Elmentem a kisfiammal bevásárolni a közeli hiperszuperbe. A vásárlás vége felé közeledve elérkeztünk a legveszélyesebb időszakhoz, a nézelődéshez (gondolom ismerős érzés, amikor az ember meglát valamit, amire talán nincs is szüksége, de azért bedobja a bevásárlókocsiba).
Nos, miután végignéztük a játékkínálatot, megvitattuk, hogy mennyivel vettünk olcsóbban Legót a sógoroknál átsétáltunk a televíziókhoz. A fiam egyszer csak megállt egy PS 2. mézesmadzagnál. Ez az, amivel a gyerekek játszhatnak szabadon, majd az akaratosabbika meg is veteti az otthoni kivitelt.
Egy darabig nem is nagyon figyeltem, hogy a gyerek mit forogat, nyomkod. Kisvártatva valami baj lehetett, mert nem mozgott a figura. Jó apa (legalábbis azt hiszem) lévén bekapcsolódtam a játékba. Néhány perc elteltével döbbenten meredtem a képernyőre.
A pálmafás sugárúton futkosó figura betévedt egy mellékutcába, ahol olyan aprócska bőrszerkóba bújtatott egyen utcalányok kellették magukat. És ez még nem minden, ezek az egyenribancok (az igaz, hogy angolul) simán leszólították a rohanó fickót.
Gyermekjáték, nem rossz! Ám ezzel még nincs vége az élményemnek. A figura verekszik is, de nem is akár hogy! Üt, rúg, és még biztos csinál valamit, de azt már nem próbáltam ki, mert a második rugást követően elkezdett a „sértettből” folyni a vér. Döbbentem meredtem a képernyőre, majd a fiam tekintetét kerestem, aki már nem is a képernyőre figyelt, hanem a terminál melletti ünnepi díszeket nézegette.
Tudom, egy újszülöttnek (ezt magamra értem) minden új, de azért már elnézést. Ki az a félőrült, aki ilyet egyáltalán megalkot gyermekjáték címén? Melyik az a szerv, aki egy ilyen játéknak engedélyt ad a forgalmazásra, és legvégül milyen szülő az, aki ilyen programot vásárol a gyermekének? Mert, hogy van aki megveszi az biztos, különben nem árulnák!
Mit tanul ebből a gyerek? Azt, amit láttunk élőben?
Az én fiam miért nem küszködik az ilyen stílusú játékokért? Miért épít inkább repülőteret vagy állatkertet? Miért érdekli jobban, hogy ha teheneket tenyészünk, a tejből mi mindent tudunk még csinálni? Miért bányászik vasat, rezet, miért épít inkább kohókat és gyárakat?
Az igaz, hogy az ilyen játékoknak köszönhetően tudja, hogy a barnamaci, vagy pl. a rénszarvas mit eszik, valamint mivel szeret foglalatoskodni, ha éppen nem eszik. Éves belépőnk van az állatkertbe, de a játék más. Ott gondoskodnia kell az állatokról, ha beteg orvost kell hívni, etetni kell stb. Nagyon érdekes, amikor élőben nézzük a kengurut, vagy a gorillát, magától fújja a fiam, hogy mit eszik, mivel játszik, milyen növények között érzi jól magát és milyen talaj a megfelelő az állatnak.
Ma felvetődött bennem a kérdés, hogy vajon mi szúrtunk el valamit és 2006 végén ez a trendi, vagy a világ fordult ki magából és mi egy maradi szülők vagyunk?
Ezek után, ha ilyen játékot kiraknak közszemlére, bele sem merek gondolni, milyenek lehetnek azok, melyek csendben megbújnak egy szép borító takarásában, és tudjátok, hogy fokozzam a borzalmat megemlíteném, hogy készülünk egy ünnepre. Az év legszebb, legmeghittebb ünnepére, a karácsonyra. A karácsonyra, mely a szeretet ünnepe.
