Mostanság gyakran eltűnődöm ezen a kérdésen. Nézve, ahogy az emberek marják egymást, olykor az eszembe jut néhány lovagregény, amit gyerekkoromban olvastam el. A sötét középkor "primitív" lovagjai tisztelték az ellenségeiket, nagyra értékelték a becsületet és nem alázták meg egymást.
Manapság szinte giccsesnek tűnhet egy efféle eszmeiség. Elképzelhető persze, hogy akkor is volt gúnyolódás, gáncsoskodás, de talán nem annyi, mint most. El kezdtem gondolkodni rajta, hogy vajon hogyan lehetséges ez?
Egy középkori harcos test-test ellen küzdött az ellenséggel, primitív fegyverzettel. Hitt az eszméiben, bízott a győzelmében, és ha kellett, akkor az életét áldozta mindenféle zokszó nélkül. Közben pedig tudta, hogy a másik oldal katonái szintén ugyanígy éreznek: küzdenek a legjobb tudásuk szerint, és meghalnak, hogyha kell. Erre pedig rengeteg példát láthattak.
Ilyen körülmények között nehezen képzelhető el az, hogy ne tisztelték volna az ellenségeiket. Ha a legyőzötteket megalázták volna, azzal valójában önmagukat alázzák meg – a saját hitüket. A győzelem mámorában tehát valószínűleg nem volt annyi fölényeskedés, mint manapság; akik a háborút effektíve megvívták, valóban hittek az eszméikben.
A képmutatás inkább azok között volt divat, akik a háttérből irányítottak. Ők nem mentek a halálba, csak politizáltak és önző érdekekből indulatokat szítottak. Ám az igazi harcosok között az ellenfél tisztelete valóban létezett!
A mai világban a lovagi eszmék kihaltak. A háborúkat is általában modern eszközökkel vívják meg. Elbújnak a gépfegyver mögé, és a távolból gyilkolnak, vagy ledobnak egy atombombát, esetleg az íróasztal mögül elindítják a rakétát egy piros gomb megnyomásával és néhány kódszám beütésével. A lelkiismeretet pedig elaltatják azzal, hogy azok az emberek megérdemlik a halált, mert olyan hitványak.
Az ellenfél gyűlölete a modern kor betegsége. A másik megalázása a gyávák hitvallása, hisz hogyan is tisztelhetne valakit egy olyan ember, aki még önmagát sem tiszteli, mert nincs miért. Nyomorékká tehetnek, leigázhatnak, sőt meg is gyilkolhatnak a távolból.
A kardnak sokkal nagyobb becsülete volt, mint az atombombának valaha is lesz. Ma már nem azt a világot éljük, amikor a harcosok nyíltan csapnak össze, ha pedig valakit legyőztek, annak meghagyták a becsületét… manapság sokkal inkább az a divat, hogy a hős lovagra rámennek vagy ötvenen, lerángatják a lóról, aztán ahelyett, hogy végeznének vele, a fejére sz@rnak és kiröhögik.
Gyávák aláznak bátrakat. Egerekből lesznek az oroszlánok, az oroszlánokból pedig egereket csinálnak. Minden a feje tetejére állt.
Szidhatjuk a sötét középkort, de ha egy akkoriban élt harcos feltámadna a mai világban, valószínűleg azt mondaná, hogy inkább felakassza magát, minthogy ilyen gyáva és barbár korban éljen. Ennyi maradt a nagy eszmékről!
Ezért azt javaslom az olyan tini lányoknak, (ha még léteznek olyanok), akik a hercegre várnak fehér lovon, hogy ne tegyék! Lovagot játszani mostanság nem valami kifizetődő. Ilyen világot élünk.
Vége
21 hozzászólás
Szia Norton! Ami az írást illeti, téma-választás, szerkesztés, stílus, – semmi kivetni valót nem hagy maga után, amennyire én, hozzá nem értő, meg tudom állapítani. A mondanivalóval viszont nem mindenben értek egyet. a lovagkor romantikája csak a lovagregényekben (filmekben) létezik. A középkorban élő emberek éppen olyanok voltak mint mi! se nem jobbak se nem rosszabbak! Ha nem hiszed nézz utána pl. a mi nagy Hunyadink életútjának! Meglepő dolgokra bukkansz majd! Persze ettől ő még hős volt. De a lovagok és hősök is emberek voltak, bár bizony nem mindig viselkedtek úgy! Üdv: én
Éppen ma írtam egy verset aminek lovag a címe,így örömmel olvastam cikked. Én veled értek egyet. Mindig voltak és lesznek kivételek, de nem gondolom hogy csak a lovagregényekben létezett az ellenfél tisztelete. Másik jó példa erre a japán történelem a szamurájaival.
