Teodóra kertje 8.

– Kimegyünk a kertbe? Kíváncsi vagyok, mik történtek ott.
– Menjünk. Hol is kezdjem a mesélést?
– Miért tetszett meg annyira Olga néninek ez a ház, hogy ide költöztek? Mennyi idősek voltak ők akkor?
– Mint már mondtam, a nagy kert tetszett meg annyira a mamámnak, amihez aztán vettek még egyet. Ő húsz éves volt a férje pedig huszonkettő mikor ideköltöztek
Ekkor viszont Nóra hívta a kislányát a telefonhoz.
– Fanni hív, gyere gyorsan, távolsági hívás, úgyhogy nem beszélhettek sokat. – mondta sietve majd Flóra nénihez ment.
– Nagyon hálás vagyok, hogy ennyit törődik Teodórával, nagy szüksége van megértő barátokra, most, hogy elszakadt a régiektől.
– Én is élvezem a társaságát…
– Szia, megbeszéltük, hogy felhívsz, tízkor mikor nálunk kilenc óra van az eltolódás miatt – mondta Fanni és várta a választ.
– Jaj, már annyi az idő? Elfelejtettem átállítani az órámat, ne haragudj. Nagyon fáradt voltam mikor megérkeztünk, úgyhogy a leveledet még csak ma kezdtem el megírni, de amint tudom befejezem és föladom. Jaj, annyi minden történt, hogy el sem hiszed… – hadarta vidáman Teodóra, de barátnője nem a legjobb hangulatában volt, közbeszólt és ezt kérdezte:
– Tudod már, hogy hol van a posta?
– Nem, még nem voltunk a városban, csak mikor jöttünk a repülőtérről.
– Mikor mentek?
– Gondolom ma délután.
– Biztosan sok mesélni valód van, ne haragudj, hogy én meg ilyen lehangolt vagyok, csak nem esett jól, hogy elfelejtetted. Milyen volt a repülés?
– Klassz, először szédültem, de meg lehet szokni, és jó volt lenézni Athénra… Képzeld azt hitték, hogy van egy ikertestvérem, úgyhogy nagy kétszemélyes szobát kaptam. Nagyon szép, és Flóra néni nagyon kedves. Jó nagy a kert most is kint beszélgettem vele…, de a többit majd leírom. És te, hogy vagy?
– Hát, nem a legjobban. Egyrészt, mert hiányzol – itt elhallgatott.
– Igen és másrészt?
– Hajjaj, – sóhajtott – a szüleim nyertek egy kétszemélyes utazást Tunéziába.
– De hát ez nagyszerű!
– Igen, de addig velem mi lesz? Hozzád mentem volna, ha nem költöztök el. Nekem nincs mamám meg papám, mert már meghaltak…
– Hát Hanna? Miért nem mész hozzá?
– Hanna pont akkor megy nagy családi nyaralásra egyenesen Németországba – vetette oda durcásan Fanni.
– Jó, de Hajni csak ráér.
– Nem, mert ő meg a mamájánál lesz akkor. Tudod az Alföldi mamájánál, mert a kis szerencsésnek kettő is van.
– De hát akkor mi lesz veled? A szüleid nem hagyhatnak egyedül. Nincs valami nagynénid vagy nagybácsid, akihez elmehetnél?
– Apa nővére kórházban van, és nincs több testvére.
– Na és anyukádnak nincs testvére?
– De, van Hollandiában egy bátyja, akivel már vagy tizenkét éve nem tartja a kapcsolatot. Legalábbis mióta én az eszemet tudom most említette először, hogy létezik. Most vele próbál kibékülni, hogy addig ott lehessek nála. Olyan szörnyű értéktelennek érzem magam, mert sehol nincs helyem.
– Jaj, ne is mondj ilyet, biztosan lesz valami megoldás. Az fel sem merült, hogy esetleg velük mennél?
– Nem, mert csak két repülőjegy van, és már mellettük nem is lenne helyem, aztán a szoba is kétszemélyes. Úgyhogy kizárt, hogy elmehessek, pedig biztosan tetszene a tevegelés.
– Sajnálom, de ne keseredj el, kérlek szépen. Úgy elhoználak ide, a szobámban pont lenne neked hely. Nem lehetne, hogy ide jönnél addig?
