M Katalin: A zokni

Bevezetőül közlöm, nem saját írásom A zokni, csak annyira tetszik, ezért gondoltam úgy, hogy megismertetem a Napvilág Íróklub olvasóival is, természetesen a szerző beleegyezésével, mert ennyire szórakoztató elmélkedést még nem olvastam a zokniról.

A zokni a legfantasztikusabb, és a legsokszínűbb ruhadarab. Alkalmas az önkifejezésre, úgy hogy közben láthatatlan marad. Rengeteg mindenre képes. Talán hasonlít a fekete özvegyre is. Képes eltüntetni a saját párját. Soha nem tudjuk megérteni őket. A zokni legnagyobb titka végtelenségig tud lyukadni, de még az igazi titkát senki nem fejtette meg. Vajon képes-e úgy kilyukadni, hogy el is tűnjön? Ezt még senki sem látta, mert hálátlanul, időnek előtte megszabadulunk tőle. Bár lehet a rejtélyes eltűnések pont a teljes kilyukadás eredményei. Még ott a mosógépben, vagy a szennyes kosárban eldönti, hogy elege van a gazdája izzadós, büdös lábából, és láthatatlanra lyukasztja magát. De valójában, csak átlényegül, megvan, épp úgy létezik, mint eddig, csak mi nem látjuk, mert a lyuk eltakarja. Ebből a felfedezésből, vagy talán csak sejtésből rájöhetünk, hogy a zoknik hiába párban vannak, nem jár egy rúgóra az agyuk, vagy ami van nekik. Én szeretem a zoknikat. Olyan megértőek, soha nem szólnak vissza, csak bölcsen hallgatnak. Miközben húzom fel őket, gyakran jutnak eszembe érdekes gondolatok, olyankor megállok, lehet, hogy épp csak a lábujjamat dugtam még bele és elmerengek, nem sürget közben, csak vár türelmesen. Még akkor sem háborog, ha időközben észreveszi, hogy nem a párja virít mellette, csak egy olyan, ami hasonlít rá.