Fényköntösben bolyong
éjjel egy éji lepke
A Holdvilág csillan arcán
majd tűnik végtelenbe.
Hűs van. Fagyos a szél,
halk neszt hoz, zordon zúg.
Csillagok, mint apró szemek
Figyelnek egy sötét odút.
Hajlongó fatörzsek
holt táncukat járják
A felkavart levelek
balsorsuk siratják.
Pislákol a tótükör,
Az ég saját szemébe néz
Csöndben pihenteti magán
Megszentelt, ős tekintetét.
Borzong, reszket a vidék
Titkon susog a Hold alatt
Míg végül eljő a vihar
mint sorsdöntő pillanat.