Az élet nehéz, s eső csak esik,
az idő nem áll, csillagokon lóg,
elfogy mint leves, tálból kimerik,
s hullnak a tollak a szárnyamból.
Évezredek telnek míg várlak,
lassan felejtek – tűnő láz,
csontomba égett jeleket róttak,
rólad, érthetetlen hieroglifák.
A szerelem fájt még, múló időben,
elúszik minden szép örömünk,
messze repülni vágytunk ketten,
s végül egy szirten összetörünk.
Ősz és tél lesz tavaszból, nyárból,
hűvös az idő az ágyamban,
tükrömben ráncos idegent látok,
s égnek a tollak a szárnyamban.
8 hozzászólás
Nagyszerű címet választottál. Csalogató, de nem csalódtam. Finom vonalú szerelem húzódik a sorok között. a hasonlat itt is a természet. Jó képekkel fested alá a mondanivalód.
Gratulálok: oroszlán
köszönöm szépen, Oroszlán
örülök, hogy tetszett
szép mint mindig énnekem.
kedves vagy Andi, köszönöm:)
szerintem előbb volt meg a dallamos cím, és ehhez komponáltad a többit…olykor felcsendül benne a szeptember végén, de szerintem nem voltál tudatában, mert akkor jobban ügyeltél volna a ritmusra
s megint azok a fránya kín-, meg ragrímek 🙁
Nézd Cag, látom te is a nagy versportálbölcsek számát gyarapítod. Saját versed alatt írod, hogy nem értesz a versírás szabályaihoz, de a szurkapiszkához láthatóan nagyon.
Idehordom a régi és új verseimet, mert egy hozzád hasonló kekeckedó nem hagyott békén máshol. Ide csak fel szeretném tenni
KÉRLEK ENGEDD MEG Ó VERSGURU!
A fene sem emlészik rá, hogy mi volt amikor írtam, de ha megkímélnél az ízetlenkedéseidtől azzal leköteleznél.
Mondom csak fel szeretném rakni őket, az ötleteidből pedig nem kérek!
Előre is köszönöm, ha megérted.
Ha valakinek ég a szárnya, aki szárnyalni szeretne, abból nagy gubancok lehetnek…
Grat!
Gy.
Azért Gyömbérrel vitatkoznék,
TE szárnyalsz, nemcsak szeretnél! 🙂
Sa főnix tolla is elég…