teljesen. Elvégre nem a te lányod, Tudod is te mit jelent anyának lenni!
Bea: -(mellé ül, átfogja a vállát) -Zsuzsa, ne beszélj így velem, tudod mennyire szeretem Pöttömkét és…
Zsuzsa: -(ellöki magától Beát) -Megmondtam, ne szólítsd így, neve van, Andrea! Képtelen vagy megérteni?
Bea: -Jó, rendben van, de vedd tudomásul, önző vagy. Úgy gondolod, csak neked van jogod szenvedni. Hát nem bánom, szenvedj csak, csinálj magadból mártírt, de ezzel a gyereken semmit sem segítesz. Ami pedig azt illeti, senki sem tiltja meg, hogy kimozdulj a lakásból. Én nem tartalak fogva, tőlem mehetsz. Hívd fel a Zoltánodat, és menj el vele, ha neked ez hiányzik. Úgy látszik, még nem ismered eléggé a férfiakat! Aljas, számító mindegyik. Kihasználnak, és ha már meguntak eldobnak mint egy papírzsebkendőt. Ha fellázadsz ellenük testi erejüket fitogtatva szereznek érvényt maguknak. Durvák és érzéketlenek. Hogy érthetnék meg a nő érzékeny lelkét? Mind csak egyre vágyik, megszerezzen és igába hajtson.
Ez hiányzik neked? Hát tessék, az ajtó nyitva áll. Mehetsz, de a kislányt nem hagyom, hogy magaddal cipeld.
Zsuzsa: -A kislány az enyém, jogom van hozzá!
Bea: -A kislány beteg és neki is vannak jogai. Legfőbb joga, hogy nyugodt körülmények között meggyógyuljon és éljen. Érted, élnie kell. (Bea feláll és elindul kifelé. Az ajtóból visszaszól)-Most pedig azt csinálsz, amit akarsz. Én megvacsorázok. (kimegy)

Zsuzsa felkel, a szekrényből előhúz egy üveget, iszik, majd gondosan visszateszi)
Zsuzsa: -Ez többet ér mint az ócska nyugtatód. Egyszer majd beszedem mindet, akkor majd leshetsz! ( visszaül a fotelba, előveszi a telefont és bepötyögteti a számokat)