habból font kötelet
kecsesen könnyedén
sóhajtozó bárkával
vitorlával keltem én
vándorolva eveztem
míg be nem sötétlett
elhagyott szigeten
álltam be közétek
muzsikát lehetett hallani
mely halk volt és tétova
erdő heves rejtekében
felsírt egy zongora
bál nyíilt meg hirtelen
tűzeső, mint rengeteg
omladozó hegytetőn
vulkánok zengettek
vándorolva ballagtam
hol kies rét bujdokolt
lelkem megszeppent
messzi tájra elosont
sokat jártam erre én
az álmok és vágyak felett
bús vitorlásom csendben
messzi, új vizekre evez
2003.01.02.
1 hozzászólás
Kedves István! Érdekes utad lehetett. Szép hasonlataid színessé teszik vándorlásod. Az új vizeken sok szerencsét kívánok. Szeretettel Éva