Külűr Krónikái: 2. fejezet: Tech-Pub

Steven Russel a kör alakú táncteret körülvevő pult középső részénél üldögélt, és le sem tudta venni a szemét a tőle kétszéknyire ülő lányról. Az igencsak karcsú teremtés volt, félhosszú, sötétbarna haját a háta mögött összefogva hordta, ezzel megmutatva szív alakú arcát, enyhén keleties metszésű szemeit, fitos orrát és állandóan mosolyra álló száját.
Már akkor felfigyelt rá, amikor az belépett a bár boltíves ajtaján, és odasétált a pulthoz. Nem olyan volt, mint a helyi zuzmóbetakarítók hiányos öltözetű, kisminkelt lányai, akik a Tech/Pub törzsközönségének nagy részét adták kigyúrt barátaikkal együtt.
A Tech/Pub különbözött bármilyen szórakozóhelytől a Kalgor VII-en. A falait áramkörszerűen elrendezett kék-piros-sárga fénycsövek díszítették.
A falakra szerelt holoprojektorok a középen táncoló párok háromdimenziós mását vetítették a levegőbe, mintegy leutánozva a mozgásukat. A hangfalakból elektromos zene és egy fuvolaszerű hangszer hangjának a keveréke szólt, amibe valami ugatásszerű hang vegyült.
Russel tudta, hogy a Tech/Pub nem csak egy egyszerű diszkó volt, hanem a Kalgor VII-en tanyázó törők gyülekezőhelye. És persze azoké, akik csak egy jót akartak szórakozni, vagy a törők szolgálatait akarták igénybe venni. Russel nem tudta, hogy a lány vajon melyik csoportba tartozhat. Arra készült, hogy odamegy, és megkérdezi tőle.
De egy vörösesbarna bundájú, rókaképű foxiai megelőzte, és leült a lányhoz. A lény nem viselt semmi ruhát, leszámítva a piros-kék csíkokkal díszített bőrmellényt.
– Helló, Stevie.
Russel a hang forrása felé fordult. A pult mögött álló lény látványa nem derítette mosolyra. Az idegen egy tholtaxi volt. Vékony, fényes, szürke kitinpáncéllal borított testét négy pókszerű láb tartotta. Két pár karja volt, az első pár ott, ahol bármelyik humanoidnak szokott lenni, míg a másik kettő a mellkasához simult. Háromszög alakú fején két zölden világító összetett szem méregette Russelt. A lény volt a Tech/Pub tulajdonosa, és igazi veterán a szakmában.
– Üdv, Molgek.
– Látom, jól elvagy – trillázta a lény, a mellkasán lévő bal karjával elkezdte kocogtatni a pultot. – Iszod az italom. Egyfolytában ücsörögsz, néha még a vendégekkel is flörtölsz. Ki mensz párszor a wc-re. Csak épp mióta eljöttél a Tellusról, még semmi eredményt nem mutattál fel nekem, amire azt mondanám, hogy ez igen. Pedig olyan jó ígéreteket kaptam tőled arról, hogy megmutatod milyen belevaló srác vagy, úgy megmutatod milyen belevaló srác vagy. És közben meg… Semmi.
Russel beszívta, majd kifújta a levegőt. Nem akarta belefojtani a szót a tholtaxiba, közben fél szemmel a lányra és a foxiaira nézett, akik épp a foxiaiak ugató nyelvén tárgyaltak.
– Egyáltalán figyelsz rám? – kérdezte a tholtaxi megjátszott sértettséggel, majd a párosra nézett. – Ne érdekeljen, hogy más hogy alkudozik. Tudhatnád, hogy Vilka megkapja a legjobb munkákat.
– Én keresek munkákat – mondta Russel, majd megitta a hályoglevét. Ez legalább megnedvesítette a száját
– Csak nem találsz. Két hónapja itt ülsz, néha leülsz másokkal beszélgetni, és az eredmény mindig ugyanaz. – Molgek egy pillanatnyi hatásszünetet tartott – Ott hagynak. Ezzel együtt én is gondolkodóba estem, hogy talán ez a szegény kis humanoid rászolgált-e az én jóindulatomra? Adjak-e neki még egy esélyt? Értékes tagja-e az én kis családomnak, vagy csak egy egyszerű fekete bárány? – kérdezte Molgek, majd körbemutatott: – Nézz körbe, hány törőt látsz itt?
Russel körülnézett. Végigjáratta a szemét a táncolókon, a lányon és Vilkán, aki egyre hevesebben ugatott.
– Kettőt – mondta ki a választ.
