1. rész – Mert minden történet elkezdődik valahol
A tél közepén este tíz után még Budapesten is minden sötétnek tűnik. Főleg, amikor olyan utcákba járkál az ember, ahol még világítás sincs.
Átlagos egy éjszaka volt, rideg és fagyos. A járókelők többsége már rég elhagyta a zord utcákat. A nulla fok alatt volt éppen a hőmérő higanyszála, de a szél még dermesztőbbé tette ezt az estét. Alattomos egy jószág, egyszer szemből máskor pedig hátulról fújt, nem tudván eldönteni marasztalja azt aki a hálójába került, vagy inkább lökje tovább. A fák lombajai hozzá-hozzá csapódtak gazdáik törzséhez is, furcsa kísérteties hangokat hagyva maguk után. Ha az égre nézett az ember, akkor az is látható volt, hogy goromba felhők takarója borítja be az eget. Vihar közeledett a városra. Nem mintha ez a vihar különlegesebb lenne a többinél, mégis valami baljóslatúnak mutatkozott.
Ha a szél nem fújt volna olyan hangosan és nem vert volna nagy zajt akkor minden bizonyára az utca csak egy ember lépésétől lett volna hangos. Gyorsan haladt, mintha sietett volna valahova. Haladását azonban a szemébe fújó por és kosz nagyban akadályozta. Egy hétköznapi alak, csak haza szeretne jutni végre, csak kerüljön messzebb a munkahelyétől. Nagy nehezen kiér a sötét utcából, és meglátja a kiskörutat. Már nincs olyan messze az Astoria. Ebben a pillanatban a szokatlanul csendes Rákócziról lefordult a busz. Az férfi futásnak eredt és próbálta volna elérni az éjszakai járat egyetlen reményét, de az még csak nem is lassított.
Mindig ez történik, és most várni kell fél órát ebben az ítéletidőben. Mi mást is tehetne, a maradék energiáját már úgyis felhasználta arra a száz méter futásra, ráadásul mindezt teljesen feleslegesen tette. Bosszankodott egy sort, majd dörmögött valami olyasmit az orra alá, hogy holnap majd öt perccel korábban indul – bár már ezt ígérgeti magának három éve. Nem lehet mit tenni, nem tanul az esetből.
Mondhatnánk azt, belefeledkezik a munkába. Azonban, ha jobban belenézünk a dolgok mélyébe, csak szereti megvárni azt az időt, amikor a kedves titkárnő is elindul a munkából. A nagyfőnök asszisztense, ráadásul még gyönyörű is. Minden este kinyitja neki az ajtót és jó éjt kíván a titkárnő balra ő meg jobbra. Miért is nem jutott emberünknek eszébe, hogy legalább egyszer balra induljon, ha már úgyis biztos lekési ezt a buszt? Azt kell, hogy mondjam, eléggé bátortalan, ha nőügyek a témakör. Egy igazi esetlen és szerencsétlen alak.
Épp ezen gondolkodott el, mikor eszébe jutott, a Lottó új reklámja: Üldözi a szerencse? … Egy valami biztos üldözi, de az valami más.
A maradék húsz métert tovább tartott megtenni, mint azt a százat futva. A busz állomás pavilonja székeit elfoglalta egy hajléktalan.
Igaz Ő már rosszabb helyzetben van, mint én – gondolta. Sajnálni a legtöbb ember sajnálja a hajléktalanokat, de mivel nem egyszer volt rossz élménye hajléktalannak álcázott rablókkal, közel menni nem mert hozzá, maradt a pavilonon kívül.
Kabátját csapdosta a szél, mikor már-már úgy gondolta, hogy ennél rosszabb úgysem lehet, és öt percet kell már csak kibírnia eleredt az eső. Nem is akárhogy, csak úgy, mintha dézsából öntenék. Mint egy rossz amerikai vígjáték – gondolta ironikusan. Neki miért nem jut akkor legalább egy jó mellű nő, aki megsajnálja ilyenkor és beleszeret? Ezt a részt az ő forgatókönyvéből félúton kifelejtette az író. Szép kis dolog, mégis milyen szerepet vállalt el szerencsétlen az élet ezen színpadán? Az egészben persze csak az volt a szomorú, hogy ez nem egy film, hanem a véres valóság, ekkor még nem is sejthette, hogy mennyire véres és veszélyes tud lenni a valóság.
Öt perc rengeteg idő tud lenni, főleg amikor egy nő várat meg, amikor a munkából szeretnél elszabadulni és akkor, amikor várod az éjszakai buszt. Ugyanennyi időt eltölteni a szabad ég alatt egy szeles, zivataros időben felér egy ipari mosógépben eltöltött mínusz tíz fokos komplett mosóprogrammal, centrifuga és szárítóprogram nélkül. Még többnek tűnik ez, ha a BKV-ról van szó. Szó sincs arról, hogy késik, ilyenkor néha még előbb is érkezik, de, mint ahogy azt már sejtette is, nem ez a busz lesz, legalábbis nem ez a megálló. Mikor a busz végre befordult és megállt, már nem úszta meg szárazon, egyetlen testrésze sem maradt ki a nagymosásból. Nézd a jó oldalát – gondolta – mosni nem kell, csak szárítani. Mindez persze nem volt igaz, mégis egy rövid ideig elmosolyodott, örült annak, hogy végre valahára úton van hazafele.
