Lélekvándorlás

[IG_KITOLT]

Valamikor az ősidőkben, régen, talán még a dinoszauruszok idejében alighogy szárnyrakapott a mocsárból vagy százezer szúnyoglárva, kettő a csapatból kiválva egymásnak döndült. Megütött fejüket vakargatva, rátaláltak egy hatalmas ősember-orra.
Jó falat! piros mint a vér, na gyere testvér kóstoljuk meg. Máris rárepültek és mohón faltak.
De jött az attak! A hatalmas ősember-tenyér nagyot csapott, mindkét szúnyog hősi halott lett azonnal ott ! De jaj – egymáshoz oly közel voltak, hogy teljesen összefolytak. Öszekeveredett a lelkük is rendesen, nem tudta szétszedni maga a jóIsten sem. Ezért hát mint a gordiuszi csomót, egyenesen felébe vágta legott ! Igy mindketten két fél lélekkel merültek a nagy-nagy semmiben el.

Kis idő mulva a nirvánában – néhány millió év volt csupán – megunta az Isten, hogy ennyi gondtalan, lusta lélek heverészik sután. Munkára fel !!! Ébredjetek !
Háború van lent a földön, pótolni kell a holt lelkeket. Űzte, hajtotta őket, gyorsan-gyorsan, induljatok. Nem volt nagy a tülekedés, a szúnyoglelkek kedve kevés igyekezetet mutatott, az egyik itt, a másik ott matatott. Végül a Jóisten megbillentette őket, s mint kiket puskából lőttek úgy bucskáztak a földre le. Egyenesen bele egy szétlőtt kórház pincéjébe. Ott már többen feküdtek eszméletlen. Kiment belőlük a lélek. Na próbáljuk ! zengték a szúnyog-lények és meg sem nézték hova mennek, két holt-testbe belibbentek. Katona volt mind a kettő egyik náci, másik orosz, méregették egymást legott. De egy bomba pont ott robbant életük újból elillant.

A légnyomástól préselődve, lelkük újra helyrebillent, mindegyikükben már csak egy lélek lakozott, de az teljes egy és egész volt. Megörülve a cserének, nagy boldogan visszatértek nírvánának melegébe, ám Isten ezt el nem nézte! Vissza, vissza takarodjatok újra, pusztít a madárinfluenza. Egészséges madarak kellenek, hát menjetek, menjtek!. Kelletlenül visszamentek, Madártojásokból lettek most már végleg ellenségek.
Egyik a galamb, másik a vércse! Nem várt rájuk hosszú élet.