Az időskor szélein

Az időskor szélein mintha
az elfáradt idő is megállt volna:
az alig-nyugdíjas ősz haját
egy-két fürt még lágyan bearanyozza;

hetvenkedők magas homlokán
még sűrűbbé vált a bölcsesség-redő…
Az időskor szélein mintha
patakká fogyna a tengernyi idő,

amiben rég tettek sora mártózott:
gyermek, család, jövő, munka, küzdelem,
s ami maradt ezen felül, csak
a napok sorát széppé tevő jelen.

Klubszerdán és dalos pénteken
langyos széllé szelídül múlt vihara,
eltűnik az otthoni magány,
szívet derít az új barát itala.

Vendég ha jön, ajándéka új,
meleg szavak csokrába kötött virág.
S kit elszólít közülünk a sors,
elkíséri egyperces, néma imánk.

Valutára átválthatatlan
öregségűző tenni-akarásunk…
Érből ismét tengerré duzzad
sok elfelejtett ifjúkori álmunk.