Egyének és csoportok

A közösségek, klubok, baráti társaságok általában valamilyen külső cél érdekében jönnek létre, vagy egyszerűen csak azért, hogy a tagok jól érezzék magukat, s megtaláljanak egy lehetőleg kulturált kikapcsolódási formát. De mindig így van ez?

Sok ember van, aki a közösséget a saját identitásának a megerősítésére használja fel. Az illető talán fél a főnökétől, nem mer szólni a szomszédjának, ha hangos a zene, a fülét-farkát behúzza az anyósa jelenlétében, és a többi… de ha tiszteletbeli tagja lesz a Birkanyírók Egyesületének, az már aztán nem semmi! Mégiscsak egy komoly emberről van szó. A mérleg serpenyői kiegyenlítődnek, az önértékelés helyrebillen. Így válnak egyesek csoportfüggővé. Ennek azonban számos veszélye van, mivel ezek a tagok a lelki problémáikat a közösség által szeretnék megoldani, így akarnak fontosnak, okosnak, stb. tűnni.

Ha valaki bekerül egy "zártabb" klubba, ahol a többiek is nagyon komolyan veszik magukat, akkor az illető ösztönösen annak a csoportnak a tagjaként fogja látni a nagyvilágot, vagyis felvesz egy szemüveget, ami torzítja a valóságot, mert lesznek "Ők", és lesznek mások. A "mások" természetesen alacsonyabb rendűek, hiszen még nem fogadta be őket a klub, ezért általában már alapból előítélettel közelítenek feléjük. Tudat alatt, még ismeretlenül is, az a feltételezés róluk, hogy kevésbé jó képességekkel rendelkeznek, mint a klikk tagjai.

Ilyenkor szokott előfordulni az a jelenség, hogy ha hibákat találnak egy új jövevényben, akkor az sokkal nagyobb súllyal esik latba, mint egy "régi" esetében. A régiek természetesen zseniálisak, ami "emeli" a közösség nívóját. A túldicsérés és a lehúzás szinte elkerülhetetlen. Ilyenkor sűrűn előfordulhat a "te" és az "én", vagy a "te" és a "mi" hangoztatása.

Amikor előveszik ezeket az "ütőkártyákat", akkor az új jövevény általában meg akar felelni az elvárásoknak, hogy őt is befogadják, de ha kicsit önállóbb mentalitású az illető, akkor az is megeshet, hogy visszatámad. Ekkor a "klán" összezár, és egy emberként veszi fel a harcot a szemtelen idegennel szemben. Ilyenkor nem ritka a személyeskedés.

Minél erősebben érzi magát valaki egy közösség tagjának, annál kevésbé képes az objektivitásra. Márpedig egy egészséges szemlélethez éppen az objektivitásra lenne szükség. Szélsőséges esetben még olyasmi is előfordulhat, hogy egy szánalomra méltó csoport különbnek érzi magát az egész társadalomnál. Láttam egyszer egy filmet, ami a heroin függő fiatalokról szólt. Volt bennük egy elitista érzés a többi drogfogyasztóval szemben. Ők nem akárkik voltak, hanem heroinisták. A drogfüggésükből fabrikáltak büszkeséget. Azt hiszem, erre szokták mondani, hogy szánalmas.

S természetesen vannak olyan "művészek" is, akik egy közösségtől azt a hamis érzetet kapják, hogy ők a szakma csúcsai, annak ellenére, hogy a személyeskedő, álszent vitáikat még egy értelmesebb kisiskolás is nevetségesnek tartaná. A közösségek gyakran torzítják az értékrendet, amire nagyon oda kell figyelni. Az elfogultság pedig pont nem a szakmaiságról szól.

OSHO egyszer azt mondta a nagy felekezetek tagjairól, hogy azokon keresztül sosem fogják elérni a megvilágosodást, ugyanis minél többen mennek egyfelé, annál távolabb vannak a céltól. Többmilliárdnyian vannak, akik elkötelezett tagjai valamilyen ideológiának vagy rendnek, de két kezén meg tudja számolni, hogy hány megvilágosodott embert ismer.

Amikor ezt elolvastam, csak nehezen értettem meg. Hogyan lehetséges az, hogy többmilliárd ember téved? Úgy, hogy a közösség elvarázsol, hamis identitást ad, és torzítja a tisztánlátást. Az emberi téveszmék oda-vissza hatnak és felerősödnek. Ilyenkor távolabb kerülsz a valódi lényedtől és az objektivitástól is. A kollektív hangulat olykor szinte a levegőben terjeng.

Gyakran sétálok az utcákon, csak úgy céltalanul, birka módon. Van, hogy ragyogóan érzem magam, de amikor a börtön előtt haladok el, egy finom feszültség kerít a hatalmába, pedig nem vagyok érintett az ilyesmiben, hála legyen az égnek. Valahogy mégis olyan hangulat áraszt el, mint például a hivatalos helyeken, ahol viselkedni kell, ahol korlátozva vagyok, vagy ahol félni kell valamitől. Aztán továbbmegyek, és újra szabadabbnak érzem magam, szinte fellélegzek. A légkör a levegőben terjeng. Ezt teszik a különféle közösségek is. Ezért szakadsz el az objektivitástól.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a tárgyilagossághoz külön kell válni a társadalomtól és egy barlangban kell lakni. Az ugyanolyan ostobaság lenne, mintha fanatikus hívévé válnál, mondjuk a Krumpli hámozók rendjének. Lehet tagja bárki egy klubnak, ha jól érzi magát benne, de meg kell tanulni észrevenni, hogy mikor lép működésbe az úgynevezett "kollektív szellem", amitől nem árt függetlenedni, persze nem térben, hanem lelkileg.

Jól teszed, ha elszakítod a szálakat, melyek a rossz irányba húznak, és tisztába jössz azzal, hogy valójában miért akarsz egy csoport tagjává válni! Ehhez pedig a saját reakcióidat is ugyanúgy kell tudnod szemlélni, mint bárki másét. Ez egy képességet igényel, de csak így lehetsz a hasznára egy közösségnek és önmagának is.

Vége