A tél
Újból eljött a hideg téli szél,
Az erdő népe napról napra remél.
Idézi a tavaszt az énekes madárka
És nem száll színes lepke a virágra.
Fáradt fák szunnyadnak a télbe,
Béke honol a lázadó kék égbe.
Alszik már a fának koronája,
Megfagyott minden aranyága.
Csak a csend töri meg a hangot
Csak a hó takarja el a hantot.
Fehér a föld, fehér az ég is,
A mocskos föld tiszta mégis.
Éjjel sírnak a bokrok s a fák,
Nappal élvezik az enyhe nap sugarát.
A tél rettentő fegyvere a fagy
Egy csapásra pusztít, hatalma nagy
A tavak háta keménnyé válik tőle
Így a jég lesz a halak védőőre
Hótakaró lopja el a lábad nyomát
S ő takarja el az országút porát.
2001. 12. 03.
2 hozzászólás
Szervusz Regős! Nekem az a véleményem igenis írni kell a természet dolgairól, nemcsak azért mert bennünk is gyökerek vannak hanem mert valahol el kell kezdeni és a tél igencsak mélyen van a fogalmak sorába. Nekem is van egy teles versem. Jó téma, tartalmas. Ősi és nagyranőtt. Nézz át ha gondolod . Zsíros Kenyér. Minden jót, Ábel
Kedves Ábel!
köszönöm dicsérő szavaid!
Át fogok hozzád nézni ,sa jna mostanság nem volt időm de mindenképpen szakítok időt.
Szeintem a természetről írni olyan mintha merítene az ember belőle erőt, energiát.
Köszönöm!
Áldás!
Regős