Az tűz elemészt
Az a tűz, mely benned ég
Először elégeted magad
Majd pokollá gyújtod a világot
S én akkor már hiába kiáltok-
Komor egy visszhang az éjszaka
Égni fog majd a kéj
Lobog a sötét szenvedély
Amit adtál, s kaptál
Jeged meleg csapong, s a csendben
Tüzed ég elkeseredetten-
Hisz pusztítani akartál
Könnyeimenk mindegyike
Gyertyán lecsurgó viaszcsepp
Felolvad és újra megfagy
Akkor már formátlan és sivár
Te így égetsz le mindent síkká-
Melegben a virág gyorsan hervad
Belzebub-arcodon ördögi mosoly
Így szemléled te a hetedik bugyort
Én bújok remegve
Őrült villám cikáz gondolatid egén
S hogy kitörjön a vihar, egy szikra is elég-
Bosszúd kegyetlen
A vihar nem esőt, lángot hoz
Elemészt mindent a lángoszlop
Lángoló tükre őrült arcodnak
Körül a világ üres, kong…halott
Elhaltak fekete halálsikolyok-
A tűznyelv bűnödet az égre karcolja
Rémisztő képe átkozott nevednek
Romlott mosolyod szivárvány felette
Árnyékod a földön keresztnek rémlett
Kitárt karral nézted a világ halálát
A füstös égre köpve bosszúdat és okát-
Egy áttetsző angyal nem bukott el érted.
2 hozzászólás
Nem nagyon értem, miről szól, de szerintem ez nem is baj, mert így is megragadott a vers hangulata. Itt-ott kicsit akadoznak a rímek/ persze lehet hogy direkt csináltad/
Jó vers, csak így tovább.
Köszi az értékelést.:) Semmi bonyolult a tartalma, úgy értelmezed, ahogy neked tetszik. Igazából minden versem egy bizonyos lelkiállapotomat fejezi ki, és olyankor csak jönnek a szavak. A rímképlete aab ccb, de meglehet, hogy néhány helyen kicsit sántít, bár igyekeztem.=)