Azokban a régi szép időkben, amikor szégyen volt, ha egy férfi nem volt katona, mert rögtön sugdolóztak a háta mögött, hogy ilyen meg olyan baja van, azért nem fogadta el a hadsereg, történt a furcsa eset, a kötelező katonai kiképzésem kezdetén.
Mivel nálam véletlenül se találtak semmi kifogásolnivalót az orvosi vizsgálaton, természetesen úgy besoroltak katonának, hogy szinte észre se vettem, szerencsére jó anyámat mindegyre elkapta egy-egy sírógörcs, így aztán már nem lehetett, észre nem venni.
Amikor aztán a fa bőrönddel a vonatot vártam, amelyik elvisz majd egy ismeretlen helyre és ismeretlen környezetbe, akkor már kezdtem kapiskálni, hogy egy új fejezet kezdődik életemben, tele nagyon sok ismeretlennel.
Mivel mindig szerettem a több ismeretlenes egyenleteket és egyenletrendszereket megoldani, ezért nem igazán zavart, hogy nem tudtam, hova visznek és mi lesz ott, mert úgy éreztem, képes leszek majd megoldást találni, bármilyen helyzetben.
Jött a vonat, búcsúzkodás, sorakozó és máris döcögtem ismeretlen emberekkel, az ismeretlen felé, ahova valamikor éjjel érkeztünk és mielőtt beléptünk volna a kaszárnyába, bemutatták, hogy ez az xy számú katonai egység, más neve nincs, ezt oldjátok meg gyerekek, de csak nyiratkozás után. Ez volt az első dolog, amire felkérték a társaságot, ha a motozást nem veszem számításba, mert erre nem kértek, ezt csak egyszerűen parancsra egy altiszt megtette és elvett minden gyanús terméket, pálinkásüveget, bicskát, házikolbászt, stb.
A nyiratkozásnál lőttem az első bakot, mert a kisördög rávitt, hogy borotvált fejjel beüljek a borbély székébe nyiratkozni, ugyanis abban a periódusban szép simára borotvált hajviseletem volt. Olyan volt a fejem, hogy a kugligolyó szégyenkezve gurult el, ha meglátott és egyetlen bábut nem volt képes leütni irigységében.
A télisportot kedvelő, vidám és vállalkozó szellemű legyek korcsolyapályát nyithattak volna fejem búbján, olyan csúszós volt, főleg amikor be is olajoztam egy kicsit.
Ültem hát a székben és vártam, hogy felém forduljon a mester, oda is fordult egy-kettőre, de majd merevgörcsöt kapott a felém nyújtott keze, amelyik a nyírógépet tartotta, a szája félig tátva maradt, de csak egy pillanatra, mert a következőben már teljesen kitátotta és olyat ordított, hogy egy kangörcsben szenvedő oroszlánnak is becsületére vált volna.
Nem tudom miért, de borzaszó dühös lett ezért az ártatlan viccért, addig kiabált, míg meghallotta a leendő kiképző tisztünk, aki bejött és meghallgatva a borbély panaszát, miszerint én csúfot mertem űzni egy hivatásos katonából, ezzel állítólag megsértettem mindenkit, aki ide tartózott, stb.
A tiszt rám nézett és csak ennyit mondott:-ezt megjegyzem magamnak.
És amint mondotta, úgy is cselekedte, nehéz dolga nem volt, mert könnyű volt megjegyezni, az egyedülálló fénylő kobakot, amelyiken a katona csákó is össze-vissza csúszkált, de sokszor meg sem akart rajta állni.
Ez nagyon dühítette a tisztet, ezért ahányszor nem állt a csákó a helyén, annyiszor helyettesítette a gázmaszkkal. A gyalogsághoz voltam beosztva, tehát a kiképzés lényege a gyaloglás, ki bírja tovább lábon állni, ilyen meg olyan díszlépés, no meg a hason csúszás alkalomadtán, amikor esősebb volt az idő.
Szaladgáltunk össze-vissza, természetesen minden cél nélkül, akinek megállt a fején a sapka az sapkával, akinek nem, az gázmaszkkal, mert mindenáron ki akart dűteni a sorból az „ el komandante”. Az egyetlen gondja csak az volt, hogy nem tudta amit én(nem mondtam el mindent magamról a besoroláskor), éspedig azt, hogy nyertem egypár díjat a tíz kilométeres terepfutó versenyeken. Így aztán majd a gutaütés kerülgette, amikor egy kilométeres enyhe futam után, még mindig virgoncan futkorásztam, míg a többiek majd tüdejüket köpték ki maszk nélkül és szédelegtek a teljes rohamfelszerelés súlya alatt.
