Mesém kezdetén,
Az Óperencián túl,
Dalolt egy kismadár,
Akkor még nem nyúl.
Tavasz-tündérlányka,
Hóolvadást várva,
Cipelt sok virágot,
Ráhintve a tájra.
Hozott mosolyt, napfényt,
Derűt a világra.
Kötényébe fogta
Színes csillámporát,
Varázsolt jácintot,
Árvácskát, violát.
A fűben elrejtett,
Pár csokor ibolyát.
Borzasan hajtott ki,
A húsvéti barka,
Nem taposta többé,
A csikorgó tél sarka,
Tavasz lett, gyönyörű,
Minden színes, tarka.
Tündérünk szétnézett,
Az égen nem találta,
Lent a porban feküdt,
A megsebzett madárka.
Szórt rá sebtiben
Tavaszi varázsport,
Tündéri varázstól,
Nyúllá lett, madárból.
Nem is olyan régen,
Dalolt fenn az égen,
Hol pajkos napsugár,
A felhőkön átnevet,
És felébred fényében,
A ragyogó kikelet.
Most ünnepi nyúl lett,
Kismadáron túltett,
Húsvétkor nem rest,
Tojást rak, és fest.
Eljön minden évben,
Tavasznak jöttével.
Köszönti a Tündért,
Kosárban a csodás,
Piros, sárga, kék, zöld,
Díszes, hímes tojás.
1 hozzászólás
Aranyos kedves vers!
szeretettel-panka