11 hozzászólás
Valóban a legteljesebb mértékben felháborodtam én is. A két legkisebb unokámért gyakran megyek az óvodába, ahol néha tapasztalom is a “hatást”különösen a fiúgyermekek inzultálják a lányokat, némi karate ütésekkel, rúgásokkal, sajnos a legeslegkisebb lány az óvodában már viszoonozta is – valódi magassarkú cipüvel – miért csinálnak ilyent, vagy honnan szereztek 22-es méretben -rejtély . A mieinknek eddig még a legcsúnyább mondása a “pisi, kaki” ezen szörnyen tudnak kuncogni. De ők lányok, 4 és 6 évesek!
Nagyon tetszett az írásod. Ezeket ki kellene vinni a nagyobb nyilvánosság elé is ! Mert lélekrontás !
szeretettel: fefo
Evvel a cikkel képtelen vagyok egyetérteni.
Van egy dolog: a erőszakos videójátékok.
Van egy másik dolog: a szülöknek a felelőssége,
És van egy harmadik dolog: a gyermekeknek a kíváncsisága.
Ezt a hármat össze lehet fogni úgy, hogy a kecske is megmaradjon, meg a káposzta is jól lakjon.
A számítógépes játékok történetében elég korán elérkeztünk a verekedős játékokhoz. Az első nagy médiafigyelmet kiváltó játét az 1992-es Mortal kombat, melyben tizenötféle ninjaharcossal kell péppé zúzni az ellenfelet, majd a játék lehetőséget arra, hogy a billentyűk gyors kombinációival minél véresebben végezzük ki szerencsés áldozatainak.
Ezután kitérnék arra az időszakra, melynek során “én ölök” (=First person shooter, FPS) típusú játékok kerültek a piacra. Ilyen pl. az 1994-es Castle of Wolfeinstein, ahol náci katonákat kellett halomra lőni, míg “szép csendesen csöpög a vér.” Aztán jöttek John Carmack és John Romero klasszikus FPS játékai, A Doom és Quake.
Másik mérföldköve az erőszakos játékoknak a Carmageddon című 1997-ben induló sorozat, ahol egy olyan autóversenyben kellett részt vennünk, melyben a verseny lefutása csak egy megoldás a sok közül. Ezen kívül ellenfeleink kiiktatása, vagy a pálya összes járókelőjének elütésével győzhettünk. Mondanom sem kell, vérből nem volt hiány.
Még egy híres nagy családja az erőszakos játékoknak a sokat emlegetett Grand Theft Auto sorozat, mely 1997-98 táján indult. A játék során egy piti bűnözővel kell felküzdeni magunk az alvilág csúcsára három különböző amerikai nagyvárosban. Az autentikus környezet érdekében a játék tele van szaftos káromkodásokkal, utalásokkal a kábítószerhasználatra illetve természetesen számos bűncselekmény elkövetésében is részt kell vennünk, melyek közül a rendőrök elgázolása vagy felégetése sok-sok pontot jelent.
Egy szintén 1997-es (forradalmi év a játékiparban!) játék a Postal nevezetű fix izometrikus 3Dben játszható mészárlóprogram, mely az 1986-tól a mai napig tartó amerikai postai dolgozók mészárlásainak állít hű emléket. A játék célja: mindenkit megölni, amilyen módszerrel csak lehet. Egyszerű, mint a balta suhintása.
Ezek azok a játékok, melyek az utóbbi tizenöt évben különösebb felháborodást váltottak ki a jogalkotókból és politikusokból, elsősorban az Egyesült Államokban.
Eddigi ismereteim szerint nem tudták még egyértelműen kimutatni egyetlen játékról sem, hogy erőszakos cselekedetekre bíztatná a gyerekeket, vagy bármilyen módon több erőszakot szülnének ezek a játékok. A témában készített tanulmányok többsége elveti a cenzori beavatkozás szükségességét. Azt is kimutatták, hogy a szülöi gondoskodás sokkal inkább számít, és az “esetleges veszélyeket” elháríthatja.
