Kosztabletta

/Csak erős idegzetűeknek!/

Rég nem látott ismerősről érdeklődtem a fodrászomtól, aki mielőtt megszületett a két gyermeke, ott dolgozott vele a szalonban. „Ó már nem nagyon beszélünk mi sem Szandrával. Tudod, ő már soha nem hív fel engem. Ha én hívom, akkor sincs más témája, mint a végtelen panaszkodás a gyerekekről, akik folyton betegek. Legutóbb, amikor beszéltünk azt mondta, hogy Amerikából hozat kosztablettát a gyerekeinek, hogy ellenállóbbak legyenek.”
Leesett az állam ettől az információtól.
Amikor én gyerek voltam, azt mondták a felnőttek, hogy egy gyereknek évente hét kiló koszt meg kell enni, hogy egészséges legyen. Nem is csináltak belőle gondot, ha a gyerek leejtette a földre az ennivalóját. Felvették, kicsit lefújták róla, amit lefújtak, és visszaadták a kezébe azzal a mondással, hogy „Kiskutya sem eszi meg, amíg meg nem sózta.”
Mivel a lányom nem értette ezt a mondást – mert én már nem mondtam neki ezt, ha leejtette az ételt a földre kicsi korában, hanem kidobtam – ezért azt hiszem, jobb, ha megmagyarázom. A kutya az ételét leteszi a földre, onnan eszi meg. Közben poros lesz, és ez a por, amivel a kiskutya „megsózza” az ételét. Vagyis a kutya is a földről eszi meg az ételt, ezért meg lehet azt enni.
Eddig azt gondoltam, hogy a szegénység, az ötvenes évek szűkös élelmiszer beszerzési lehetőségei miatt kellett még a földre pottyant zsíros kenyeret is megbecsülni, és megenni.
Ez a kosztabletta találmány azonban hirtelen más megvilágításba helyezte a dolgot.
Hiszen nálunk is reklámozzák az immunerősítő készítményeket. Ezeknek olyan baktériumok az alkotó elemei, amelyek a leggyakrabban előforduló gyulladásokat /tüdő-, arcüreg-, középfülgyulladás/ okozzák. Az immunerősítő tabletta hatására a gyerek szervezete ellenanyagot kezd termelni, és nem betegszik meg, ha találkozik egy ilyen baktériummal.
Régebben nem volt szükség immunerősítő tablettára, mert természetes módon „beszereztük” ezeket a baktériumokat. Egy mai szülő, aki ultrahigénikus környezetben tartja a kisgyerekét, elborzadna attól, hogy mi még gyerekként szabadon játszottunk a kutyákkal, macskákkal, sőt bármilyen állatkával, aki vagy engedte magát, vagy nagyobbak és erősebbek voltunk nála, így nem volt más választása… Eszünkben sem volt utána antibakteriális szappannal kezet mosni /azt sem tudtuk mi az/, sőt bármilyen szappannal sem. Ha közben úgy adódott, azzal a „piszkos” kézzel letépett füvet, vagy sóskát, esetleg gyümölcsöt rágcsáltunk, ami nem volt megmosva.
Étkezés előtt persze megmostuk a kezünket szappannal, egy lavór hideg vízben, a család többi tagjával együtt. A kézmosó lavór is megér egy kis visszatekintést, hiszen csak akkor öntötték ki belőle a vizet, és tettek bele a kútból tisztát, ha már nagyon koszos volt. Közben az egész család használta. Nagypapám, amikor bejött az istállóból, ganajozás után, nagymamám, miután megkeverte a kezével a disznók moslékját, nagynéném a kapálás, gazolás után, nagybátyám az asztalosműhelyből, vagy a nyuszik ellátásából bejőve, és az is, aki éppen bejött a kerti budiból, ahol a budi deszkája, amire rá kellett ülni, nem túl gyakran volt lesúrolva. A mosdóállványon, ami a lavórt tartotta, volt egy törölköző, mindenki azt használta kézmosás után, addig ameddig szemmel láthatóan piszkos nem lett…
Ha a kezünk, szánk valamitől annyira maszatos volt, hogy azt már a felnőttek is megsokallták, de nem volt a közelben víz, a kötényük szegélyével, vagy a zsebükből előkerült zsebkendővel törölték „tisztára”. A kötény a ruhájukat védte a piszoktól, a zsebkendő meg nem papír zsebkendő volt, hanem egy rongydarab, aminek a tisztaságát, vagy a használtsága mibenlétét, jobb, ha nem is firtatjuk.
A konyha másik kelléke a zománcos vödör, amiben az ivóvizet tárolták, az is közös használatban volt, mint a mellette álló bádog pohár. Telehúzták a vödröt kútvízzel, aztán aki szomjas volt, megfogta a mellette álló bádogpoharat, /olyan kézzel, amilyen éppen volt neki/ belemerítette a vödörbe, a kimert vizet megitta, a poharat visszatette a vizespadra. Aztán jött a legközelebbi szomjazó, és ivott ugyanabból a pohárból, ugyanabból a vízből, amíg a vödörből a víz ki nem fogyott. Néha elmosták a poharat, de nem vitték túlzásba, hiszen csak tisztavíz volt benne. A vizesvödröt meg kilögybölték hidegvízzel, amikor megtöltötték újra.
