A lány aki ragyogni akart

A lány aki ragyogni akart,
Csillagokat evett,
Vékony hegyormokon bujdokolt,
S gyalázta a Földet.
Az Eget.
Együtt hált a Holddal,
Majd Reménybe fojtotta kölykeit,
Dalolva fűzte nyakékbe,
Az ember-élet ólom-könnyeit.
Fényt járt koldulni merengőjéhez
A Nap udvarába,
De sikított mert elszakadt,
Vágyakból szőtt ruhája.
A lány aki ragyogni akart,
Tudatlan, lelkét feketére festette,
Ó balga sors…!
Hogy magát napfürdőbe vetette.
A lány aki ragyogni akart,
Testét arany hullámokkal simogatni hagyta,
Vak az önzés, mert lett volna tán,
Ki csak Őt,
Csak Őt ragyogtatja…