Magam is emlékszem, amikor ici-pici koromban ezekkel a játékokkal játszottam. Az első mozifilm, amit a nagy képernyőn láttam, az a Mortal Kombatból készített videofilm, hasonló mennyiségű erőszakkal és vérrel. Emlékszem, hogy mennyi embert ütöttem el a Carmageddon játékokban, hányat gázoltam halálra a Grand Theft Autóval, és mégis itt vagyok. Az igazság az, hogy időnként büszkén állítom magamról, hogy nem emlékszem, hogy ütöttem-e meg embert valaha. Teljesen erőszakmentes életet élek, és nem hiszem, hogy ha lesz(nek) gyermeke(i)m, én másképpen fogom nevelni ő(ke)t. Sokat kaptam szüleimtől, és szeretettel gondolok rájuk. Úgy gondolom, hogy a számítógépes játékoknak tizedannyi káros hatásuk nincs, mint elsőre gondolnák, vagy a média és a felhaborodott szülők sejtetik.
Első körben ennyit a témáról.
Köszönöm az észrevételeket, de, ah belenyugszunk, hogy van ilyen játék, akkor legalább ne ez legyen egy promoció.
Egyébként ez mit sem változat azon hogy fel vagyok háborodva!
Rendben, értem én a puszta tényt, csak megérteni nem tudom felháborodásod okát.
A felháborodásomnak több oka is van. A jelenség, mellyel együtt kell élnünk… hát lehetne jelzőket alkotni, de szerintem mindenki fogalmazza ezt magában. A konkrét példával kapcsolatban pedig az a hihetetlen életszerűség botránkoztatott meg.
Mint leírtam, az első sokkot akkor kaptam, amikor (nevezzük nevén, és előre is bocsánat) kurvák mászkálnak egy elsősorban gyermekek számára készült játékban.
Én aztán tényleg nem vagyok prűd, meg beszűkült gondolkozású fickó, de felteszem a kérdést. Nem érnek még rá a gyerekeink találkozni ezzel a jelenséggel? Szerintem egy tizenéves srác, ne kerüljön a képernyőn ilyen szituációba. …és hogy nem kerül ilyen szituációba? A szülői felelősség elvén a tisztelt papa és mama nem vesz neki ilyen játékot.
Igen ám, de ennem a kissrácnak vannak barátai, akiknek a szülei lehet, hogy nem vigyáznak olyan következetesen a cseperedő lelki kiteljesedésre. Nos összejönnek, számítógép, vagy PS 2 bekapcs és máris jön a (otthoni) tiltott gyümölcs, amiben szembetalálja magát a kiskölyök valamivel, amiről nem is tudja, hogy mi az. A jobbik eset, hogy a társaságban senki sem tájékozott, de ha már van egy bátyó, akkor azt hiszem előbb-utóbb fény derül a sétálós, bőrszerkós nénik foglalkozására.
Hangsúlyozom, nem ez a baj, hogy tudja a gyerek, hogy mi a köznapi neve a mellékszereplőnek, hanem az, hogy egy fejlődő lélek ilyenkor több ezer kérdést feltesz magának. Van amit kibeszél magából, de biztos, hogy lesz amit nem. Mi ragad meg ebből, és a játékipar fejlődésével párhuzamosan mi az ami rárakódik még pluszban? Egy ilyen játékélmény lehet-e hatással arra, hogy ez a most tizenéves (vagy fiatalabb) gyermek a későbbiekben bizony kipróbálja a fizetős szerelmet? Készült ilyen felmérés? Én az ilyen hatásoktól félek, és féltem a mai fiatalokat.
Az erőszak, mint játékelem bizonyos határokig megeshet, hogy inkább izgalmat, mint erőszakra való hajlamot generál, csak a megjelenítés, a mód, az életszerűség döbbentett le.
