Vérforraló ölelésekre hívlak téged,
hogy néhány óráig csendben összeégjünk,
hogy nyelvünk végtelen keringésben összebolyduljon
és ajkamra szenvedélyed édes kínjait harapd,
hogy leheleted haláltáncot járjon gerincemen
és benső húrjaimat pengetve egyre feljebb feszíts
és elektromosságtól villanó bőrünk
nedves csattanással együvé tapadjon.
Hogy a pillanatnyi mámorért
elhagyjunk minden szabályt,
hogy szorítsalak, mintha elengedni
nem akarnálak többé,
mintha nem is tudnám,
hol ér véget a tested,
és ebben az ős mozdulásban
magamban
téged
megtaláljalak.
8 hozzászólás
Nagyon szenvedélyes, erős vers, nagyon szép ívvel vitted végig, és a zárás őszintesége nagyon megkapó. Örömmel olvastalak.
aLéb
Köszönöm, hogy olvastad!
Miléna
Kedves Miléna!
Robert Redford és Demi Moor 1993 as filmjé
jutott eszembe!
Gratulálok:sailor
Óha! Kedves Miléna!
Bátor vers! Elismerésem!
szeretettel-panka
Köszönöm nektek! 🙂
Miléna
Az EGO halála, így kell ezt!
Üdvözlettel: eferesz
Kedves Miléna!
Nem vagyok szakértő, de úgy vélem, ez a versed a maga nemében mestermű. Óriási erőt, határozottságot és meg nem alkuvást érzek benne, de efféléket már a korábbi alkotásaidnál is tapasztaltam. Bizonyára tényleg ilyen személyiség vagy.
Egy ilyen témájú művet könnyen el lehet rontani, ha valaki nem adja hozzá a kellő komolyságot és igényességet. Neked ez maradéktalanul sikerült. Szinte lehetőséget sem adsz, hogy az "ajánlatot" vissza lehessen utasítani.
Ezért is kellemes és sokatmondó olvasmány ez, bármikor szívesen újra elolvasom.
Üdv.:Tamás
Köszönöm, hogy itt jártatok! 🙂