Az eső olyan gyorsan állt el, amilyen gyorsan jött, mire hazaért, már csak a szél fújt, bár már az sem olyan kegyetlenül. Sok említésre méltó már nem is történt ezen a napon, a ruhák levétele, a gyors mosdás forró vízben és az ágyban való elhelyezkedés – konkrétan beleesésen kívül…
 
…Legalábbis emberünkkel. Valahol persze szirénáztak, a tűzoltók is ki lettek híva. Ez az időjárás sok lakásban tett kárt, ablakok törtek be, és tüzek is keletkeztek, mindez azonban mit sem számított, a férfinak, akik fél órája még a buszt várta. Békésen aludta az igazak álmát, egészen reggel 7-ig, mikor is furcsa mód nem a rádióra ébredt fel, hanem arra, hogy egy hatalmasat tüsszent, és izzóbb a homloka, mint az olaj, amiben a rántottáját szokta sütni.
Remek – gondolta – még hogy nem lehet rosszabb. Az még hagyján, hogy nagy szél van és ráöntenek egy kádnyi vizet, de mindez nem elég, jöhet a megfázás! Mi sem jobb, mint harmincnyolchatos lázzal, folyó takonnyal az orrában menni dolgozni és túlélni a napot. A betegszabadság szóba sem jöhet, a pénz kell a hitelre és a számlára, és ekkor még az ételről nem is beszéltünk. Így emberünk, mit sem törődve a lázzal bevett egy aszpirint, s lement a közeli DM-be venni egy százas csomag papír zsebkendőt.
Minden ekkor kezdődött el. Senki nem gondolta volna azt, pláne hősünk, hogy az a százas papír zsebkendő ennyi bonyodalmat fog okozni…
7 hozzászólás
Át fogod ezt még írni? Csak mert már az első néhány sor után érezhető, hogy ezen lenne még mit dolgozni. A sok szóismétlés. Az egyik tőmondatban használod azt a bizonyos kifejezést (szél, emberünk, stb.), a következő mondatban szintén. Tiszteletre méltó a hozzáállás, hogy regényesen, mesélősen haladsz, nem sietsz, mégis… olyan érzése van az embernek, hogy nem folytonos, mintha az egyes mondatok megírása között hosszú percek telnének el, és ezért darabossá válik. "Emberünk" – ez a kifejezés pedig nagyon nem ide illő. egyszer még használhatod, de nem kell állandóan, időnként elég egy személyes névmás, vagy esetleg mutasd be az illetőt, legalább a keresztnevét add meg.
Folyt. köv.
Folyt.
Részletesen szeretted volna elénk tárni az időjárás szélsőségességét, mégis csak ismételted magad. Használhattál volna több hasonlatot, érzékletesebb kifejezéseket. Ami pedig a végét illeti: bár nem ismerhetem még az egész művet, így elsőre, látatlanban nem igazán tudom elképzelni, hogyan lesz egy regény terjedelmű alkotás ebből a papírzsebkendő-sztoriból. Egy novella, vagy egy fejezet címének megfelelő lenne… de hát ez még a te titkod. 🙂 Mindenesetre olvasgasd át az eddig írottakat, mert bizony van még rajta mit finomítani.
Igen. Mindig átírom, ha találok benne hibát, vagy van egy jobb ötletem. Egy történet nincs kész amit be nem fejezték, és még utána sem biztos… Azért töltöttem fel az első részt, mert van olyan pont ahol már nem látod meg elsőre mit kéne változtatni. Pontosan ezért köszönöm a véleményedet és megpróbálom átfontolni, átdolgozni. A hős neve direkt nem derül ki az első részben. A címnek megvan a története, bár lehet, hogy figyelemfelkeltőbb kellett volna, hogy legyen.
Üdvözlettel:
Anachen
Olvastam az első részt, és van néhány javaslatom mit lehetne javítani hogy jobb legyen.:)
"A nulla fok alatt…" > nulla fok alatt
A" fák lombajai…" > a fák lombjai (ez gondolom elütés de azért szólok mert nem könnyű észrevenni, főéeg nem saját írásban)
"…nem vert volna nagy zajt…" > nem csapott volna nagy zajt
"…minden bizonyára…" > bizonyára vagy minden bizonnyal
"…csak kerüljön messzebb a munkahelyétől…" > a szövegkörnyezet miatt azt írnám hogy minél messzebb
"Nagy nehezen kiér…" > itt jobb ha nem váltasz hanem megtartos a múlt időt
"…csak úgy, mintha dézsából öntenék…" > mintha dézsából öntenék
"…hanem a véres valóság, ekkor még nem is sejthette…" > pedig ekkor még nem is sejtette, vagy az ekkorral már új mondatot is kezdhetsz
"…rengeteg idő tud lenni…" > rengeteg idő vagy rengeted idő lehet
Köszönöm a tippeket és a korrekciókat. Az ember tényleg nem veszi észre egy idő után a hibákat. 🙂
Anachen
Te Sum! Hogy a fenében vannak a fáknak lombjai nulla fok alatt?
Nulla fok alatt egyébként is hó esik, nem eső.
Bizony, bizony ezek még a nyelvtani pontatlanságnál is nagyobb hibák.
Gondolod, hogy ezt a regényt feltétlenül meg kell írnod?
üdv.
K.
Köszönöm a véleményt. Nem tudom, hogy vagy vele, de én már éltem meg mínusz fokokban esőt, és a fák sem mindig hullajtják le a levelüket az első hideg beálltakor.