Az, hogy a rúgások számával egyenes arányban több és több vér jelenik, meg az aszfalton. Ez nekem lehet bárhogy magyarázni, ez nekem sok. Ez az én normáimtól teljességgel távol áll… de ha még raknák ki promócióba, akkor azt mondom… de KIRAKJÁK!!! Tehát, bárki bármikor virtuálisan ölhet, aki feléri a kezelőszerkezetet. Nem értem, hogyha mindenáron promotálni akarják a PS játékokat, akkor miért nem valami más típusú játékot töltenek fel a gépre? Annyi jó játékuk van!
A képernyő sarkán minden műsor alatt ott díszeleg a legalább 12-es karika. És akkor itt mi van? Ezt lehet, ez nem káros? Akkor minek spilázza az ORTT magát halálra, meg a civilek miért hadakoznak évszámra, ha egy közterületen bár ki, mondjuk 4-5 éves kortól szembetalálhatja magát egy ilyen dologgal. Én ezt teljesen komolyan mondom, nem értem.
A médiáról el lehet mondani ugyanezt, hiszen manapság az a film, amiben legalább 5-6 liter vér nem folyik el, az megbukik a nézettségi adatok kielemzésekor.
A szülői felelősség és a gyermek fogékonysága nagyon kétélű dolog. Hiszen hiába nevelem én pici kora óta a jóra a gyereket, ha pl. iskolatársi viselkedés egy eleme annyira megragad a gyerekben, hogy előbb vagy utóbb kipróbál valami hülyeséget és nagy valószínűséggel csak kaland, vagy bizonyítási vágyból. De lehet, hogy egyszerűen csak beleun a gyerek, hogy nem veszik bele a balhéba, és inkább sodródik az eseményekkel.
Nagyon nehéz ez. Én nem szívesen hasonlítanám össze a mostani gyermekek mindennapjait, normáit a miénkkel. Ez már egy egészen más világ, és a gyerekek szempontjából nem biztos, hogy jobb. Manapság a tárgyak, mint szimbólumok hatalmas szereppel bírnak. Ma egy magára valamit is adó harmadikos gyereknek már mobiltelefonnal kell suliba járni, és hozzáteszem ne is akár milyennel. Persze, hogy ellopják.
És kérem itt kanyarodtunk vissza a szülő felelőségéhez.
Összegzésül végül leírhatom, hogy természetesen az ilyen jellegű játékok terjesztésével, cenzúrázásával foglalkozni veszett fejsze nyele. Az írásom fél órával az élmény után született, tehát, még igen frissek voltak a benyomásaim. Azonban pár nap csillapodás után is úgy vélem, mint azt már korábban is leírtam, ilyen jellegű játékok önreklám célú, a nagy nyilvánosság előtti bemutatását rendkívül károsnak tartom.
Ezeket a gondolatokat fontosnak tartottam, leírni, mert lehet érthetőbb lesz a felháborodásom oka annak is, aki más szempontok alapján értékeli a művem tartalmát, mint az, aki azonosul vele. Mindenképpen le szeretném szögezni, hogy fontosnak érzem a velem egyet nem értők gondolatait is, hiszen mi emberek ettől vagyunk másak, hogy dolgokat tudunk merőben máshogy látni, úgy, hogy alapjaiban, értékeinkben javarészt hasonlítunk egymásra.
Gabriello Bagno
Gratulálok! Bár mindenki így gondolkodna, akkor felnőve nem kerülnének ki azok, akik utcákon tereken, mindenütt csak verekedni, rongálni akarnak, mivel ezt látták, ezt tanulták otthon, vagy ki tudja, még hol, na persze: a TV képernyőjén, meg az ún. “játékaikban”. Csak ez lehet szórakozás, ez a nagy BULI, a verekedés, öldöklés, mások bosszantása. És persze, a TV képernyőjén is, a filmekből mit tanulhatnak? Egymás szétverését, lelövését, rúgást, durvaságot, gyilkosságot… Semmi más témát nem találnak már a filmesek sem.