Ez aztán majd mindennap megismétlődött, mígnem egyik nap, valami okból kifolyólag egyedül köröztem a sportpályán, mint a kerge birka, azzal a különbséggel, hogy vegyi riadót jelentettek be nekem így kötelezően dupla-szűrös gázmaszkkal tapostam a köröket. Akinek sosem volt fején gázmaszk, annak elárulom, hogy egyetlen szűrőn keresztül is nehezen lehet levegőt szívni, kettőn keresztül meg éppenséggel kérlelni kell a levegőt, hogy átszivárogjon belőle egy kevés, az ember tüdejébe.
Vagy húsz perce szaladgálhattam már a harmincöt fokos hőségben, amikor nem is lett volna szabad kint álldogálni a napon, amikor egyszer látom, hogy a tiszt integet, hadonászik lelke-szakadtából, hogy álljak már le és menjek vissza az alakulathoz. Nem tudtam mire vélni ezt a gyengédséget, de hát a parancs az parancs, így hát lassítottam, mert hirtelen leállni ilyenkor nem a legajánlatosabb és lassú ügetéssel a helyemre mentem. Utólag tudtam meg, hogy egy magasabb rangú tiszt valahonnan figyelte az eseményeket és bizonyára beleszédült egy negyedóra után a körözésembe, mert magához hívatta a mi vezérünket, akinek állítólag elég hangosan és durván mondott valami szívhez-szólót. Ettől ez úgy elpirult, hogy amikorra visszaérkezett, még mindig olyan vörös volt mint a kommunista zászló és azonnal letiltott a további keringéstől, pedig jobban csináltam már, mint egy keringő dervis.
Ennek különösebb következménye nem lett, csak annyi, hogy ezután minden munkára önkéntesen engem jelölt ki a kedvenc hadnagyom.
Egy ilyen kötelező önkéntes munkán történt a furcsa eset, melyre magyarázatot senki nem tudott adni és nem tud a mai napig sem.
Ytong téglát kellett valahova hordani és én mint állandó jellegű önkéntes nem hiányozhattam.
Egy építkezéshez mentünk, természetesen a tiszt felügyelete alatt, mert nemigen engedtek el magunkra kóricálni, ahol át kellett hordani egy jó nagy halom téglát egyik épületből a másikba.
Neki is gyürkőztünk és fuvaroztuk is becsülettel, mindaddig míg elő nem kerültek holmi üvegecskék, tele egy kis bódító nedűvel.
Ennek hatására felbátorodtak a kollégák és elkezdtek cikizni velem a fényes hajviseletemre, meg a különcködő kiképzésre célozgatva, mindaddig szemembe mindezekről senki nem mondott semmit. Csak később, miután már összebarátkoztunk, vallották be egy páran, hogy valójában egy kicsit féltek tőlem, mert nem voltam valami bizalomgerjesztő látvány úgy első látásra.
Így aztán a szesztől felbátorodva, elkezdtek kötekedni és egyre jobban kezdett eldurvulni a helyzet, a hadnagy valahogy mindezt nem akarta észrevenni, gondolom abban reménykedett, hogy verekedésig fajul a szórakozás, mert azért már magáncellát lehetett szerezni. Sose szerettem a zárt helyiségeket, így aztán törtem a fejem, hogy miként lehetne elkerülni a full-kontaktust.
Végül is mivel jobb ötletem nem jött, azt ajánlottam, hogy mutatok valamit, ha utána is van valakinek kedve hancúrozni, akkor bizonyára együtt fogunk majd pihenni a fapriccsen.
Vettem két ytong téglát, akkoriban nagyobb méretre gyártották őket,(50x50x20cm volt a szabvány méret) és ráhelyezve négy másikra, két gyors ütéssel összetörtem mind a kettőt. Mondanom se kell, hogy ennek láttán nagyon lecsillapodtak a kedélyek, valahogy egyből senki nem akart egy cellában aludni velem, az is lehet, hogy csak a spártai deszkaágy nem volt kecsegtető. A szeszgőztől kapott bátorság hirtelen elpárolgott mindenkiből.
A játékot a tisztünk is nagy érdeklődéssel figyelte, csak annyit mondott a végén, hogyha még egy téglát eltörök, magánzárkába csukat. Mindent megpróbált, hogy ezt megtehesse, de egyszer sem sikerült neki, mindig elkerültem, hála a tizedik érzékemnek, ez mindig idejében megsúgta, mikor kell leállni.
Simán zártuk hát a napot, mindenki lenyugodva tért vissza a kaszárnyába, ahol egy finom brómozott és zsíros tea után nyugovóra tértünk.
