Két kezem melenget
didergő ágat,
a magasba nyúló
hegy tetején.
Hó takarója a
paplanom, vágyam,
vele vagyok,
a tél idején.
Sötétben féltem,
kihűlt egészen,
s kristállyá
dermed a hólepel.
Bozóttá nőtt már
az én kicsi ágam
ág-boga átfon,
s nem enged el.
Néma a táj most,
hópihe hull ránk
nap sugarában
olvad a hó.
A tél hidegében
kréta fehéren
a hegy tetején is
süvöltő szélben
csak ,veled lenni
volna jó.!
Két kezem
By Mukli Ágnes
8 hozzászólás
Kedves Ági !
Nagyon szépen párosítottad a tél képeit a szerelemmel, igazán szép verset írtál.
Szeretettel olvastalak: Zsu
Kedves Zsu
Köszönöm soraid.
Szeretettel Ági
Kedves Ági!
Szívmelengető szép verset írtál. Csodás párhuzam.
Szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Ica
Örültem az elismerő hozzászólásodnak.
Köszönöm . Ági
Kedves Ágnes!
Nagyon szépen ´cseng´!
A természet és te egyek lettetek…
egy különös érzésben,óhajban,vágyban!
Szeretettel gartulálok:sailor
Kedves Sailor
Köszönöm a hozzászólásodat.
Szép napot neked!
Ágnes
Kedves Ági!
Nagyon szép a versed, ritmusa magával ragad.
Láttam én már két bozótot ölelkezni, szinte egy bozóttá válni.
A versed végén a vágyakozás azt sejteti, hogy a másik bozót még csak egy kis ág, talán.
Ha rosszul értelmezném, kérlek ne haragudj.
Üdv: harcsa
Kedves Harcsa
A vers egy ágról szól ami bozóttá nőtt és fogva tart.A ritmusát éreztem először és annak alapján készült a vers.
Köszönöm, hogy írtál.Ági