Én is elgondolkodtam gyakran azon, hogyan ellenőrzik a kisgyermek-játékokat, a felnövekvő nemzedék szórkoztató eszközeit, s hogy engedhetik meg hasonló “játékok” forgalmazását?
Nagyon helyes ehhez hasonlókat szóvá tenni.
Nos, két hozzászólás alatt elég “muníció” összegyűlt ahhoz, hoy szépen lelőjem őket.
Első “áldozatunk” Finta Kata.
“akkor felnőve nem kerülnének ki azok, akik utcákon tereken, mindenütt csak verekedni, rongálni akarnak, mivel ezt látták, ezt tanulták otthon, vagy ki tudja, még hol, na persze: a TV képernyőjén, meg az ún. “játékaikban”.
BLÍÍÍP! Rossz válasz.
Tizenhat évvvel ezelőtt rendszar/módszarváltás volt. Tíz éve működnek kereskedelmi TVk, úgy kábé. Az itt leadott “egy tárral lemészárlom nyújorkot/sanghájt” erőszakosnak mondott, de inkébb megmosolyogni való filmecskék mérhetetlen népszerűsége az, amit sokan kritizálnak. de miért is?
Íme: Átlagjani, a túlsúlyos magyar alsó-középosztálybeli, szőkített macájával a munkahelyéről, akit heti kétszer “sokáig dolgozom” szeánszok alkamával kielégít, és beléakaszkodott-szerencsétlen Átlagmarcsival, aki vagy faluról jött vagy valamelyik munkáskerületből és az ő mackóját annyira szereti, hogy néha még akkor is megengedi, ha egyébként “fáj a feje”. Este ott ülnek Átlagborcsával és Átlagmarcikával, két fiatal tizenéves púppal a hátukon. Átlagborcsa 3,14csaszoknyát vagy trapéznadrágot hord, rágógumipopot vagy árenbít hallgat, ha kifinomultabb ízlésű, Átlagmarcika pedig gótrokker, szénfekete hajjal és fél szemre piros színű kontanktlencsével, nyáron is bakancsba, nagykabátba, mint neóék a mátrixból VAGY felzselézett hajú, gallértalan max 2eFtos pólóban farmerban és csukában jár, hiphap, rep, trensz, brék muzsikákkal vészeli át a hosszú buszutakat a suliba meg haza meg a diszkóba meg a díleréhez ahol rossz minőségű fűvel károsítják meg két-háromezer pénzért, amit mami pénztárcájából vett ki, de mami nem szól, észre sem veszi.
Ez a család elmegy reggel fél nyolckor vagont átpakolni/adatot feldolgozni/hajatszobrani/telefonkisasszonykodni/suliba/suli mellé/suliba lopni vagy “osztani”/a nagyfiúknak széttenni a lábát, kinek hogy ízlik aznap.
Dögunalmas meló, dögunalmas órák, minden info fájdalom, mindenki az órát nézi, sprintel amint megszólal a csengő/ a főnök, hogy műszakváltás van.
Senkit nem érdekel, hogy mi volt a másikkal aznap, de miért is érdekelni, hisz egyik nap olyan mint a másik, mint a harmadik mint a negyedik. Szemét a főnök, mázasedények a kollégák, a tanár pikkel rám, a teri megint berágott mer megjött neki, amit akarsz. Mindenki bedob valamit a hűtőből, egy sört, még egy sört vagy még egyet, egy adag koccintóst vagy kerítésszaggatót, a gyerekek gyümilét vagy valami alkopopot (bacardi breezer és tsai, ha jobban megy, vagy suttyomban a házi borból-páleszből egy stampedlival ha nem). Leülnek a kilukadt kanapéra, előveszik a tévéújságot, átlagjani kezében a kapcsoló: Mi megy ma a TV-ben? – hangzik el a kérdés. Na mi?