A reklámoknak köszönhetően ma minden baktériumra úgy tekintünk, mint halálos ellenségre, amit ki kell irtani mindenáron! Pedig az immunrendszerünket nemcsak nyirokszervek, és nyirokcsomók alkotják, hanem fontos részét képezi az az háromszáz – ötszáz különböző fajta, egy-két kilogrammnyi hasznos baktériumtömeg is, amely a bélrendszerben, döntően a vastagbélben helyezkedik el. A saját sejtjeink számának tízszeresét kitevő baktériumok életben tartása, táplálása, legalább olyan fontos, mint saját sejtjeinké. E hasznos baktériumflóra a bélnyálkahártya felszínét úgy vonja be, mint egy puha szőnyeg, és létükért cserében segítenek megelőzni számos betegség /gyulladás, daganat, allergia/ kialakulását, szabályozzák a bélműködést, rendezik a székletet, számos létfontosságú vitamint termelnek, erősítik immunrendszerünket.
Honnan szerezzük be ezeket a baktériumokat?
Újszülöttként steril környezetből érkezünk a világra, a hüvelyi szülés során a csecsemő rögtön születésekor találkozik azokkal a jótékony hatású baktériumokkal, például a bifidobaktériumokkal, és más mikrobákkal, melyek befolyásolják a szervezete anyagcseréjének működését. Mikrobamentes bélnyálkahártyája is a születéskor találkozik és népesül be először a szervezet működéséhez szükséges baktériumokkal, ezek elsődleges forrása az anya teste. A császármetszéssel született babák bélrendszerében ezzel ellentétben, az anya bőrére jellemző baktériumflóra alakul ki.
Számos kutatás bizonyítja, hogy az újszülött korai mikroflórájának összetétele jelentősen befolyásolja az immunrendszer későbbi működését. Hatással lehet a bélflóra működési egyensúlyának kialakulására, amelynek zavara a későbbi élet során hozzájárulhat különböző immunbetegségek kialakulásához. Erre utal, hogy az allergia, és a lisztérzékenység gyakoribb a császármetszéssel született gyerekek körében.
A szükséges baktériumok következő forrása az anyatejes táplálás, aminek immunerősítő hatásáról már mindannyian hallottunk. Ma már a tápszergyártók egy része is azon igyekszik, hogy a készítményeik immunerősítő hatással is rendelkezzenek.
Amikor elkezd kúszni-mászni a kisbaba, akkortól már egyedül gyűjti be a baktériumokat, ha vannak a környezetében. Ezek egy részét az immunrendszere megtanulja leküzdeni, más része pedig, a saját baktériumállományát szaporítja.
Régen ezekben nem volt hiány a gyerek környezetében. A lakás tisztaságának fogalma meg sem közelítette a mai elvárásokat. Ha ki volt seperve, a por le volt törülve, a kő fel volt mosva, a lakás tisztának minősült. Nem húzták le a cipőjüket az ajtóban, és cserélték papucsra, ha bejöttek a lakásba az utcáról, udvarról, erdőről, mezőről, ólból, istállóból. A földet, amit behoztak a lakásba a cipőjükön, nem tekintették kosznak, és nem rettegtek attól, hogy milyen baktériumokat tartalmaz. Nem voltak fertőtlenítő szerek egy háztartásban, legfeljebb ecetet, mosószappant, sót, vagy homokot használtak ilyen célra. A konyhai edények elmosása sem ötvenfokos forró vízzel, és vegyszerekkel történt. A mosogatólé volt a moslék alapanyag, amihez az ételmaradékot, a kukoricadarát, és a főtt krumplit keverték a disznók etetéséhez. Abba nem lehetett csilli-villire pucováló vegyszereket rakni, mert végzetes hatással lett volna a disznókra, és ezzel a család téli húsellátására.
A kerti budi sem látott soha Domesztoszt, vagy vécéfertőtlenítőt, a kézmosó lavór tisztaságáról is ejtettem már pár szót. A mosóteknő, amiben egy héten egyszer – hétvégén – megfürödtünk, a mosakodáshoz használt lavórhoz hasonlóan, alapból tisztának minősült, némi kiöblítés után. Ha mégis látszott rajtuk a koszos szappan csík, akkor homokkal kisúrolták, és kiöblítették vízzel.
Hogyan lehetett így élni? – borzadhatnak el most sokan. Lehetett, mert másra nem is volt lehetőség. Így éltek a nagyszüleink, és így tanulták az ő szüleiktől. Mindenesetre kosz tablettára nem volt szükségünk! Sem probiotikus tejtermékekre, amivel most az antibiotikumoktól, tisztítószerektől, és élelmiszeripari adalékanyagoktól megviselt, pusztulófélben lévő bélflóránkat igyekszünk karbantartani.
