Városszéli történetek 3.

Most következzék Rigó bácsi, vagy ahogy szinte mindenki hívta az öreg Rigó.
Velünk szemben laktak, feleségével, Pannika nénivel. Unokáik hasonló kurúak voltak, mint én, tehát jómagam már csak idősnek ismertem őket, ami persze természetes, hiszen az öreg ’19-es kommunista volt. Magas szikár, dolgos, szerény ember, az Erdérttől ment nyugdíjba, nehéz fizikai munkát végzett, gateros volt, nyudíjasként is képes volt szinte egész nap ásni, ilyenkor úgy nézett ki, mint egy karikatúra a korabeli Ludas Matyiban. Megpróbálom leírni, meleg nyári idő, Rigó bá ássa a kertet, nagy sáros bakancs a lábán, soha sincs befűzve, minek is lenne meleg van, fekete clott gatya, kék atlétatrikó, a trikó vállrészéhez hozzá kötve egy jó nagy zsebkendő, amit az izzadság letörlésére használ, a fején egy valaha fehér micisapka. Az öreg sűrűn megfordult nálunk, mivel Édesapám nyírta, borotválta. Édesapám eredeti szakmája ugyanis borbély (fodrász) volt, csak később szerzett a Járműjavítóban marós oklevelet. Ezt csak azért írom, mert abban az időben Apu szomszédokat, barátokat, munkatársakat otthon nyírt, borotvált, közben jókat beszélgettek, sokszor vitatkoztak, politizáltak. Apa, hogy finoman fogalmazzak, nem volt nagy barátja a kommunista rendszernek, főleg nem a Rákosi érának, ezen aztán sokat, és néha szenvedélyesen vitatkoztak. Édesanyám sokszor könyörgött Apának, hogy ne politizáljanak, mert egyszer feljelent az öreg, és akkor mi lesz velem, meg a két gyerekkel, mármint velünk. Abban az időben kisebb dolgokért is éveket ültek, de Apu tudta, hogy Rigó bá nem becstelen, és nem tenne ilyet, mint ahogyan nem is tett.
Tiszteltem az öreget a hitéért, hitt a kommunizmus felsőbbrendűségében, hitt az igazságosabb jövőben, és soha nem árulta el az illegalitás éveiben elvtársait, hasonló gondolkodású munkatársait ezért a Horthy rendszerben internálták, és többször is félholtra verték. Hitt valamiben, amit ő jónak gondolt, és kész volt áldozatot is hozni érte, a kommunizmus persze nem állta ki az idők próbáját, de erről legkevésbé ő tehetett. Úgy emlékszem három, vagy négy elemit végzett, mégis jól tudott vitatkozni, jól tudott érvelni. Egyszer véletlenül fültanúja voltam az egyik vitájuknak, melynek apun, és az öregen kívül résztvevője, de inkább csak passzív szereplője volt a szomszéd, Dombay bácsi, (róla később még lesz szó).
Nyár volt, kinn az udvaron a nagy diófa alatt nyírta apám Dombay bácsit, és közben az öreg Rigóval szenvedélyesen vitáztak „Rákosi rémuralmáról”, amit az öreg is elismert, hogy borzasztó volt, de magát a rendszert védte, körülbelül így. Idefigyelj Feri, a példa kedvéért tegyük fel, ha a feleséged megdugná a pap, az Istenre haragudnál, vagy a papra?
Apu érezte a csapdát, szabódott is, de az öreg csak sürgette, hogy válaszoljon.
Aztán Apu kibökte, a papra. Na ugye, vagyis a rendszer jó, de az ilyen hatalmaskodó pojácák, mint Rákosi tönkretették az egészet.
Apu persze cáfolta, hogy az a rendszer, amit csak ilyen diktatórikus módszerekkel lehet fenntartani, az nem lehet valami jó.
Én viszont nagyon meglepődtem az öreg logikus érvelésén, és máig emlékszem rá.
Halála után utcát neveztek el róla a Széchenyi lakótelepen, amit a rendszerváltáskor azonnal átkereszteltek.

Most néhány gondolat az előző ellentétjéről Dombay bácsiról, aki Horthy rendszerben magas hivatali tisztséget töltött be, ha jól tudom alispán volt. Feleségével és lányával a baloldali szomszédaink voltak. Fiuk katolikus pap, lányuk apáca, miután a rendet, ahol szolgált feloszlatták itthon élt a szüleivel. Gondolom el tudják képzelni ilyen előélettel, ilyen háttérrel, az ’50-es években nem volt egyszerű az életük, bár akkor mindenkinek nehéz volt, de nekik talán még nehezebb. A két öreg, két külön világ, a ’19-es kommunista, és a Horthysta hivatalnok sokszor találkoztak nálunk, de mindig, csak és kizárólag tisztelettel beszéltek egymással, nem hiszem, hogy szerették egymást, de tisztelték a másik véleményét, mégha az olyan távol is állt saját meggyőződésüktől.
Le szeretném szögezni, hogy Rigó bácsi nem volt minden rossz okozója, nem volt vörös ködben élő elvakult kommunista, és Dombay bácsi sem volt horthysta pribék, csak két becsületes jóravaló ember, akiket a történelem más- más oldalra sodort, de tudtak egymás mellett békében élni. Örülök, hogy ismerhettem őket.

Folyt.köv.