A régiségkereskedő

Gyermekkoromban a szeptember hűvös őszi idővel köszöntött be, de mostanság ilyenkor még javában tombol a nyár. Olyan érzése van az embernek, hogy nem is lesz ősz, pedig a fák levele sárgul, korán pereg a nagy szárazság miatt. A régiség és bioélelmiszerek vásárát Balaton melletti árnyas kis erdőben tartották minden hét szombatján. Hatalmas volt a nyüzsgés, itt minden kapható volt, amit az ember megkívánhatott, szárított gyümölcsök, levendula párnácskák, gyógynövények, bumfordi kis rongybabák, kézzel faragott bútorok, egzotikus illatot árasztó szantálfa szobrocskák, díszes szélcsengők csengtek bongtak az enyhe szélben, rongyszőnyegektől a festményekig. Bábeli hangzavarban tolakodott a szeptember végi nyárban a sokaság, taposta egymás sarkát a tömeg.
A piac csendesebb részében voltak a régiség kereskedők kincseket rejtő standjai, itt az emberek megcsendesedve bámészkodtak meg-megállva. A legutolsó standnál egy öreghölgy árult, szebbnél szebb olajképeket. Arcára az évek ezernyi ráncot festettek, vékony nyakát egy színes kínai selyemsál takarta, haját szoros kontyba fésülve tartották össze a jádeköves hajtűk, mély bordó kopott bársonyruhában ült egy kis széken, ujjai között hosszú szipkában vékony cigaretta füstölgött. Az idős hölgy különös jelenség volt a régiségkereskedők között, nem tereferélt a szomszédjaival csak ült a székén, és kedvesen mosolygott. Ha valakiben meglátta a vevőt, rögtön felállt és készségesen válaszolt a kérdésekre, finoman érdeklődött hova vinnék a képet, tanácsokat osztogatott a világítást illetően. A képei előtt mindenki megtorpant, csodálatos festmények voltak azok, és nagyon drágák. Ebben a válságos világban nem nagyon engedhetik meg az emberek maguknak ezt a luxust, főként, hogy a képek egy ismeretlen festő munkái, bár némelyik kép nagyon ismerősnek tűnik, de erre a vásárra nem sok műértő jár. Azért néha több kép is elkel, de ezek a vevők majdnem mindig külföldiek.
Egy magas szikár férfi jelenik meg a standok előtt, sötét ruhát visel, fején kalap, mindkét kezét maga mögött összekulcsolva merev egyenes járással sétál, de csak az öreg hölgy standjánál áll meg. Az asszony arcán félelemmel vegyes izgatottság jelenik meg. Az öregúr megáll egy kép előtt, az asszony riadtan felugrik a kis székről. Mindketten egyetlen képet fognak, és visszafojtott hangon, látható idegességgel vitatkoznak. Látszik a beszélgetőkön, hogy régről ismerik egymást, és az is, hogy nem örülnek a találkozásnak.
– Ez a kép egy Arnold Boonen másolat, nem mondhat ilyen árat érte! – sziszegte a férfi.
– Árulja el már a másoló nevét! Csodálatos ez a másolat! – könyörög a férfi.
– Ez a kép egy ismeretlen festő képe uram, én csak ennyit mondhatok. Nem ismerem Boonen : Gyertyafénynél című képét, hiába is erősködik itt hétről hétre. –feleli az asszony.
– Adja ezt még olcsóbban is! – kiállt az öregúr elmenőben, és megemeli a kalapját.
A vitájuk nem ért véget, meddő volt, mint mindig. Mindketten bosszúsan fordultak el egymástól, tudva, hogy a következő szombaton mindez megismétlődik.
Az öregasszony hazaérve visszapakolja a képeket a műterembe, mindössze egyetlen kép kelt el ma, nincs pénze az embereknek, mormogja. Becsukja az ajtót, és leül a festőállványa elé. Nagy gonddal nézegeti az állvány mellé állított híres festő reprodukcióját, majd az ecsettel a kezében elmélyült munkába kezd.