Az egészséges széklet a probiotikus tejtermékeket megszégyenítő mennyiségű baktériumot tartalmaz – a széklet száraz súlyának 40-60 százalékát ezen baktériumok adják – és ezek bizony megtalálhatóak voltak a környezetben. A lakásban a cipőkön behordott koszban, az állatkák szőrén, amikkel játszottunk, az udvar földjén, ahol mezítláb szaladgáltunk, a kerti budiban, az istállóban, a disznóólban, a tyúkólban, ahová bemásztunk a tojásokért. Akkoriban nem rettegtek az állati, és emberi széklettől. Az állati trágyát nap, mint nap takarították az istállóból, az ólakból, és trágyadombon, az udvaron gyűjtötték, addig, amíg megérve a földekre hordták, /ugyanazon a szekéren, amivel – néhány vödör hideg vizes lemosás után – később a takarmányt, vagy a terményeket hordták be a földekről/, mert műtrágya nem volt. A vasvillát, amivel a trágyát összeszedték, teregették, eszük ágába sem jutott fertőtleníteni. A kerti budiban sem törődtek vele, hogy mi van a „perem alatt”, pedig ott aztán jócskán volt a perem alatt baktérium. A kerti budi tartalma sem tűnt el a semmibe, nem lehetett lehúzni a csatornába. Egy év után megtelt, és ki kellett üríteni a tartalmát, amely szalmával, vagy lekaszált fűvel takarva a trágyadombra került, az istállótrágyához.
Azonban ne gondoljuk, hogy csak a falusi ember környezetében volt trágya, és a városiak ettől mentesen éltek. Gyerekkoromban a városi utcákat számos lovas kocsi rótta. Azzal szállították az áruk nagy részét, még a szemeteskocsit is lovak húzták. Akik élőlények lévén nem kipufogógázt, hanem trágyát bocsátottak ki magukból. Az úttesten szanaszét heverő lócitromokat időnként összesöpörték, egy vesszőseprűvel az utcaseprők. Amit felsöpörtek, az fel lett söpörve, ami meg maradt, az maradt. Nem mosták fel a helyét, fertőtlenítővel sem súrolták fel az úttestet. Aki legközelebb arra haladt, annak a cipője bizony találkozott ennek a dolognak a maradványával. Aztán a maradvány megszáradt, a szél szertehordta, az eső szertemosta, elég sok helyre jutott belőle.
Fúj, milyen undorító! – gondolhatják a cikket olvasva. Igen, a mai szemmel nézve undorító, de akkor nem is gondoltak erre az emberek, ez volt a természetes. A természetes szót akár kiemelve, csupa nagybetűvel is írhatnám, mert a legújabb módszer – a túlzottan tiszta környezettől, vagy egy antibiotikumos kezeléstől tönkrement – bélflóra helyreállítására: a székletátültetés. Azoknál a betegeknél, akiknél végzetesen felborul a bélflóra egészséges egyensúlya, ezért a hasznos baktériumok kiszorulása, valamint a káros baktériumok elszaporodása miatt állandó, krónikus hasmenéssel küzdenek, és a szövődmények miatt már a vastagbél eltávolítása is szóba kerül, az amerikai orvosok ezt a módszert alkalmazzák. Egy egészséges személy – többnyire egy hozzátartozó – székletét sóoldattal, vagy tejjel felhígítva endoszkóppal bejuttatják a béltisztításon átesett beteg vastagbelébe, visszatelepítve az egészséges baktériumtársulást, ami megtelepedve elbánik a hurutot, vagy krónikus hasmenést, gyulladást okozó baktériumokkal.
Szinte csodálatos gyógyulásokról számolnak be, kerekes székben tengődő, pelenkát viselő, és magas lázzal, nagy szenvedésekkel küszködő betegek székletátültetésénél.
Érdemes túltenni magunkat a „pfúj faktoron”, és belátni, hogy a természet gyermekei vagyunk. A vegyszergyártók által propagált „minden baktériumot elpusztít” szlogen, nem egy boldogabb kor kezdetét jelzi, ha használjuk ezeket a „csodaszereket”, hanem a problémáink, és gyermekeink problémáinak a kezdetét.
Nem a régmúlt időket szeretném rózsaszínűre festeni, de semmiben nem jó a túlbuzgóság. A normális emberi környezet nem egy steril, agyonfertőtlenített világ. Nem kell az egész lakásnak műtőtisztaságúnak lenni, mivel nem valószínű, hogy műteni fogunk benne. A közönséges kórokozóknak, baktériumoknak megvan a maguk szerepe az egészséges életben. A tisztító és fertőtlenítőszerek reklámja nem az egészségről, hanem az üzletről szól! Mielőtt veszünk belőlük egy szatyorra valót, olvassuk már el, hogy mi van bennük, és gondolkodjunk el rajta, hogy összekenjük-e ezekkel a vegyszerekkel a padlótól a plafonig a lakást, saját magunkat, és a gyereket…