A Pszichotanyán 35.

Javában folytak már a karácsonyi előkészületek. A konyhában egész nap folyt a munka. A délelőtti ebédkészítést a sütemények sütése követte. Ilyenkor Pamela is gyakran jelentkezett a konyhára, hátha ragad rá valami. Szeretett volna megtanulni valami egyszerű ételt megfőzni, vagy valami gyors sütit megsütni. Valahogy mindent túl bonyolultnak talált, semmi sem volt annyira egyszerű, hogy maga is megtudja csinálni. – Úgy látszik, ehhez még nőnöm kell! – szokta ilyenkor mondani, s kacagott rajta mindenki.
Az idő megenyhült, a hó olvadásnak indult. Ha így folytatja karácsonyra hírmondója sem marad.
Egy ilyen enyhe délelőttön Pamela és Tom bekocsikázott a közeli kisvárosba, megvásárolni a jegygyűrűket. Akkor jutottak eszébe Pamelának az ékszerei.
– Tom, most jut eszembe, nekem rengeteg drága ékszerem van. Úgyhogy a ház árát mind a Pszichotanyának adományozhatom, az itteninek, meg a Long Beach-inek is, ha ugyan lesz belőle valami. Eladom az ékszereimet, az nekünk bőven elég lesz arra, hogy bebútorozzuk a házat és vegyünk egy kocsit magunknak.
– Ahogy jónak látod, drágám!
– Tom, gondolkodtál már azon, hogy hová menjünk nászútra?
– Aha! Arra gondoltam, hogy te válaszd ki a helyet.
– Egyszerű megoldás! Mi lenne, ha közösen választanánk? – éppen egy néptelen utcán haladtak. Tom azt mondta.
– Álljunk meg, hunyjuk le a szemünket!– közben fogták egymás kezét – Megvan? Számoljunk háromig, aztán mondjuk ki, amire legelőször gondolunk.
– Egy, kettő, három: Korzika! Korzika! – hallották mindketten a másik szájából ugyanazt – nagyot nevettek.
– Hát ez eldőlt! – nevetett Tom – Nem is rágódtunk rajta sokat.
– Mit szólnál, ha megkeresnénk Emmát, tudod, utazási irodában dolgozik, majd ő talál nekünk szállást.
– Remek ötlet! Majd márciusban megkeressük, májusra még fog találni valami jó helyet nekünk Korzikán. Legalább két hét! Egyetértesz?
– Még mennyire! Legalább két hét!

Már minden kész volt karácsonyra. Sok aprósüteményt, továbbá két hosszú piskótatekercset készítettek. Az egyik gesztenyés volt, a másik csokis. Egy hatalmas kondér töltött káposztát főztek, hogy karácsony napján ne kelljen, esetleg csak felmelegíteni. Ebédre is és vacsorára is az lesz tálalva, meg persze süti minden mennyiségben.
Karácsonyeste halleves lesz, meg diós, mákos kalács. Körbe puhatolóztak mindenkinél, hogy milyenek az otthoni szokások. A hal valamilyen formája majdnem mindenkinél jelen volt, a diós mákos kalács meg éppen mindenkinél, legalább az egyik fajtája. Így hát ezt választották karácsonyesti menünek.
A karácsonyfa-díszítés, meg a karácsonyesti program, a legtöbbjük előtt titok volt.