Lakossági “nagymama tévéje” csomag:
emeggyes: dögunalmas híradó, sok poleszdumával, vagy senkit sem érdeklő lepukkant sztárokkal, ha éppen nem közéleti, hanem “nyit” a ker.tévék felé. Nicht gut
emkettes: ugyanaz mint emeggyes, csak több polesszal, szájtépéssel az “országról” (télleg, lehet, nem vette senki észre, de hol van Magyarország? elveszett, de sebaj, senki se hiányolja) fél perc, ha híradó, talán öt is.
dunatévé: lásd előbb, csak helyenkint határontúli/kultúrhagymázas körítésben tájszólású “meteurológussal”. Tíz másodpercet, ha adnak neki.
Családi “agymosó” csomag:
Külhoni tévék: ezek meg mi a f…t hablatyolnak, “mocskos fritzek meg jenkik” *kapcs*
átévé, hírtévé, kisszámű magyar 3.14csatornák (eddzük, kerekítsük alfelünket) – propagandaműsorok, kormánygyalázás/magasztalás, “mindenkinek érdemei szerint” (álá marxbácsi), felejtős, hacsak nem bontják a tévészékházat (‘forradalom van!’ vs. ‘a szkinhedek randalíroznak, de majd a mi felkészült rendőreink jól odaba..vágnak’) akkor még tíz egész percet is nézik de ez már koncentrált, felelőségteljes figyelem, nem is bírják sokáig
Sporiegy, sporikettő, junosztyport: Hmm, ez már határeset, de csak ha foci megy (Béel, ami lehet ugye hál’stennek Balnokok meg Borsodó liga is), illetve ha box (adj neki, piff! qrvaanyád!) és hoki megy (nem látom a pakkot, de mindegy is, majd jól felkennek kettőt a palánkra, egynek meg feldugják a botot és kiverik a szemfogait).
De a család által kifizetett max ötezerből illetve földi antennából a két bajnok mégiscsak az ertéel és a tévékettő:
ertéel: vagy épp lelopjuk és liszenszeljük amit a csigatévé ad, vagy “küldje el esemesben, hogy milyen volt Schumacher autójának színe: 1. piros 2.narancssárga a 179ikszes 270 plusz áfás telefonszámra” típusú játékra hívjuk (=hülyének nézzük) a TV nézőt “az ORTT meg bírságolhat, de nekünk már az SMSbevételünk is egy év büntetésre elég”.
tévékettő: épp valóságot gyártunk, vagy épp lelopjuk az ertéel liszenszét, vagy énekes-táncos kiszavazósót szervezünk, vagy sorozatot vetítünk vagy…
…(kórusban mindketten)…
BUMM! Ratatata! Anyád, csigaképű! Ide a dohánnyal vagy ólommérgezésbe halsz meg! Szóval nem? Ratatata! Ja, és BUMM!
Na most őszintén, melyiken fogják hagyni a TVt?
Azt már nem is írom, hogy nézik a TV-t, mert azért az túl sok lenne.
Olyasmit meg, hogy Discovery Channel, meg Spektrum, meg HBO már el se gondolom, mert az sokba kerül, meg:
“jééé, édi állatkák” *kapcs*
vagy (ismerősöm öcssével megtörtént eset)
“jéé édi állatkák, akiket megesz az oroszlán, húscafatok, pép, pép” anyuci átpillant a másik szobából “kisfiam, kapcsold el azonnal, nem neked való az ilyesmi” *kapcs*
Jackie Chan zúz hongkongban… *néma csend*
Szép Régi Világ.
Az előző hozzászólásokhoz meg annyit, hogy a cinikus hangvétel nem a látásmódotoknak, álláspontotoknak szól (amelyek tisztelendők és becsülendők, csak kevesen vagytok, de sebaj, már jön az iszlám Európába=)), hanem a bazi nagy magyar médialagzinak.
Második “áldozatunk” a tiszteletreméltó cikkirónk figyelemre méltó terjedelmű hozzászólása, amihez hasonlót szeretnék másoktól is többször látni (a jelenlevők ne vegyék magukra, nem rájuk vonatkozik).
