Bár lehetnék a fuvolád én neked,
színházakban zengeném el éneked.
Szőke hajad lebbenne a színpadon,
messze szállna nyári éjben dallamom.
Bár lehetnék a fuvolád én neked,
míg játszana szép testemen két kezed.
Ujjaiddal érintenél finoman,
szívből szólnék, míg az idő elrohan.
Gyönyörűen, érzelmesen zengenék,
szállana bús hangom árja szerteszét.
Hamvas ajkad hozzám érne reszketeg,
halld e ritmust, szerelemtől szenvedek!
Belsőmből egy tangó tör fel, bús tangó,
a boldogság, mint egy koncert, múlandó.
Kiadom én szívem-lelkem, míg játszol,
mert úgy szeretsz, minden hangra vigyázol!
Koncert után, bármennyire szeretted,
egy dobozba elteszed hű hangszered.
Hideg, sötét falak várnak ott reám,
csak ennyit szólsz…, "eltettem a fuvolám!"
Alig várom, hogy majd újra zenéljek,
hallgassatok, míg hangom száll felétek.
Gyönyörű a fuvola-hang, tudjátok?
áldásként száll az én zeném reátok!
8 hozzászólás
Kedves Alberth!
Egyszerűen kiváló… A ritmus, a tartalom… a fogalmazás… azt hiszem, mást nem is szeretnék hozzáfűzni… 🙂
Szeretettel: barackvirág
Örülök hogy tetszett a vers, kedves Barackvirág! Mostanában az "Élő költők" lapján hetente egy hangszerről kell alkotást írni, mindig egy újabb hangszer jön sorra. Tehát hozogatok majd ide is fúvósokat, vonósokat, ütő- és pengetőhangszereket, meg ami sorra jön. Valójában ez a téma eléggé kiaknázatlan még irodalmi alkotások terén.
Szeretettel: Alberth
Bármiről írsz, nekem tetszik! Jó rímfaragó vagy!
szeretettel-panka
Kedves Panka!
Valószínű hogy "modern" rímtelen verseket is tudnék írni, melyek megfelelnek a kor művészi szellemének és a divat hűs hullámainak áramlatába illeszkednének. Ám szegényebbek lennénk sok csengő rímmel és ritmikával. Egyébként sem csak a jelennek írok. Az időtlen versek időtállóbbak. A rímfaragók verseit pedig sokan keresik és szívesen olvassák, mert viszik a tekintetet, olvastatják magukat. Köszönöm a méltatást részedről, az ilyen vélemények mindig az alkotói kedv javára válnak! 🙂
Szeretettel: Alberth
Kedves Alberth!
Ez egy nagyon jól sikerült vers, különösen ez a két sor tetszik:
"Belsőmből egy tangó tör fel, bús tangó,
a boldogság, mint egy koncert, múlandó"
Érdekes, hogy a vers elején még csak szeretnél fuvola lenni, utána már az is leszel 🙂
(mármint a lírai én, cseng fülembe régi tanárom intése:))
Jó volt olvasni!
Üdv, Kalina
Kedves Kalina!
Jó megfigyelő vagy és nem csak futólag olvastad a verset. Valóban a vers óhajtással indul, de az átminősülés végbe is megy közben. Mégpedig a harmadik versszakban, a hamvas ajak általi érintés által. A fuvolát mindig is különleges hangszernek tartottam, mintha eme hangszer és a művész között erősebb kohézió lenne, mint a többi esetében. De ez csak az optika varázsa, hiszen a fuvolát érezni kell tapintás által, mert nincs a látókörünkben, mint a rézfúvósok, vagy a furulya pl. hanem a periférikus látóterünk határán, vagy esetleg azon kívül szólaltatható meg.
Szeretettel: alberth
Kedves Albert!
El tudtam képzelni az egész versedet. Kellemes volt.
Barátsággal: Ági
Köszönöm, kedves Ági!