A vélemények hol egyeznek, hol eltérnek. Ez így van rendjén. Köszönöm, hogy elolvastad.
Fogalmazási és egyéb hibák itt is vannak, ahogy visszaolvastam, és amennyire utólag észre tudtam venni. Más talán többet is találna belőlük. Azt pedig nem firtatom, hogy sok volt a kegyetlenkedés, aljasság akkoriban is. Az emberi természet nem sokat változott, de egy olyan korban, ahol valaki például simán kihívhatta mondjuk egy párbajra a másikat, nyilván többre tartották egymást. Másképp nem születhettek volna meg a lovagi eszmék. Persze talán ezen is lehet vitatkozni, de én így látom. Köszönöm a véleményedet.
Létezik pl. a "vadnyugati romantika" – a cowboy-történetekben. A valóság azonban más volt. Lehettek persze, ahogy mai is vannak, lovagias emberek. De a többi kamu! Irodalom, tehát "hazugság" Hazugság? NEM!!!! Csak nem a valóság!!!!
Ha sok felkiáltójelet írsz egy mondat végére, attól az még nem biztos, hogy igaz. Te sem éltél akkoriban és én sem. Csak találgatni tudunk ez ügyben. Ám ha vannak emlékeid valamelyik előző életedből, szívesen meghallgatom őket. D
Egyszerűbb a helyzet. Vannak történelem-könyvek, amelyek jól, vagy rosszul, de megmutatják a kort. Történelmileg hitelesebben, mint pl. egy lovagregény, vagy egy vadnyugati film!!! (Engedtessék meg nekem a sok felkiáltójel, nem ettől lesz (van) igazam, csak arra szolgál, hogy nyomatékosítsam, amit mondok. Ha hiba, kérlek nézd el a kedvemért):)
Van igazság abban, amit írsz, de így összességében a mondanivalójával én sem értek egyet. A végén a javaslatod pedig majdnem csak kiborított. Szerintem a tini lányoknak nem azt kellene mondogatnunk, hogy ne várd a lovagot, úgysem jön, hanem inkább példát mutatnunk, hogy lássák, hogy igenis van még udvariasság, tisztelet a mai világban is. Persze, ehhez kicsit másféle életszemlélet kell, ez a "sz.r a világ úgy, ahogy van" nem hiszem, hogy kifizetődő.
A történelemkönyvben sokmindenre lehat példát találni és mindennek az ellenkezőjére is. Hogy milyen a világ, ki-ki maga dönti el az életfelfogása szerint. Én úgy látom, hogy nagy bajok vannak az emberek között. Erre is van ellenpélda persze, mint mindenre. Köszönöm a véleményeteket.
Szia Norton!
Felemás érzésem támadt cikked olvasása közben. Érteni vélem én, hogy milyen indíttatással írtad. De! Számomra a középkor setét, és ez alól a meglátásom alól a középkori lovagok sem mentesítik a nézetem. Minden bizonysággal voltak becsületes, tisztességes az ellenfelüket tisztelő harcosok akkor is, és most vannak még olyan emberek, akik tisztességesek és becsülik az ellenfeleiket, szerintem mindig is lesznek olyanok.
No! Egy kis ellenpélda a magyar történelemből, hogy mennyire nem tisztelték a nyertesek a legyőzötteket a középkorban. Koppány testét felnégyelték és négy vár kapujára tűzték fel. Nem is értem hogyan van ez. Mi magyarok mindig felülírjuk az általános etikettet, amely a Európában dívik? Ki érti ezt? Aki tudja mondja nekem, szépen kérem!
Kétségtelen, hogy mára elharapódzott a tiszteletlenség. Nem tiszteljük az embertársainkat, pedig a tisztelet embervoltunkért jár. Szemrebbenés nélkül átgázolnak egyesek – jó sokan vannak – az embertársaikon.
Kedves Noéni! Minden igaz, egyetértek, egy dolgot kivéve: a sötét középkort. Olvasd el Umberto Eco (a) A rózsa neve c. regényét! Biztos megváltoztatod a véleményed! Üdv: én
Kedves Bödön! Létezett olyan, hogy "lovagi erény" vagy "szamurály erkölcs". Más kérdés, hogy mennyire tartották be azokat a gyakorlatban. Amikor hoznak egy szabályt, egyesek hisznek benne, mások pedig nem. Erre mondtam, hogy mindenre van példa és ellenpélda is. De igazad van, az emberek mindig gonoszak voltak. Ám nem csak a középkor sötét. Háborús bűnők a modern korban is vannak. Persze ezt te is tudod.
Folytatom.
