Kicsi vagyok a tájhoz.
Lenézek a hegytetőről,
Amit oly nehezen másztam meg,
És amikor OTT vagyok, látom,
Mily kicsi vagyok e világhoz…
Vajon a megtett út,
Ami ide felhozott fölös volt?
Volt értelme a vérző lábnak,
Dagadó ereknek,
Ellene állni a szeleknek?
Hisz oly kicsi vagyok a tájhoz!
És mégis, amikor itt állok,
Már látom, hogy mi hozott!
Mert lehet bár kicsi vagyok,
De a világ tetején állok!
Én kontra világ…
By Álmoska
8 hozzászólás
Kedves Álmoska!
Tetszettek nagyon gondolataid!
Különösen a két utolsó sor!
Gratulálok!
Üdv:sailor
Nagyon köszönöm a hozzászólásod, és örülök, hogy tetszett az írásom! 🙂
😀 Ez jó! Nekem is az utolsó két sor tetszett legjobban.
Delory
Kedves Álmoska !
Én átvitt értelemben értem versedet, bizony nehéz ellenállni a szeleknek, a hegy tetején állni nagyszerű dolog…
Tetszett alkotásod !
Szeretettel olvastalak: Zsu
Köszönöm a pozitív hozzászólásaitokat, nagyon jól esnek! 🙂
Üdv: Álmoska!
Nagyon jó vers.
Igazán filozofikus gondolat, és a vége, nagyon jó.
Tetszett.
Üdv: harcsa
Álmoska, te már nem csak tegnap a vers megírásakor kerültél a világ tetejére, s ez az én meglátásom, te már úgy érkeztél oda, hogy a világod már magasan hordoz, és annak állsz a tetején. Így kell legyőzni a világot, pozitívan!
Az a bizonyos elismerő mosoly szám ívében húzta meg magát.
Gratulálok! Lajosbá.
Köszönet mindenkinek, aki olvassa az írásaimat, és megtisztel hozzászólásával, biztatásával! 🙂