Belváros

Vakolathullató szürke házfalak,
tapintható idő.
Az utcán nyüzsgő forgatag.
Stukkóval díszített épületek,
néhány bérház lehangoló,
piszkos festéke pereg.
Jól megfér egymással
a luxus és a kosz,
ez az igazi belváros.
Elfeledett mellékutcában,
régi időket idéző,
girbe-gurba macskakő
domborul lábam alatt,
réseiben a kakaslábfű szabadon nő.
Eresz alatt gubbasztó
foszlott tollú galambsereg,
korláton könyököl egy öregasszony,
sanyarú sorsán magában kesereg.
Valahol zongora szól,
dallama keveredve a lecsó illatával,
lebeg a roskadó kémények fölött.
Körfolyosó,
csenevész ecetfát ölel körül,
lombja a magasba tör,
ringó ágain hangos verébcsapat ül,
egymást taposva, a napfénynek örül.
A hőség a házak közt reked,
minden ablak nyitva, az ebéd már fő,
asszonyok dúdolnak önfeledten
a lábas fölé hajolva.
A Bajza és a Szondi utca hajdan ápolt
szoborkertet fog közre,
tanítványok képzelt alakjai
hevernek itt szerteszéjjel,
félig kifaragott,
örökre kőbe fagyott mozdulatok,
negyven éve a a befejezést várják.
Ferenciek terén, egy utcai árus
a templom előtt, hasztalan
árulja portékáját, már kora reggel,
majd egybeolvad az arctalan tömeggel.