A Pszichotanyán 18.

Margot tétlenül ténfergett a hatalmas villában s egyfolytában Pamelára gondolt. Aggasztotta a gondolat, az ő agyszüleménye volt az, hogy Pamela elmenjen Franciaországba arra a tanyára, ahol olyan sikeresen kigyógyítják az embereket a függőségből… Azóta alig tud róla valamit. Nézi mindig a tévét, ahol meglátta azt az átkozott reklámot, várja egyre várja, hogy mutassanak már többet is abból a tanyából, talán láthatná Pamelát is… de semmi, csak megy folyton az a buta reklám, amit annak idején meglátott, s úgy bedőlt neki, hogy elküldte asszonyát a világ végére, hogy kigyógyuljon az iszákosságból, s azóta azt sem tudja él-e, hal-e?
Mert, nem mond semmit. Még ott a legelején, az első hetekben, gyakrabban telefonált, akkor átkozta őt, hogy minek küldte oda, arra a rémes helyre… Borzasztó volt hallani, annyira sajnálta szegénykét, annyira… Bántotta a lelkiismeret, hogy miért is volt olyan ostoba, hogy így elüldözte Pamelát, olyan nagyon hiányzik. Szereti őt, olyan mintha a lánya lenne. Hiszen már húsz éve mellette van… persze, olykor goromba volt vele Pamela, főleg amikor ivott… de ez így mégis szörnyű, hogy nem tud róla semmit. Egyre ritkábban telefonál, s folyton dicséri, milyen jó ott, mennyire jó dolga van… Hm, hiszi a piszi! Persze, azt mond nekem amit akar, mert ugye nem látom… Biztosan nem akarja, hogy aggódjak. Milyen rossz lehet neki, bizonyára nem lesik a gondolatát is, mint én itthon, nem járnak a kedvében finom falatokkal… Bosszantó, hogy egyáltalán megláttam azt a bugyuta reklámfilmet, s én, vén szamár még hittem is nekik, hogy ott milyen mesés, mindenki varázsszóra kigyógyul… Gyógyul ám, a rossz seb essen bele. Miért hosszabbított volna Pamela, még plusz három hónapot? Miért? Mert nyilván, nem sikerült neki leszoknia… Ó szegénykém, mennyire szenvedhet ott… S ennek én vagyok az oka!

Nem volt nyugta otthon maradni, gondolta kiviteti magát azzal a mihaszna sofőrrel, aki azóta csak a pocakját növeszti, mert, azonkívül, hogy elviszi őt bevásárolni néha, semmi dolga. Mióta Pamela elment, csak húzza a lóbőrt, lustálkodik… Vigye csak őt ki az óceánpartra, oda ahová egyszer Pamela elvitte sétálni. Úton, útfélen csak filmsztárokba ütköztek, mindenki üdvözölte Pamelát, mindenki ismerte őt, jaj, milyen büszke is volt rá akkor. Az ő gyönyörű lánya, Pam… nem is volt ott még egy olyan szépség, mint ő, de nem ám! Csak úgy dagadt a büszkeségtől akkor… No, oda fog most menni… Hogy minek? Hát nem mindegy, oda fog menni és kész.
Már intézkedett is, fél óra múlva kész lesz, el kell vinni őt valahová…

Ott sétált Margot az ékszerboltok között. Egy egész utcahossznyi, s mindkét oldalon csak ékszerboltok sorakoztak, megpakolva drágakövekkel, szebbnél-szebb ékszerekkel. Ezt a fülbevalót itt vette neki Pamela, amit azóta is visel. Magának is vett valami mesés nyakéket… Addig-addig járkált itt, míg egyszer csak valaki felismerte.
– Nem magát láttam én itt egyszer Pammal? Mintha úgy rémlene… – szólt egy kedves hölgy. Hogy kicsoda, fogalma sincs, ő ugyan nem ismeri fel ezeket.
– Láthatott kedves, láthatott! – mondta ő büszkén.
– Hol van Pam, olyan régen láttam, mi van vele, csak nem beteg?
– Jaj aranyoskám, nagyon kedves vagy, de hát ő nincs itthon, elüldöztem a világ végére… – s részletesen elmesélte, hogy bizony ő az oka, hogy Pamela most olyan vacakul érzi magát Franciaországban, s már több mint négy hónapja ott van szegényke.
– Miért nem jön haza, ha olyan rossz neki ott? – firtatta tovább, de a nevét már megint elfelejtette…
– Jaj istenkém, lehet, hogy nem is mer hazajönni. Mert én ráparancsoltam ám, hogy szokjon le arról az átkozott alkoholról. Lehet, hogy érte kellene mennem? Jaj, hogy ez előbb nem jutott eszembe. Érte megyek, még ma. Felszállok este a gépre, s irány Párizs! Reggelre ott is leszek! – Azzal el is köszönt a hölgytől, sietett vissza a kocsihoz, hogy legyen még ideje felkészülni az útra. Lám megérte, mégiscsak megérte kijönnie ide. Otthon soha nincsenek ilyen jó ötletei…

Hazaérve, azonnal neki is látott a csomagolásnak. Azaz, először jegyet foglalt, és csodák-csodája kapott is, volt még hely a gépen. Este hétkor indul, tehát holnap délelőtt már ott lesz. Jaj, annyira szeretné már látni Pamelát. Micsoda meglepetés lesz neki! Előbb is eszébe juthatott volna. Így nagyon jó lesz, dehogy kell neki előre szólni, még lebeszélné… márpedig, amit ő eldöntött, az eldöntetett!
Csomagol Pamnak is ruhát, kosztümöt, átmeneti kabátot. Hiszen már szeptember van, bármikor lehűlhet a levegő, Pam meg biztosan nem vitt magával melegebb holmit… persze, csomagol neki őszi ruhákat, cipőt… Jaj, de jó kedve lett!
Margot este hétkor felszállt a Párizsi gépre.

Pamela ez időtájt, ott sétált a Pszichotanya gyönyörű, szép kertjében Tommal. Most is gyönyörködtek a naplementében, mint már annyiszor, biztatva egymást, hogy talán holnap már okosabbak lesznek. Lehet, hogy holnap minden kiderül!
Másnap, a hajnali órákban indultak Mauriba.