A Pszichotanyán 27.

Amikor reggel kinyitotta a szemét, már világos volt. Az órára pillantott, hat óra. Lehetséges, hogy nem ébredt fel amikor Tom elment? Csak akkor vette észre a kezet a paplan tetején. Gyorsan felé fordult – Te még itt vagy? Elaludtál? – kérdezte meglepetten.
– Nem aludtam el, sőt, már négy óra óta ébren vagyok, a szokás hatalma. Néztelek, milyen édesen alszol.
– Nem mentél etetni?
– Nem mentem, mert úgy tudtam, hogy ma kirándulni megyünk, s megbeszéltem Patrickal, ő megy helyettem. Nekem már délelőtt szólt Adélaide, hogy intézkedjek helyettesről. – válaszolt Pamela kérdő tekintetére.
– Olyan jó, hogy itt vagy, jó így együtt ébredni!
– Ha majd összeházasodunk, gyakrabban lesznek ilyen reggelek. Éppen azon gondolkodtam, amíg aludtál, hogy Karácsonykor lehetne az eljegyzésünk. Addigra összegyűjtöm a pénzt a gyűrűkre. Mit szólsz?
– Jól hangzik. Az esküvőnk meg legyen májusban… valami meghitt esküvőre gondoltam…
– Május? Az pont megfelel. Nagyon meghitt esküvőt terveztem.
– Nem szeretnék nagy vendégsereget, csak…
– Én sem. Ez olyan meghitt lesz, amilyenről nem is álmodtál!
– Elárulod végre, mit eszeltél ki?
– Nem, még nem. Előbb az eljegyzésre koncentráljunk. Ne aggódj, időben értesítelek az esküvői terveimről is…
– Jaj, de undok vagy. Most miért nem mondod el?
– Azért, mert mennem kell dolgozni, meg neked is menned kell Laurához.
– Nem kell sietnem, mondtam neki, hogy később megyek, mert előbb Adélaidehez kellett volna mennem, ha ő nem jött volna az este ide.
– Nekem sem kell sietnem, de lemegyek az istállókhoz, hátha Patricknak van fontosabb dolga is.
– No, ugye elmondod? – Tom nevetett, s a fejét rázta. – Mégis, mikor akarod elárulni, az esküvőnk másnapján?
– Nem, egy kicsit előbb…
– Tényleg undok vagy. Egy esküvőre készülni is kell, nem akarsz várakoztatni…
– Te mondtad, hogy szerény esküvőt szeretnél, ez olyan szerény lesz, hogy készülni sem kell rá!
– Tényleg azt akarod, hogy kifúrja az oldalam a kíváncsiság?
– Nem, azt nem szeretném. Még nem vagyok kész a tervvel, addig viszont ne kíváncsiskodj. Különben is, hol van még május? – Pamela nagyot sóhajtott.
– Csökönyös vagy, mint egy szamár. Tudd meg, hogy én is megtervezem az esküvőnket, majd meglátjuk, melyik bizonyul jobbnak. – Tom továbbra is titokzatosan mosolygott – Tetszeni fog neked, mint a szénagyűjtés! – mondta végezetül.
Hét óráig maradtak ágyban. Aztán Tom felhozta a reggelit, együtt megreggeliztek s indult ki-ki a maga dolgára.