Tehát, a támadási felületek:
„A hihetetlen életszerűség botránkoztatott meg.”
Hát, nem tudom, de
ad 1, és szvsz: a PS2 grafikailag a PC nyomába sem érhet.
Ad 2. nem tudom, mennyire nevezhetjük ezt életszerűnek, amikor valószínűleg Átlagmarci Európában fegyvert se fog látni, nemhogy gyilkosságot. Ugyanez Amerikában már viccesebb téma.
Ad 3, még ha azt is mondanád, hogy grafikailag letaglózó, obszcén, estébé, akkor sem értenék egyet, és nem pusztán a híradó-érv miatt (ld. ‘aszt bezzeg mé nem cenzúrázzák a büdös zsi…műsorszerkesztők’ (én persze proszemita vagyok, de nyitott füllel járok)), hanem azért sem, mert ez a mai világban pont annyira letaglózó/obszcén, mint egy valóságsó, vagy egy átlag amcsi/japcsi rajzfilm.
A gyerekek számára van egy egyszerű játékmenet, ami villámgyors reflexeket igényel, és puska van benne. Mindenre lő, ami mozog. Alakfelismerés, gyorsaság, azonosítás, kiválasztás, akció. Uganazok a képességek, amik egy fogyasztói társadalomban alapvetően “sulykolt” értékek, mondjuk egy Szilvesztern Széjellőne-akciófilm szünetében a sör- vagy autóreklámban.
„amikor kurvák mászkálnak egy elsősorban gyermekek számára készült játékban”
pro primo: “gyermekeknek készült” dobozon korhatár BIZTOS nem volt feltüntetve? Nem a promó-konzolon, de a játékdobozon. Mert akkor fogyasztóvédelem, “kiskorúak megrontása” vagy faszínezék tudja, minek hívják most, annak alapján pert az áruházlánc nyakába, esetleg érdekvédelmi szervezetet kell indítani, azoknak a tengerentúl úgyis nagy sikerük van most…
(mellesleg suttogva: most már kezd érdekelni, mi ez a játék, lehet, elsiklott felette a tekintetem, de a pálmafák nem hangzanak rosszul, és tuti, hogy NEM gyerekjátékként hozzák forgalomba)
„Szerintem egy tizenéves srác, ne kerüljön a képernyőn ilyen szituációba.”
“„Egy ilyen játékélmény lehet-e hatással arra, hogy ez a most tizenéves (vagy fiatalabb) gyermek a későbbiekben bizony kipróbálja a fizetős szerelmet?„
Miért is ne kerüljön ilyen szituációba? Mert ha az utcán megáll, majd el fogja ismerni, hogy a néni a lába széttárásából él (mert az épp aktuális kormány nem tud elég multiti idecsalogatni, hogy elmehessen pénztárosnak/kozmetikusnak/telóskisasszonynak)?
Mert hogy emiatt biztos nem fog kurvákat gyilkolni vagy velük eltölteni egy pásztorórát, az biztos.
Hasfelmetsző Jacknél 1888-ban biztos nem foghatták arra, hogy sokat számítógépezett. Mégis, jééé, vagy nyolc-tíz kurvát megölt különös kegyetlenséggel. A jelenség régi, a bűnbakok újak.
Meg már nem is azért, de elég jól ismerem Pestet, sokat jártam gyalog, autóval néha kivezető utakon is járunk, és esküszöm, egy qrva nem sok, annyit se láttam az utóbbi másfél évben. Emlékszem, régebben még álltak hóba-fagyba is egy szál minibe és kortyolgatták a “Körte ízű”-t a Pest megye táblánál, de ma már az sincs, mer’ lakópark épül oda is, ahova valóságsónyertesek nyernek egyenházikókat.
