Megváltás

Őrültségnek hangzik és nézd,
Mégis itt vagyunk mi ketten.
Egymás szemébe nézve állunk,
Jövőnkben szivárványt kutatunk,
S csak várjuk a jeleket, mit mutat
Szívünk halk szava, mely suttogás,
Mert lelkünk hangját elnyomta
És megfojtotta rég, a világ szava.

Elfutottunk a múlt elől, és űzött az,
Míg csak követni bírt, míg ránk talált.
Világunk ebből állt, s csak fertőzött,
Szidott egy gondolat: „Élned hasztalan,
Töröld el voltodat” Így eltemettük,
Elűztük az élet célját, hisz fejünkben
A hangok ezt súgták. Elcsendesedett,
Némává vált lelkünk nem várt csodát.

Nézz most végig magadon, és rajtam!
Testünk vérrel edzett porhüvely
Mely nem érez rég, csak fájdalmat,
S nem vár semmit, csak nyugalmat.
Nézz az égre! Most kivirul felettünk.
Ránk ragyog, mintha lenne értékünk.
S ennyi köddel fedett év után, hallak!
S ajkamon érzem áhított csókodat…