Némasággal, csendben szorongok,
Nem érti ezt a víg, a boldog
S eddig az voltam magam is
Szememben ragyogott az írisz.
De létem ürességbe fordult
Hangom zajtalanba halkult.
Szívem nyugtalanba ért
Hogy nem érti, mit az Ég kimért.
Mi történt, hogy pang bennem a bánat?
Miért van, hogy gyászkarokkal áthat?
Hogyan jött, és miért ok nélkül?
Mikor megy, és hagy el végül?
Kétséget vet bennem önmagam –
Velem a gond, vagy alaptalan?
Ó csak jönne, jönne már a válasz
Rémítő, hogy nincsen többé támasz.
Tudd azért, szavam nem hazugság
Igaz volt benne minden szilánk
Szeretlek, ez nem is lehet másként
S nem adnám e kincset a világért.
Mégis, bennem titkos harag zúg
Lelkemben, mint oroszlán búg
S kimondatlan kétes vihar dúl
Éltemben, mi érzem: felborúl.
Mégse aggódj: jő a napsugár
Ki meleg ölelésébe zár.
Azt hittem, nincs kiút, de mégis –
Látnom kell! S beragyog az égisz.