– Az csodálatos lenne Teodóra, de ezt meg kellene beszélni a szüleinkkel.
– Mikor lesz ez?
– Jövő héten mennek, hétfőtől vasárnapig lesznek ott.
– Mindketten beszélünk velük, és most hogy már átállítottam az órámat már nem fogom elfelejteni, és tízkor hívlak – aztán félreértés ne essék gyorsan hozzátette: – neked kilenckor.
– Rendben, addig is puszillak. Szia!
– Szia! Üdvözlöm a szüleidet.
– Én is a tieidet.
Fanni miután letette a kagylót teljesen fellelkesült, már ment is, hogy beszéljen az anyukájával. Teodóra viszont jobbnak látta az elővigyázatosságot és nem rohanta le vele Nórát, aki azóta is beszélgetett Flóra nénivel.
– Akkor megmutatja a kertet?
– Sajnálom, Teodóra nagyon fáradtnak érzem magam. – Látszott rajta, hogy tényleg nagyon sajnálja. – Majd máskor megmutatom, de most le kell pihennem.
– Pihenje ki magát Flóra néni! – mondta szelíden és kicsit szomorkásan. Nóra segített a néninek, Teodóra pedig felment folytatni a levelet…
Egészen az ebédig a szobájában írta a leveleket a barátnőknek. Három szép vaskos paksamétát készített, csak borítékja nem volt, amibe beletehette volna. Ebédre hazajött az apa is. Megkérdezte a kislányát nem lenne-e kedve vele jönni a városba. Körülnézni kicsit, amíg tart az ebédszünet, aztán meg elmenni a könyvtárba. Teodórának volt kedve. Rögtön mondta is, hogy a leveleit fel kell adnia. Így hát Máté és a kislánya először egy papírboltba mentek borítékot venni. Egy jó nagy csomaggal vettek. Hármat Teodóra meg is tömött a levelekkel és mentek a postára feladni. Már nem volt sok idejük, így csak egy téren álltak meg kicsit körülnézni. Itt egy nő egy furcsa régi hárfán játszott. Egészen más volt ez, mint Flóra nénié, de Teodórának nagyon tetszett. Kért az apjától aprópénzt, hogy a nő elé tett tálkába dobhassa. Mikor beletette megszólalt a hárfás asszony. A kislánynak semmi kétsége nem volt afelől, hogy hozzá szólt és abban is biztos volt, hogy tisztán értette, amit görögül mondott.:
– Köszönöm Teodóra.
– A kislány annyira meglepődött, hogy tudta a nevét, hogy hirtelen csak ennyit bírt kinyögni:
– Szívesen.
Szinte futott az apjához és mondta, hogy a hárfás nő tudta a nevét.
– Apa, talán ismered? – kérdezte kerek szemekkel.
– Nem tudom Teodóra, de siessünk, mert még a végén elkésünk – válaszolt érdektelenül az apa. A kislány tudta mit jelent ez, apa nem hisz neki, pedig igaz, ő tudja, hogy igaz.
A könyvtár szép volt és régi. Bent miután a kislány is körülnézett, és elment a két hölgy is a vastag könyvekkel, ismét beszélgetni kezdtek.
– Apa, tényleg ismert engem az a nő a téren. Tudta a nevem, de honnan? Lehet, hogy boszorkány?
– Nem, lehet, hogy engem ismert. Mindenki tudta rólam, hogy ha lesz egy kislányom, akkor Teodórának fogom nevezni és eléggé hasonlítasz rám ahhoz, hogy tudják, hogy az én kislányom vagy.
– És mit csináltál volna, ha fiú leszek? – nevettek.
– Akkor Teodor lettél volna. A jelentése ugyanaz, Isten ajándéka. Egyébként mikor kisfiú voltam három fiút és két lányt akartam, de csak az első nevét találtam ki a többit meghagytam a feleségemnek. Egy középkorú férfi jött a könyvtárba, és valamilyen furcsa nevű írótól keresett egy könyvet…
Egy alkalmas percben a kislány finoman megemlítette a barátnőjét elmesélte az egész történetet és, feltette a döntő kérdést.:
– Ugye eljöhet hozzánk?
– Hát ezt még meg kell beszélnünk anyával.
