Hol van már a régi nyár…
Piros almafák árnyékán,
Cikázott az őszi fény,
Alatta megszeppenve álltam én.
Szivárvány gyíkok kövén,
Mozdulatlan pici lény,
Hűvös szellő ringatta,
Dülledő szemét rajtam nyugtatta.
Dermedt tüdőmből sóhaj szállt,
Sohasem láttam e királylányt,
Tündöklő ruháján pikkelyek,
Smaragdzöld fényében szendereg.
Sütkérezett, de jaj csak egy pillanat,
Elillant fürgén a fű alatt,
Melyikünk félt jobban nem tudom,
Napsugár ragyogott arcomon.
8 hozzászólás
Szép lehetett. Jól megírtad. : )
Delory
Köszönöm Delory 🙂
Kedves Angie!
Tetszik a versed mert az első két versszaknak jó a ritmusa.
Kellemes volt elolvasni.
Barátsággal: Ági
Kedves Angie!
Tetszik a vers! Nálunk a kertben gyakran látni gyíkokat nyáron. Egyszer hat éves lehettem, amikor elkaptam egyet, és úgy játszottam vele, mint egy kiscicával…. aztán megharapta az orromat! 😀 Ilyen is csak velem történhet 😀
Szeretettel: Laguna
Kedves Laguna !
Nem is tudtam, hogy ilyen harapósak 🙂
Biztos fincsi orrod van 🙂
Szeretettel: Angie
Kedves Angie!
Eddig csak a béka-királyfiakról tudtam – Te meggyőztél, hogy vannak gyíkleányok is, ráadásul szépek! 🙂
Kellemes a versed hangulata, szinte elringatott! Tetszik!
Kedves Misiniszta !
Látom új vagy itt a Napvilág-ban, szeretettel üdvözöllek!
Meglátod sok élményben lesz részed közöttünk.
Köszönöm, hogy figyelmet szenteltél versemre. Ígérem én is olvasni foglak 🙂
(Ma kaptam meg az Orient-Express kicsinyített mását, a sors keze, itt meg találkoztam egy masinisztával)
Szeretettel: Angie
Üdv.Zoltán