– Van önkritikád, hogy törőnek mered magad hívni. Egy hülye kis kezdő vagy, aki beült még a biztonságos kis szülőbolygóján pár biztonságtechnikai oktatásra. Eljön a Külűrbe, és rögtön rárepül a jól fizető melókra. Azok tudod, miért jól fizetők?
– Miért is? – kérdezte Russel.
Steven csak annyit érzett, hogy a lény kemény, kitines ökle nekikoppan a homlokának. Szinte azonnal feljajdult.
– Mert azt profiknak adják, belsővázas hülye. Én a nyolc szívemből kettőt rád szántam, és ezt veheted megtiszteltetésnek… – A lény odalépett az üvegekkel teli szekrényhez, majd levett palackot, és töltött magának. Az ital színe legjobban egy pocsolya vizére hasonlított, szaga pedig rothadt krumpliéra. – De az én határtalan jó indulatom is véges. A legtöbb törő dolgozik, míg te nap mint nap, a Kalgori nap 31 órájában itt lopod a napot. Csak ajánlani tudom neked, hogy keress valami munkát. – Russel újra a lány felé nézett. Látta, hogy Vilka felpattant, majd elviharzott. – El fogom intézni, hogy mindegyik ehhez hasonló helyen a galaxisban ferde szemmel nézzenek rád. Szét fogom küldeni a Spaceneten a képed, alatta meg nagy, piros betűkkel: Steven Russel, a lexikonban a tohonyaság szó alatt az ő képe szerepel!
Steven megnézte a lányt, aki még mindig ott ült. Úgy látszott, hogy valamin gondolkodik, miközben a poharában lévő zöld italt kortyolgatja.
– Szerintem bele se kezdj, lehet, hogy találtam munkát – mondta mosolyogva.
Molgek a lány felé fordult, majd végigmérte.
– Szerintem te ne is kezdj vele. Aki Vilkát is elhajtotta, annak vajon milyen képességű törő kell? Bele se gondolj…
– Tudod mi a mi elsődleges jelszavunk? – kérdezte Steven. – Légy merész és pofátlan, és be is vetted a kincsekkel teli várat.
Molgek csáprágói szélesen szétnyíltak. Russel tudta, hogy ez a tholtaxiaknál a mosoly megfelelője:
– Nőstények. Még az a szerencse, hogy az én családomban csak egy ilyen van, és én ötszáz fényévnyire vagyok tőle. – A szájához emelte a poharat, majd hosszú nyelvével elkezdte lefetyelni a benne lévő folyadékot. – Tegyél egy próbát, lárva. Fél hónapot már kialkudtál ezzel magadnak.
Steven felugrott, majd odalépett a lányhoz:
– Helló, szabad ez a hely? – mutatott rá a lány melletti üres székre.
Az eddig az ajtót figyelte, majd ránézett Russelre.
– Nem – mondta, majd felsóhajtott –, egy olyan fickónak van lefoglalva, aki tud mit kezdeni pár kamerával és lezárt páncélajtóval. Ha azért jöttél ide, hogy megpróbálj felvidítani, vagy hogy fizess egy italt, majd elcsábíts, csak mondom, hogy rossz helyen kopogtatsz.
Russel tudta, hogy Molgek most kuncogva figyeli őket.
A zene ekkor váltott egy sokkal dallamosabbra, amiben a szintetizátorok lassú, lomha szólamaiba halk fuvolaszó vegyült. A parketten táncoló párok egymáshoz simulva ringatóztak. Steven irigyelte őket. Nekik nem kell azon sz.rozniuk, hogy mit esznek holnap és miből.
A fiú megvonta a vállát, majd leült a lány mellé.
– Miből gondolod, hogy neked van lefoglalva? – kérdezte a lány, miközben végigmérte a Stevent. Russel nem volt az a férfiszépség. Világosbarna haja fésületlenül meredezett a fején, a szemei egy kicsit közel ültek egymáshoz, de nem volt olyan ronda – legalábbis saját meglátása szerint –, hogy ha lemegy a tárnába, akkor felszalad a titánérc.
– Törő volnék – mondta Russel, miközben le sem vette a szemeit a lányról.
A lány megvonta a vállát, majd újra belekortyolt az italába. Steven próbálta nem nézni a lány domborulatait, de a szeme gyakran lejjebb tévedt.
– Steven Russel a nevem – szólalt meg végül.
– Erica Jade – mutatkozott be, majd szembefordult a fiúval
– Szép név, illik a viselőjéhez – mondta Steven –, de gondolom, van valódi neved is, mert ilyen név egyszerűen nincs.
– Van jobb témánk is, hogy a nevemről csevegjünk. Mihez értesz?
