Beforratlan sebek

Az ajtóban állva még utoljára visszanéztem. A lerakott dobozokra bámultam. S ekkor jutott eszembe az a régi nyári eset.

Tizenévesen, még jogsi nélkül, a száguldás legelérhetőbb módja a kerékpározás volt. Megrészegített a sebesség érzése, s így eshetett meg, hogy egy óvatlan pillanatban, mikor tekintetem elkalandozott, a sebesség új formáját, a repülést tapasztalhattam meg – ahogy lepottyantam az elbicsakló bicikliről, bele a díszköves virágágyásba.
Hogy hogyan, nem tudtam, de sikerült a sok kis horzsolás mellé egy igen komoly vágást is szereznem. Valószínűleg egy nagyobb díszkő éles széle vágta szét a vállam, megnyitva az utat a díszüvegcsék kisebb szilánkjai számára.
A hűtlen fém-barátomat hátrahagyva hazakullogtam, s az üres lakásba érve egyenest az ágyba vetettem magam. Arra ébredtem, hogy anyu megjött a vásárlásból, s mellém ülve szemléli a sérülésem.
– Ezt hogy sikerült?!
– Elestem.
– Hogyan? Fiúk után forgolódtál? – kérdezte viccesen, de ahogy észrevette elpirulásom, láttam rajta, lebuktam.
– Na szép! – nevetett fel – Gyere, kitisztítjuk.

A kád szélén ülve már csillagokat láttam. A sebnek elég volt kb. 20 perc ahhoz, hogy bedagadjon. Nyafogtam anyámnak, hogy csak kösse be, annyira fájt, ahogy tisztogatta. De ő csak folytatta, kíméletlenül rázta a fejét.
– Ki kell tisztítani… Különben is, fogsz te még ennél durvább sebeket is szerezni a fiúk miatt!
Csak forgattam a fejem a sziszegések közepette. Édesanyám csak lesett a szeme sarkából, majd eltűnt szájáról a kis félmosoly, s folytatta.
– Tudom, hogy fáj. De csak rosszabb lenne, ha nem nyitnánk fel rendesen. Minden seb akkor tud igazán meggyógyulni, ha kitisztítod, s amikor már megtisztult, akkor lehet bekötni s várni a gyógyulást. Ha úgy forr be, hogy nem tisztítottad meg rendesen, akkor egy csúnya heg marad utána, ami emlékeztetni fog a történtekre, minden egyes nap, s sosem tudsz tőle szabadulni.
Elgondolkodva szenvedtem gondos kezei alatt. Tudtam, ez megint olyan bölcsességmorzsa, melyet egy életre meg kell jegyeznem. Elraktároztam, de igazán mégsem tudtam értelmezni. Akkor és ott, még nem…

Csak álltam ledermedve, s néztem a dobozokat. Ez a néhány az utolsó. Ha ezeket is elviszi, olyan, mintha nem is lett volna itt. Mintha nem is kötött volna minket össze minden, az elmúlt években. De a sebek megmaradnak. A kérdés már csak az, hogy megtisztítva, vagy úgy hagyva, mocskosan, tele szilánkokkal…

És ekkor döntöttem el, hogy mégis otthon maradok és bátran elköszönök, mikor végleg kisétál az életemből.