– De már épp elmúlt tizenkét éves repülhet egyedül, a szobámban pont lenne neki hely. Tényleg senkit nem zavarna.
– Mondom, megbeszéljük anyával.
Teodóra az ajkába harapott, ezt a nyafogást most lehet, hogy jobb lett volna kihagyni…
Miután letelt a munkaidő bezártak, lementek a tengerpartra. Szép volt. Egy- két merész külföldi fürdött is benne, de így a vihar után még elég hideg volt a víz.
Teodóra aznap este sokat gondolkozott a hárfás nőn. Aztán azon izgult, hogy Fanni eljöhessen hozzá. Elő vette a naplóját, és leírta ezeket a gondolatait. „Apa azt mondta kb. öt nap míg odaérnek a levelek + hétvége. Ma kedd van. Azt hiszem jövő héten hétfőn fogják megkapni. Jaj, de akkor meg már nem is lesznek otthon. Még egy hét mire haza érnek és el tudják olvasni. Aztán még egy hét mire a válasz is megérkezik ide. De hát az majdnem egy hónap, nem is beszélve arról, hogy mi van, ha egy levél elkeveredik, vagy nem írnak vissza azonnal.”
A szülők azt mondták, hogy még alszanak egyet a döntésre. Teodóra nehezen aludt el, de másnap korán reggel csak úgy kipattant az ágyból.
Nóra és Máté hosszas gondolkozás után, úgy döntöttek, hogy nem fosztják meg kislányukat ettől az örömtől. Teodóra annyira boldog volt, hogy ugrálni kezdett örömében. Pörgött, úgy érezte nem tudja megvárni a tíz órát. El kell mondania Fanninak most rögtön, meg kell beszélnie vele, hogy mit fognak csinálni… Teljesen be volt sózva. Nézte az órát, de csak úgy vánszorgott a kismutató.
– Még csak nyolc óra. Hogy a csodába keltem fel ilyen korán? – kérdezte magától Teodóra, miközben azt várta, hogy végre valahára nyolc óra egy perc legyen, aztán kettő és eljussanak tíz órához. Flóra néni ekkor kelt fel, reggelizni indult. Mikor befejezte Teodóra megkérte, hogy valamivel terelje el a figyelmét, mondjuk elkezdhetné tanítani, hárfázni. A néni viszont azt felelte, hogy ilyen állapotban nem tudna kellőképpen figyelni így inkább beszélgettek. Kimentek a kertbe, de most csak Teodóra vitte a szót nem lehetett másról szó csakis Fanniról.
Végre eljött a tíz óra és már hívta is a barátnőjét.
– Szia Fanni, jöhetsz hozzánk, egy hetet együtt leszünk Görögországban, gondoltad volna a suli alatt, hogy ilyen nyaralásunk lesz? Előbb jössz, minthogy a levelem megkapnád, tegnap adtam fel… – itt a barátnő keserű hangja szakította félbe a lelkendező Teodórát.
– Nem, sajnos nem tudok menni, válaszolt a nagybácsi és anya már megbeszélte vele, hogy mikor megyek, meddig maradok meg ilyesmi, szóval várnak – Teodórát ez leforrázta nem is tudott mit mondani.
– Itt vagy? – kérdezte Fanni. Legszívesebben nem válaszolt volna erre a kérdésre, hanem eljátszotta volna, hogy megszakadt a vonal.
– Igen, itt vagyok – sóhajtotta kicsit később. Majd nagy erőltetve halvány vidámságot színlelve a hangjában még ezt is kipréselte magából.:
– Jó nyaralást Hollandiában.
– Köszi, neked is Görögországban.
– Ja és üdvözlöm a lányokat nekik is jó nyaralást add át nekik.
– Jó. Puszi, szia.
– Szia.
Teodóra letette a telefont és lerogyott egy székre. Anyukájának még annyit mondott, hogy Fanni nem jön, aztán felment a szobájába és elővette a naplóját. Nem írt sokat, a sírás fojtogatta. Eszébe jutott, hogy mikor megtudta, hogy költöztek elment kiszellőztetni a fejét. Talán most is jó lenne sétálni egyet. De hova merre, nem is ismeri a környéket. Elengednék egyáltalán? Ezt a gondolatot egyelőre elhalasztotta, levette a polcról a váratlan utazás folytatását és olvasni kezdte…