Laura azzal fogadta Pamelát, hogy nagyon tetszik neki a regény, nem tudja abbahagyni. Pamela megkérdezte, reggelizett-e már? A nemleges válaszra az órára nézett:
– Mindjárt nyolc óra, gyere fussunk, mert nem marad semmi.
– Jaj ne, most olyan izgalmas, meg nem is vagyok éhes…
– Enned kell! Azután folytathatod az olvasást, én meg utánanézek, hogy van-e már valami eredmény? – Együtt mentek és válogatták össze Laurának a reggelit. Pamela mellette ült, míg mindent meg nem evett. A végére kiderült, hogy nagyon is éhes volt már. Jóízűen, és sokat evett.
Reggeli után újra belemerült az olvasásba.
Pamela már nagyon kíváncsi volt, hogy mit sikerült Ádélaidenek intéznie, gondolta, leoson az irodájába s megtudakolja. Szerencsére összefutott Marieval a folyosón, s az leállította.
– Mi jut eszedbe? Nem mehetsz oda, bírd ki már ezt a pár napot – mondta szemrehányóan Marie – egyáltalán, hogy lehet az, hogy te itt vagy? Úgy tudtam, ma kirándulni mentek Tommal.
– Hát nem jól tudtad. Holnap megyünk. – mondta bosszúsan Pamela – Nem értem, miért kell annyira vigyáznotok rám?
– Tarts ki még egy kicsit, le lesz rendezve a hétvégén. Tudod, tegnap is bemásztak ketten is, az egyiknek már majdnem sikerült besurrannia az aulába, az utolsó pillanatban kapta el a grabancát Pierre.
– Tényleg? – csodálkozott rá Pamela.
– Igen, aztán derült ki, be volt kapcsolva a kamerája, s mindent, meg persze mindenkit felvett, aki arra járt. Pierre úgy begurult, hogy elvette tőle a kamerát s úgy odavágta a kőhöz, hogy ezer darabra tört. Aztán fogta a grabancát, s kilökte a kapun. Az meg fenyegetőzött, hogy beperli.
– Tényleg? Tom nem is mesélt róla.
– Biztosan nem akart felzaklatni. Én sem mondtam volna, ha nem lennél ilyen konok.
– Jól van no, főnökasszony! Ígérem jó leszek. Megkérdeznéd Adélaidet, mit sikerült… – nem mondta végig, mert éppen abban a pillanatban lépett be a kórházba Adélaide. Egyenesen feléjük tartott.
– No, gyertek velem ti is. Összeszedünk mindenkit, akinek valami használható ötlete van.
– Nagy a baj? – kérdezte Pamela.
– Mondhatni – volt a kurta válasz.
Az orvosiban ott találták a főorvost és Maximet.
– Laurát a Gyermekotthon gyámsága alá helyezték. Most találjuk ki, nagyon okosan, hogyan tudnánk itt-tartani a gyereket az Otthon akarata ellenére? – mondta, nagyot sóhajtva Adélaide.

Egy óra múltán hagyta el a helyiséget Pamela és Adelaide.
– Ne aggódj Pamela, biztosan kitalálnak valamit, kellenek hozzá leletek is, sosem lehet tudni, nem kell-e bizonyítékokkal alátámasztani állításunkat. Ez már az orvosokon múlik, de meg tudják csinálni, megnyugtathatod a kislányt. Ja, megbeszélted már vele a vasárnapot és a hétfőt?
– Jaj dehogyis, arra még nem volt idő.
– Jól van, majd üzenj le valakivel, ha megtudod!

Laura már a vége felé tartott a regénynek, azonban ezúttal letette a könyvet, s izgatottan kérdezte, mi a helyzet.
– El lesz intézve kicsim, bár megvallom nem lesz könnyű. Most az orvosok agyalnak rajta, mindenesetre néhány hónappal biztosan sikerül meghosszabbítani a kezelésedet, de még nem kész a terv. Nyugodjál meg, jó?
– Mire megyek vele, ha pár hónap múlva így-is, úgy-is vissza kell mennem. Soká leszek még nagykorú, mire megyek pár hónappal? – kérdezte sírva.
– Most az az elsődleges, hogy nyerjünk néhány hónapot, mert sürget az idő, aztán lesz időnk gondolkodni a továbbiakon.
– Mégis min? Talán el kellene szöknöm, hogy soha ne találjanak rám!
– Eszedbe ne jusson ilyen butaság, tudod te, mennyi veszély fenyeget ha egyedül vagy a nagyvilágban?
– Tudom, mindig is egyedül voltam, s oda semmiképpen nem akarok visszamenni…
– Jó, de előbb meg kell gyógyulnod. Ahhoz is idő kell, meg gondolkodhatunk is…
– Mégis min? Van jobb ötleted, mint az, hogy világgá menjek? Van jobb ötleted?
– Van! – mondta váratlanul Pamela.
– Mégis mi lenne az?
– Örökbe fogadlak, ha te is úgy akarod…