Bandika

– Hé, Bandika ébresztő! Elkésel az iskolából – hallja anya hangját, de nincs kedve felkelni. Egész éjjel alig aludt valamit, rosszul érezte magát… olyan jó lenne ágyban maradni!
– Bandika, már szóltam, gyorsan pattanj ki az ágyból! Gyerünk, gyerünk egy, kettő!
– Ne, anya, nem érzem jól magam – mondja elnyújtott hangon. Anya ettől begurul, kiabál, hogy mindig őmiatta késik ő is, mert ki nem lehet verni az ágyból.
– Ezt a lusta kölyköt, azonnal pattanj és öltözz! – Kelletlenül kászálódik ki az ágyból, megy a mosdóba, szédül… most hogy szóljon anyának, mindig csak kiabál vele, no, majd a mosdóvízzel jól lehűti az arcát, hátha utána jobb lesz.
Néhány perc múlva készen áll. Anya sürgeti.
– No, indulás!
– Még nem adtam Zsandárnak reggelit – mondja félénken, de anya letorkolja.
– Nincs rá idő, na gyerünk! Majd apád ad neki, ha hazaér a munkából.
Ettől megnyugszik. Most már hányingere is van, ez a táska is dög nehéz, amikor felveszi a hátára majdnem hanyatt esik. Amikor kilép a verandára Zsandár üdvözli. Csahol örömében, körbeugrálja, és fut a labdáért, hívja őt játszani. Legalább szólhatnék hozzá néhány szót, hogy most nem lehet, megértené, a német-juhász kutyák nagyon értelmesek, Zsandár meg különösen az, de nem szólhat, nem meri kinyitni a száját, mert mindjárt elhányja magát… Anya kiabál, hogy csukja be a kaput… sajnállak Zsandár, tényleg, de most hagyj békén, jó? Tudom, hogy a gondolataim is olvasod, jó kutya vagy, nagyon szeretlek! Még jó, hogy megtanítottam, hogy ha felemelem az ujjam, akkor nem követhet. Itt kell maradnod Zsandár! Becsukta a kaput, s beült ő is a kocsiba.

Az iskola előtt kiszáll, anya csak annyit mond: vigyázz magadra, s elhajt. Alig bírja bevonszolni magát a tanterembe. Matek az első óra. Mindenki kipakolja a füzetét, könyvét, író eszközeit… neki nincs hozzá ereje. Milyen szerencse, hogy ilyen jó tanítónénije van! Gizi néni azonnal kiszúrja, hogy valami nincs rendben. Csak ránéz, s kérdi:
– Mi a baj Bandika? – ő nem válaszol, az asztalra hajtja a fejét… hányni kell… Gizi néni lépteit hallja közeledni, kezét a homlokára teszi, olyan jó hűs!
– Ne pakolj ki semmit a táskából, mindjárt szólok anyának, hogy jöjjön érted, lázas vagy! – de jó, hazamehet! Persze, ha rajta múlik, el sem jött volna.
A többiek kapnak valami feladatot a munkafüzetben, addig Gizi néni telefonál, aztán szól, hogy édesanyád azt mondta, szól édesapádnak, majd hamarosan jön érted!
Aztán mégis anya kopog be az ajtón, csak int neki, hogy menjen, nem akarja az órát zavarni. Gizi néni mégis kijön vele a folyosóra, fogja a kezét. Még mond valamit anyának, aztán elindulnak… Anya nem fogja a kezét, dühös. Morog, hogy hiába hívta apát, nem vette fel, pedig ő igazán ráér, s az orvoshoz is elvihetné, hiszen most jött meg a munkából, ennyit igazán megtehetne.
Egész úton morgolódik, mérges. Vissza kell mennie dolgozni, majd apával elmennek az orvoshoz. Amikor a ház elé érnek, akkor megint robban. Egy autó áll a kapu előtt, s miatta nem tud odaparkolni. A túloldalon áll meg. Így még többet kell mennie, cipelni ezt a dög táskát, csak a földön húzza, így is megszakad. Szerencsére a kapun belül már Zsandár segít, rá is hagyja – húzd Zsandár! Ő egyenesen a szobájába megy, lerúgja a cipőjét, s elnyúlik az ágyon.

A szomszéd szobából nagy lárma hallatszik. Összebalhéztak anyáék? Mintha idegen hangot is hallana… kit érdekel… Most jólesik, hogy lefekhetett. Valaki bejöhetett a szobába, mert betakarja. Ki sem nyitja a szemét… jó így lehunyva. Aztán valami nyüszítést hall, mégiscsak kinyitja, hát Zsandár úgy látszik belopakodott, itt a feje az ágyamon, s engem figyel. – Szia pajti, jó kutya vagy! Megsimogatom a fejét, milyen jó, ha van az embernek egy ilyen jó barátja.
– Szomjas vagyok, vizet, vizet! – Zsandár nyüszít, persze, csak ő van mellettem, anyáék még mindig ordibálnak… Ni csak, Zsandár hoz egy üveg vizet, jaj, de jó! Kincset ér egy ilyen kutya a háznál. Itt ül szemben velem, s nézi, hogy iszom… na jó, megsimizem, megérdemli.
Alighanem elaludt. Arra ébredt, hogy anya bejött s leült az ágya szélére. Aztán kikergette Zsandárt. Ő szólt hogy neee! Biztosan nagyon halkan mondta, s anya nem is hallotta meg. Most a homlokom tapogatja. Azt mondja mindjárt hoz lázcsillapítót, meg borogatást a homlokára. Az jó lesz, biztosan jóóó lesz!
– Ezt vedd be kicsim, meg teszek borogatást a homlokodra, aztán ha csillapodik a lázad, akkor elmegyünk a doktor bácsihoz, jó? – bólogat, hogy jó. Még megkérdezi, hogy éhes-e, de ő csak a fejét rázza, nem kíván enni, nem is bírna… aztán azt kérdezi, hogy teát főzzön, vagy gyümölcslevet hozzon, az utóbbit választja, no, az jól fog esni. Aztán kéri, hogy engedje be Zsandárt. De anya nemet mond… persze, tudom hogy nem szereti, ha bejön a szobába.
– Anya, tudod, hogy Zsandár takart be, és ő hozott vizet, amikor szomjas voltam, igazán lehetnél megértőbb! – Anya újra oda ül mellé, rácsodálkozik, tényleg ő takart be? Aztán azt mondja, hogy most feküdjek nyugodtan, hamarosan jobban fogom érezni magam, orvoshoz megyünk, azután majd bejöhet Zsandár is, ha annyira szeretném. Most egy nagy hurrá-t kiáltanék, ha nem érezném magam ilyen vacakul…