Reggel aztán a trombitaszó után, sorakozás az udvaron és vártuk a hadnagyunkat, aki nem akart jelentkezni, pedig sosem szokott késni. Félóra várakozás után nem volt más mit tenni, utána kellett szalasztani a futárt, hogy előkerítse, akkoriban ezek helyettesítették a mobiltelefont, minden tisztnek megvolt a saját magánfutárja, akivel üzengetni lehetett. El is szaladt a gyerek, vissza is érkezett nemsokára, fújtatva és furcsán vigyorogva ránk. Először egy felettesnek ment jelentést adni, hogy a mi vezérünk egyelőre nem használható, mert nyílt alkar töréssel a kórházba szállították.
Visszatérve hozzánk elmesélte, amit a hadnagy feleségétől megtudott, aki maga sem tudta mi történt, mert este amikor lefeküdtek minden a legnagyobb rendben volt. A férje mesélt neki a téglatöréses demóról,( nemigen lehetett ilyesmit látni élőben, hiszen a jó öreg szocializmusban a karate, mint sportág nem létezett, sőt majdnem tiltott volt) aztán elaludtak és csak arra ébredtek, hogy a férje ordít a fájdalomtól, az alkarja fityeg és csontvégek meredeznek ki a bőréből. Gőze se volt egyiküknek se, hogy mi történhetett, mert nem volt semmi kemény tárgy a közelben, amibe a férje beleverhette volna a kezét álmában. Az asszony sírva panaszolta mindezt a futárnak, mert közben értesítették, hogy a férjét többször kell majd műtsék, mivel valahogy szilánkokra tört hosszába a csontja, érthetetlen módon az orvosok számára is, mert szerintük az ilyesmi akkor történik, ha átmegy például egy szekérkerék az ember kezén.
Ezért aztán új tisztet kaptunk, új szokásokkal, ám e furcsa eset után többé senki nem próbálgatta külön csak rajtam, a katonai kiképzés jótékony hatását bizonygatni, mert titokban mindenki valamilyen összefüggést látott, a téglatörés és az alkar törés között.
Főleg azok suttogtak, akikkel együtt őrködtem és látták alkalomadtán, hogy milyen furcsa egy időnként a holdfénytől zölden világító szempár.
Ettől ma is a legvadabb véreb behúzott farokkal hátrál meg és az asszony sok évi házasság után ilyenkor megkér, hogy fordítsam el róla a tekintetemet, mert fura érzés borzong végig a hátgerincén.
6 hozzászólás
Jó ég, ijesztő egy fickó vagy! S én még Veled mertem ujjat húzni?! A sztori nagyon jó, sok régi emlékemet felidézte. Jól írsz mostanában, nagyon belejöttél! nekem is volt egy gázálarcos sztorim, a 02-est kellett megrohamoznunk gázálarcban, semmit nem láttam a párás üvegen keresztül csak rohantam felfelé teljes menetfelszerelésben. Rakétával lőttek vissza, hogy elég most már! Lecibáltam a maszkot, kiöntöttem belőle az izzadtságot és körülnéztem: az egyetlen ember voltam, aki feljutott a csúszós meredeken a 02-es tetejére. Üdv: én
Nem vagyok én ijesztő vadállat kedves Bödön, csak egy nagy állat néha-néha és olyankor se harapok, csak morgok, mert most már nem engedhetem meg magamnak, hogy átlépjek egy bizonyos határt. Köszönöm az elismerést, de inkább kritizálj, mert azt jobb szeretem, ahhoz valahogy jobban hozzászoktam az idők folyamán. Üdv. István
Remek, szórakoztató írásodat élvezettel olvastam. Hja, a régi szép idők, katonaévek…:))
Csak úgy mellékesen kérdezem, még mindig aprítod a ytong-ot? :))
Szeretettel
Ida
Sajnos egyre ritkábban kedves Ida, mert nagyon felment az ára, így inkább fát hasogatok helyette. A fejem se borotválom már, viszont a szemeim színe ma is átvált zöldre néha-néha, a legutóbbi ilyen eset után jutott eszembe ez a történet. Köszönöm az értékelést, szeretettel: István
Kmmm:-)) szóval nagyon tetszett az írásod, igazán szórakoztató volt. Bár elképzelhető , hogy neked nem annyira anno, de kitudja. Igazi vagány pasi vagy:-)))
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
Mivel nagyon szeretek szórakozni, minden helyzetben találok ilyen lehetőséget, így a legdurvább környezetben is könnyedén tudok lavírozni. Fiatal koromban valójában vagánykodtam egy kicsit, ennek a következménye, hogy kitiltottak az egyetemről és nem szereztem mérnöki diplomát, de talán jobb így mert sokkal lazábban élek és nincsenek feletteseim. Egyébként ezért nem lettem katonatiszt, mert egy fél év alatt teljesen kiábrándultam a zsoldos életből, de ez már más fejezet.
Szeretettel és köszönettel: István