Fekete karácsony

Azon a karácsonyon feketék voltak az árnyak.
Örökre elveszítettük a nagyapámat.
Mindenki várta a szentestét,
a Világ – Világosságának jöttét.
Korán sötétedett akkor,
a szürke égbolton két repülő landolt.
A Dráva hidat bombázták éppen,
mikor a pilóta irányt tévesztett a gépen.
Bomba hullott a falu határára,
egy szilánk fúródott nagyapám nyakába.
Hazafelé tartott a munkából,
Lélekben, már cukrot csent a karácsonyfáról.
Lépteit hiába szaporázta,
nem vitte tovább a lába.
Ott feküdt a friss hóban, egyedül,
felette a faágak közt a halál hegedült.
Senki nem hallotta utolsó szavát.
Talán csak annyit szólt:- ejnye, az angyalát!
Nagyanyámnak vitte a hírt valaki,
de ő nem akart a fülének hallani.
Édesanyám rohant a hír hallatára,
de kezét hiába tette már halott apjára.
– Piros, fehér, fekete –
Nagypapa, az ünnepeket nagyon szerette.
Vére pirosra festette a havat,
lelkünkben a karácsony akkor fekete maradt.
Nagyanyám, s anyám is elment már régen,
a szomorú napról megemlékezünk minden évben.
Karácsonyfánkra fehér gyertyákat veszek,
De az egyikre,
piros, fehér, fekete- szalagot teszek.