Annyira gátlástalanná és önzővé váltak az emberek, mindenre képesek, hogy érvényesüljenek.
Fejétől büdösödik a hal, bizonyára azért olyan büdös a feje a nagy halnak, mert felzabálta a sok kicsit, akik csak úgy önként dalolva úsztak a nagy hal szájába.
Mit is mondhatnék még?
Vannak, akik a felsőbb rendűnek érzik magukat, jól teszik, ha azzá válnak, mert mi sunyi módon megengedjük nekik.
Hogy vannak e még gáláns lovagok? Nos, tudja a rosseb, az az egy biztos engem jó messzire elkerülnek. No de én már bizony a "késői középkorhoz" tartozom, szinte már átmenet vagyok az "újkorba".
„Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.”
(Töredék)
Radnóti Miklós
Ez van….
Noémi
Kedves Noémi! Köszönöm szépen a hosszadalmas válaszodat. Igen, én is úgy érzem, hogy nagyon elfajult ez a világ. Erről szólt ez az írás.
Kedves Norton!
Sok dologban igazat adok!
Nem megyek bele a ´középkor´részletezésébe…habár
rengeteget tudok-tanultam róla.
…csak említést szeretnék tenni róla,mint Bödön…
azoknak akik szeretnének többet tudni erröl a korszakról
ajánlanám:Umberto Eco:a rózsa neve!
…hogy ma mi ´megy´?
Sok sok dolgot jól látsz!
Gratulálok:sailor
A középkor sötétségét nem lehet világossággá varázsolni néhány lovagias viselkedéssel.
Aki a tisztelet hiánya miatt siránkozik, az szerintem nem kellene tiszteletlenségre biztassa azokat, akikben még él a tisztelet érzése, és után a csodálkozzon, ha nem kap kellő tiszteletet.
Szerintem az utolsó mondataid egy kissé felháborítóak, például egy tini lány szülei számára, de mást is gondolkodóba ejtetnek. Vagy csak én látnám a csillagtalan eget sötétnek? Üdv. István
A tisztelet adott esetben veszélyesebb lehet, mint a tiszteletlenség! Tisztelni valakit csak azért mert idősebb, vagy azért, mert magasabb a rangja….Milliók vándoroltak ki az óhazából Amerikába, mert nem akarták tisztelni azt, ami itt körülvette őket. A tisztelet….nem jó! Legfeljebb: elismerés, de csak "teljesítményhez" kötötten!!!
Bödön!
"A tisztelet….nem jó!" – Miért? A tisztelet nem azt jelenti, hogy gondolkodás nélkül alávetem magam mások kénye-kedvének. Tisztelet pl az, ha valakit nem támadok le rögtön a negatív tulajdonságai miatt, hanem igyekszem kihozni belőle a legjobbat. Ha nem tudom, egyszerűen továbbállok, de tisztelem annyira az illetőt (mert én is lehetnék könnyen olyan, mint ő), hogy nem rúgok belé, miközben elhaladok mellette. Én így látom. Nagyon nüansznyi különbségek vannak "jó" és "rossz" között, sokszor észre sem vesszük.
A kérdést magadban keresd, én szeretem a meséket!
Tudod sokfélék vagyunk!
Üdvözlettel: eferesz
Én is szeretem a meséket. Tisztelni pedig valóban nem lehet senkit azért, mert idősebb, vagy erősebb. Tisztelni én azt tudom, aki példát mutat. Őszinte példát. A mai világban ilyet sajnos nem látok. Ha valaki igazságtalan, vagy úgy akar nagynak tűni, hogy a másikat aljasítja, az még akkor se vállik a szememben igaz emberré, ha tapsolnak neki. Ha a középkorban rossz volt az ember, attól még mi nem vagyunk jók. Nekem csak azzal van bajom, hogy mindenki mást köpköd, ahelyet, hogy tükörbe nézne. És mielőtt még valaki félreértené: ettől nem tartom magam különbnek nálla. Egyszerűen így látom az embereket.
Így összegezve, egyáltalán nem bántam meg, hogy beküldtem ezt a cikket. Úgy érzem, megkaptam a választ a kérdésemre. Azért kevés a tisztelet a világban, mert az emberek jóformán azt se tudják, mi az. Összekeverik a hízelgéssel, az erőfitogtatással, a behódolással, mások letámadásával és a többi. Talán még az értelmező kéziszótárban is megnézik, mit jelent, persze attól nem lesznek okosabbak. A magam részéről el tudom fogadni az embereket, sőt még szeretni is tudom őket, ám tisztelni nem tudom, amit csinálnak egymással. Úgyhogy én se vagyok különb. De talán egyszer elfogadóbb leszek. Köszönöm a hozzászólásokat, megint tanultam valamit.