Ha ölellek…

Én lebontom most
majd felépítjük együtt
a csöndből font csodát.
Csak nézz rám
és hallgass mélyen.
Tükörfény táncol az ablakon
beszökik az ablakrésen
s törékeny arcodon megáll.
Szemed égő csillag
talányos titkos égi fényben ég.
A naptüze szikrázik benne
mi a távoli tenger hullámokig ér.
Csak ölelj, ölelj
ha bolyhos pitypang röppen a széllel.
Szótlanul szeress s ne hangos beszéddel.
Ha leütsz egy hangot az elnémult zongorán,
csöppnyi kerge fények szülessenek újra
tegyél úgy mintha minden elnémulna
s lélegezz velem.
Ha az elfojtott könny közben mégis leperegne
szikrázzon arcodon a hallgatás csendje.
Galambraj röptében szelíd már a múló nyár.
A verőfényben a hazatért mindig, hazatalál.
Most részegít a vétek,
az ablakban könyöklő megtépett emlékek,
s a kusza sötétség könnyen megsebez.
Megvédelek, ha megvédsz
féltelek, ha féltesz.
Mint nyárfák sudarán az ágaskodó fények
égek a forró nyártól,
s fázom a nyár viharától, ha ölellek.