Tom is feljött aznap reggelizni. Csak tejtermékek voltak a svédasztalon, de az minden formában. Túró, vaj, tejföl, sajtok, több változatban, aztán tej, kakaó, karamellás tej, kávé, válogathatott mindenki, mi szem-szájnak ingere. S ezen a napon 10 óráig tartott a reggeli, az ebédet viszont délután három órára hirdették meg, utána kezdődik a karácsonyi ünnepi műsor.
Reggeli után Tom meghívta Pamelát és Laurát karácsony napjára ebédre. Laura a nyakába ugrott, olyan boldog volt. – Engem is? Jaj, de jó! – felkiáltással.
Azután ők ketten kiosontak az ajtón, átvágtak a kerten boldogan, összebújva, hiszen ma lesz az eljegyzésük! Tom már előkészített mindent a menühöz, csak belöki a halat a sütőbe, a krumplisaláta már készen állt, és finom desszert is várt rájuk.
Tomnál már állt a fenyőfa, csak arra várt, hogy feldíszítsék. Együtt rakták fel a díszeket, a színes égősort. Amikor elkészült, gyönyörködtek benne. Aztán Tom hirtelen eltűnt, majd egy gyönyörű vörös rózsacsokorral tért vissza. Ott a karácsonyfa alatt letérdelt Pamela előtt, ujjára húzta a gyűrűt, átadta a rózsacsokrot. Miután Pamela is felhúzta Tom ujjára a gyűrűt, összeborultak, ölelték, csókolták egymást.
– Ilyen csodálatos ajándékot még soha nem kaptam, és még sohasem voltam ilyen boldog – mondta könnyeivel küszködve Tom. Örömkönnyek voltak azok. Pamela is arra gondolt, erre a boldogságra várt egész életében. Szerencsére megtalálta. Mennyire hosszú és küzdelmes volt eddig az út. Ezután, együtt már sokkal könnyebb és szebb lesz.
Ajándék is volt a fa alatt. Előbb Pamela nézte meg mit kapott.
– Ó, ez az épülő házunk makettje! Csodaszép házunk lesz Tom, és a boldogság fog ott lakni! Köszönöm! – Tom is megnézte a magáét. Pamela képeslapot készített neki. A fedőlapon pompásan feldíszített karácsonyfa állt, belül egy piros szív, s abba volt beleírva a jókívánság. Aláírás: A te Maried!
– Az én Mariem! Őrizni, vigyázni fogom, amíg élek! Köszönöm!
Azután visszarakták szépen a karácsonyfa alá újra, hogy Laurának szánt, közös ajándékuk ne árválkodjon ott egyedül, hanem majd ők másnap újra nagyon meglepődnek, mintha ők is akkor látnák először egymás ajándékát, nem csak Laura.

Amikor alkonyatkor visszatértek a Tanyára, már kész volt a díszkivilágítás az épületen, az aula ajtaja és ablakai körül. Sőt, két hatalmas nagy fenyőfa is pompás díszbe volt öltöztetve, ott a bejárati ajtó közelében. Benn is nagy volt a sürgés-forgás. A fiúk már felállították a fenyőfát, s javában folyt a fa díszítése is. Laura futott eléjük, hívta őket vacsorázni, mert neki nagyon ízlett a halleves, na és a mákos, meg diós kalács is isteni. Ő még soha nem evett ilyen jó kalácsot. Pamela magához ölelte. Szegény kislány, gondolta, talán nem is volt náluk soha terített asztal karácsonykor, hát még a hétköznapokon. Nagyon vézna, vékony csontú szegényke. És milyen érdekes, egyre gyerekesebben viselkedik. Nem is volt neki gyerekkora, olyan kis koravén volt… most meg felszabadult, sokat nevet, talán mert először érzi, hogy gondoskodnak róla. Szinte könny szökött a szemébe, mire ezt végiggondolta, de Laura húzta őt, s biztatta, hogy legalább a kalácsból egyenek…

Nagyon hangulatos este volt. Amikor készen voltak a fával, akkor valaki elindította a zenét. Karácsonyi dalok töltötték be az aulát, mind megálltak, s énekeltek együtt. Azután meg mindenki vett egy csomagocskát az asztalon levő ládikából, ahová előzőleg mind beletették a maguk készítette ajándékokat. Mert a többségük több ajándékot is készített, hogy lehetőleg mindenkinek kettő jusson, vagy annál több. Adélaide tartott egy röpke köszöntőt, azután boldog ünnepeket kívánt mindenkinek. Akkor szót kért Tom is. Bejelentette, hogy a mai napon eljegyezte Pamelát.
Hirtelen tapsvihar tört ki, aztán egy éles sikoly hallatszott, s Marie tört át a tömegen, hogy ő gratuláljon először a jegyeseknek. Tom leintette Mariet, hogy még várjon.
– Szeretném azt is tudatni veletek, hogy az esküvőnket tavaszra tervezzük, s azután mindjárt elindítjuk az örökbefogadási eljárást. Bízunk benne, hogy minden rendben lesz, s Laura a mi lányunk lehet. – ekkor egy újabb sikoly hallatszott. Laura volt. Odarohant hozzájuk, átölelte őket, s ott zokogott Pamela vállán hosszan, olyannyira, hogy a gratulálni vágyók még sokáig nem tudták megközelíteni a jegyespárt.
Pamela arra gondolt, hogy ez a karácsony, bizonyára mindhármuknak nagyon emlékezetes marad.