dülöngélő fasorban
elhagyja magát a jómodor
a szél felhőket ráncigál
rongyosra gyűri az eget
dekoratív csillagok
szemérmetlenül
nyögdécselnek a fejed felett
rikoltozik egy vénasszony
az is minek
inkább kötögetne
a majd én megmondalak
anyátoknak helyett
*
már megint belőtted magad barátom
kitudja milyen szeméttel
összehordasz valami hülyeséget a szerelemről
meg arról hogy kivel hemperegtél az éjszaka
és amikor már azt hittem befejezted
hirtelen vallomásban mondod el azt amire amúgy
képtelen lennél
eljátszod nekem Rómeót
én meg az eredjhazádot
*
hajnalban
kukában kotorásznak
a tegnapi csavargók
összeszedik a kidobott
józanságukat
8 hozzászólás
Kedves Andi!
Abszolút a hétköznapokra építettél és ez nekem nagyon tetszik! Az első versszak – különálló költemény – el tudom képzelni, hogy egy bérházban játszódik. A képeid, amivel az eget írtad le nagyon különlegesek. A második egy Quimby dalszövegre emlékeztet, nem tudom szereted-e, nekem az egyik kedvenc együttesem. A harmadik tetszett azonban a legjobban. Mégpedig azért, mert az öreg, bolond szomszédasszonyom szokott a kukában kotorászni. Lehet, hogy ő meg az eszét keresi benne… 🙂 Üdv. Szilvi
:)) lehet, köszönöm figyelmedet!
A képeiddel nagyon érzékletesen fejezed ki az elveszett/eldobott józanságot. Jó kis abszurd:)
Üdv: Klári
köszi figyelmedet!
Kedves Andi!
Hétköznapi témáról írtál. Talán azt is írhatnám olykor mindennapos.
Erre már nem lehet se szépet, sem okosat írni. Van ilyen. Leírtad.
Szerintem jól tetted.
Üdv: Ági
köszi hogy olvastad!
Az első rész és az utolsó tetszett a legjobban. A középsőt nem éreztem versszerűnek. Ettől még tetszett, egyedi lett.
H.
köszönöm szépen!