Iracunde

Sápadt nappalok kísértenek,
nyögik a lét keserű kenyerét,
s még tivornyázik az önkény,
felzabálja utolsó cseppig mind
a tehetetlenül lapuló reményt.

Ó, de konok ez a gyarló világ,
gyökeret ver a kétely peremén,
gyarapítva péterkedők hadát,
s hiteltelenné téve rég múltat,
haldoklik vinnyogva, fetrengve,
kegyetlen valósággal nyűtt hátán.

Lélekromboló töviseket hoz
a jövő kibimbózó rózsája,
s még halálszagot terjeszt,
enyészetté válik a tegnap,
haldoklik a göthös jelen,
még felneveli vérfarkas fiát…

…így élünk nyüszítve,
vérben forgó szemekkel,
s pusztulást hordoz minden cseppje
a kifröccsenő nyálunknak…