Russel már rájött, hogy a lány az üzletről akar vele beszélni, és jobb, ha nem beszél mellé, ha pénzt akar.
– Ahonnan én jöttem, pár dolgot megtanultam a védelmi rendszerekről, legfőképpen a feltörésükről.
A lány belekortyolt az italába.
– Bocsi, de a foxiai kollégád azt mondta, hogy inkább ne bízzam egy embere a melót. Nem ilyen szavakkal, de pont ezt mondta.
Russel szájában összefutott a nyál a lány italának látványára. Miért vette meg azt a hályoglevet?
– Egy foxiai hajlamos egy elektronikus bankszámla megcsapolását úgy felfogni, mint egy kép megfestését, ha érted, mire gondolok…
– Nem, nem értem mire gondolsz – mondta Jade.
– Oké, hadd mondjak egy érthető példát. Képzelj el egy piaci kofát. A pultján ott van az egyszerű titánból készült főzőedényt és egy virai kerámia. Hogy döntenél? Megveszed az egyszerű célszerszámot, vagy azt, ami ott lesz a polcodon és megporosodik?
A lány tovább figyelte, majd megvonta a vállát:
– Mindkettőt. A virai kerámia ott lenne a polcomon, míg a titánedényben főznék – mondta Jade.– De nekem nincs szükségem egy olyan fickóra, aki engem kiszolgál. Valamint azt sem akarom, hogy ugyanez a fickó a polcomon üljön és megporosodjon. Szerintem túlspilázod, ebből az egész dumából, amit itt lenyomtál, ez jött le nekem.
– Nézd, én nem spilázom túl – válaszolta Russel –, ha azt mondod, hogy kapcsoljam ki az esetleges biztonsági kamerákat, akkor kikapcsolom, nincs gond. Ha azt akarod, hogy nyissak ki egy ajtót, akkor ki nyitom, nem kertelek, megcsinálom. Csak végzem a dolgom, semmi baromság.
A lány bólintott, úgy nézett ki, mint aki éppen kóstolgatja magában a dolgot. Russel pedig hátranézett Molgekre, aki tovább lefetyelte az italát, miközben a társalgásukat figyelte.
– Most szakács vagy, vagy számítógépzseni? – kérdezte Erica, majd elmosolyodott.
A lány odaadta fizetőkártyáját a csaposnak akinek papagájszerű fejét zöld, hínárszerű hajzat borította. A srácra nézett, miközben a csapos végighúzta a kártyaleolvasón a fizetőkártyát.
– Kevés cuccod van? – kérdezte Jade.
– Hát…
A lány elvette a kártyáját a papagájfejűtől, és a dzsekije belső zsebébe rakta.
– Igen, vagy nem?
– Fogjuk rá, hogy egy táskára elég.
Jade bólintott, majd felállt, és elindult a Tech/Pub kijárata felé.
– Szerintem kíváncsi vagy, hogy mi lehet a meló – mondta a lány, majd a válla felett hátranézett Russelre:
– Hallottál már a Vyrlaxról?
Russel úgy érezte, hogy a világ megfordul körülötte. A Vyrlax, a vr'ak bolygója. Sok képet látott már arról a világról. Az egészet belepték a vr'ák díszes palotái és létesítményei, sehol sem hagyva helyet az életnek. És hallotta már a történeteket a bolygón tomboló bűnözésről, és hogy ott minden és mindenki a zöld törpék uralma alatt van.
– Ki ne hallott volna arról a bűnfészekről? – kérdezett vissza Russel, miközben a lány után rohant. A szeme sarkából még látta, hogy Molgek minden karjával istenhozzádot int neki. Rossz előérzete volt.
Hamar kint voltak az utcán. Steven úgy érezte, hogy a hideg éjszakai levegő arcon vágja. Hogy miért pont erre a bolygóra jött?
– Na, szuper. A te részed a munkában az, hogy feltöröd a vr'a kincseit védő biztonsági rendszert. Kamerákat, lézeres hálókat, infrafalakat, mozgásérzékelőket.
– Ki akarjátok rámolni egy vr'a kincsestárát? – mondta elhűlve. Olvasott pár dolgot az eddigi kísérletekről, és soha nem lett boldog a végük.
A lány elindult a bárral szemközti sikátor bejárata felé, majd megszólalt:
– Á, csak pár berriliumrúdat emelünk el, és húzunk elfele. – A lány eddig fagyos hangneme szemmel láthatóan kezdett felengedni. Lelkes lett:
– Na merre laksz, okostojás?
Russel más körülmények között sikítva rohant volna el, de ez a lány…