A tanulmányokkal kapcsolatban pedig annyit tudok mondani, hogy magyarul nem
vagyunk elárasztva hatáselemzésekkel, esettanulmányokkal. A ‘videójáték káros hatás tanulmány’ szavakat idézőjelek nélkül begépelve a google 81 oldalt dobott ki. Ugyanerre angolul 850ezer oldal ugrott fel. Úgyhogy akik csak magyarul tudnak, nem fognak sok újat megtudni, és már csak azért is óvva intenék mindenkit a magyar tanulmányoktól, mert a kutatók pénze sokszor az éppen aktuális kormánytól vagy éppen ellenkezőleg a gyártótól származik, ezért az eredmények is megkérdőjelezendők. Hiába, kis pénz, kis akadémia.
„Nem értem, hogyha mindenáron promotálni akarják a PS játékokat, akkor miért nem valami más típusú játékot töltenek fel a gépre?”
Ez most költői kérdés vagy tényleg nem világos? Egy mondatban: ez érdekli őket, e fogja meg őket. Egyszerű játékmenet, valóságostól különböző(!) helyzetek, fényjáték, pergő képek. Mész. Ölsz. Meghalnak. Meghalsz. Pont mint Irak a TVben.
„pl. iskolatársi viselkedés egy eleme annyira megragad a gyerekben, hogy előbb vagy utóbb kipróbál valami hülyeséget és nagy valószínűséggel csak kaland, vagy bizonyítási vágyból.”
Ez viszont elkerülhetetlen. Reménykedhetsz, hogy jól nevelted a gyermeked, de semmiképpen sem “kétélű fegyver” a nevelés. Vagy szerencséd van, és
pro primo: Nem megy bele.
VAGY
Pro secundo: Legalább elmondja neked.
VAGY, ha ez se
Pro tertio: Legalább tanul belőle.
De ez már az ő útja, az ő beilleszkedése a társadalomba. Az ő döntései. Még ha meggondolatlan, akkor is. Valakinek ez meztelenül fetrengés a sárban, másoknak fogadásból egy üveg bor, másoknak beszökés egy forgatási területre, megint másoknak meg egy spangli zöld. Ő dönt, Ő tanul, Ő élete. A szülő csak egy hatás a sok közül. Nem mindig a legerősebb. Fiatalkorunkban úgyis sok hülyeséget csinálunk. De felnőttünk (fel fogunk) így is, úgy is. És ember lesz/lett belőlünk. A gyerekeitek vagyunk.
A végére, bár még van mondanivalóm, ideje egy félmondatot tenni:
„fontosnak érzem, hogy […]dolgokat tudunk merőben máshogy látni, úgy, hogy alapjaiban, értékeinkben javarészt hasonlítunk egymásra”
Igen, ezeknek az értékeknek kéne összetartania bennünket. Kérdés, hogy itt benn, egymás közt megvan-e ez a vitakultúra? Úgy tűnik, igen, és ennek örülök.
És ott kinn, a társadalomban vannak-e még értékek? Mit kezdhetünk velük? Mit kezdhettek velünk, gyermekeitekkel? Elkezdhetünk-e egyáltalán valamit, közösen? Bár van egy két ellenpélda, amit látok, az alapján: Nem hiszem.
Tény, hogy van abban valami, amit írsz, de én, már csak ilyen vagyok. Nagyon nem akarom rágni a csontot, mert már a lényeget leírtam.
Az egyetlen amit hozzáteszek, hogy egy ilyen promociós játékbemutatón sehol nincs korhatár, a játék dobozát, pedig az adott helyen nem láttam.
Egyébként tényleg jó ez a kis … vita(?). Kár, hogy ilyen kevesen érezzük fontosnak,hogy kinyilvánítsuk az álláspontunkat.
A bevezetőben leírt elismerésnek hangzó mondatodat köszönöm, de ez nekem természetes volt, hogy hosszabb reagálást kíván a reakciódra.
Örülök, hogy ütköztethetjük az álláspontunkat.
“Örülök, hogy ütköztethetjük az álláspontunkat.”
Hasonlóképp.