Nyitott szerelem (Sartre és Simone de Beauvoir)

1908. január 9-én, azaz 104 éve született Párizsban Simone de Beauvoir francia írónő, egzisztencialista filozófus, a feminizmus kiemelkedő személyisége. Simone Lucie-Ernestine-Marie-Bertrand de Beauvoir néven látta meg a napvilágot. Apja, Georges Bertrand de Beauvoir szenvedélyesen vágyott rá, hogy színész lehessen, de társadalmi helyzete azt kívánta, hogy jogásznak menjen. A művészi vénával ellátott apa engedett a nyomásnak, de foglalkozását élete végéig gyűlölte. Anyja, egy gazdag bankár lányaként szigorú katolikus családból származott. A család az első világháború után vagyona jelentős részét elveszítette, de az anya ragaszkodott hozzá, hogy Simone-t és húgát előkelő iskolában taníttassa. Beauvoir vallásos nevelésben részesült, egészen tizennégy éves koráig mélyen hívő volt. Ekkor hitében elbizonytalanodott, és ateistává vált. Ez számos konfliktusra adott okot apjával, aki nem bírta elviselni, hogy lánya elveti a polgári értékeket. Matematikát, irodalmat tanult, majd filozófiai tanulmányokat folytatott a Sorbonne-on, ahol, mint az évfolyam második legjobbja – Sartre volt az első! – tette le mestervizsgáját. Ő volt az első, aki ilyen fiatalon, 21 évesen szerezte meg a mesteri fokozatot. Diplomamunkáját Leibnitzről írta. Az egyetemi évek után Marseille-ben, Rouen-ben és a párizsi Moliére Lycee-ben tanított. Gyermekkori éveiről és első lázadásairól a konformizmus ellen az Egy jó házból való úrilány emlékei című könyvében számol be. A mű a fiatal lány útkereséséről, öntudatra ébredéséről szól, arról, hogy megtalálhatjuk-e intellektuális szabadságunkat egy vallásosan bigott, öntelt, soviniszta környezetben. Simone világszemléletét jelentős mértékben befolyásolta a szülők kettős beállítódása: egyrészt az apa bohém, világi stílusa, másrészt az anya szigorú katolizicmusa.

Beauvoir a sorbonne-i egyetemi évek alatt ismerkedett meg Jean Paul Sartre-al, az egzisztencialista filozófussal, akivel több évtizeden át, egészen Sartre haláláig együtt éltek, így váltak az irdalom egyik legismertebb szerelmespárjává. A hosszú együtt töltött idő ellenére kapcsolatuk mégsem nevezhető felhőtlennek, mivel házasságot sohasem kötöttek, „csupán” élettársként éltek. A szó legszorosabb értelmében vett nyított házasság volt rájuk jellemző. Kötöttek egy megállapodást, mely szerint addig lesznek együtt, ameddig mindketten megadják a másiknak a szabadságot, hogy másnak is el lehessenek szexuálisan és érzelmileg kötelezve, és mindenről beszámolnak. Sartre, mint igazi férfi, aki egy özvegyasszony elkényeztetett gyermekeként nőt fel, és önmagét Don Juannak tartotta, ugyan nem bánta volna, ha csak ő részesül különféle kalandokban Beauvoir tudta nélkül, de Simone is elfogadta a kihívásokat. Azokat az életmintákat, amiket burzsoá apjában látott, Sartre-nál is megtalálta, egyetlen óriási különbséggel, Sartre oldalán egyenrangú partner lehetett, saját jogú kicsapongási lehetőségekkel. Egyetlen szabályhoz ragaszkodtak, sohasem hazudhatnak, mint ahogyan a házastársak teszik. Egyenrangúságukat bizonyítja, hogy kölcsönösen tanították egymást, osztoztak a másik érzéseiben, munkájában, terveiben. Mégis Sartre volt az, aki nem vetette meg a kalandokat, Beauvoir csak néhányszor bocsátkozott, igaz hosszabb ideig tartó kapcsolatokba. Az önéletrajzi adatok egyértelműen arról árulkodnak, hogy Simone szörnyen féltékeny volt.

Beauvoir Sartre mellett vitte tökélyre filozófiai munkásságát, feminista elméletét. Együtt bírálták a burzsoázia begyöpösödött gondolkodásmódját, mint a kulturális és társadalmi fejlődés konzerválóját, és együtt tiltakoztak a vietnami és algériai háborúk ellen. 1949-ben jelent meg világhírű könyve, a feminizmus alapműve: A második nem. Könyvében végigkíséri a nők történetét, alaposan átvizsgálva alárendelt helyzetüket tudományos igénnyel, mégis élvezhető, könnyed stílusban. Szintén Sartre-ral együtt indították útjára a Les Temps Modernes című folyóiratukat, ahol a haladó szellemi irányzatok és az egzisztencializmus képviselői kaptak helyet. Politikai aktivitásukat mutatja, hogy mindketten a baloldali értelmiség szószólói lettek. Beauvoir első regénye 1943-ban került a nyilvánosság elé, melynek címe: A vendég. A könyv egy különös szerelmi háromszögről szól, a kritikusok feltételezik, hogy féltékenység motiválta a mű megszületését.

Sartre és Beauvoir igazi szellemi társakként működtek együtt, Sartre, mielőtt egy műve megjelent volna, elolvastatta a kéziratát Simone-nal, és értő megfigyeléseit, kritikáját figyelembe vette. Életük annyira összekapcsolódott, hogy Sartre 1980. április 15-én bekövetkezett halála után Beuvoir nem tudott mit kezdeni magával, a létezést teljesen céltalannak és üresnek érezte. Az amfetamin és alkohol bódító mámorában keresett menedéket, ami feltartóztathatatlanná tette testi és szellemi leépülését. 1984. április 14-én halt meg. Munkásságával segítette a nők öntudatra találását, alárendelt helyzetükből való felemelkedésüket.