Macskakaland

Ugrabugrál a mókus
egyik ágról a másikra.
Vigadozik pimaszul
és vígan mogyorózik.

Lenn a földön
macskát lát,
ki álmosan napozik.
Kis galamb tárja szárnyát.
Cicánk rá vágyakozik.

A védtelen galambra támad.
Izma feszül, ahogy ráugrik.
A mókus a fán merev marad,
annyira megbotránkozik.

Hirtelen kutya bukkan fel.
Macskánk fúj, menekülne,
futna a fára rögtön fel,
de mókus áll elébe.

Megállítva őkelmét:
– Mit csináltál a galambbal?
mereszti rá a szemét.
– Menekülnél sebbel-lobbal?

– De én nem vagyok kutya-
mondja a mókus.
– Menekülhetsz. Tiéd is a fa,
mert az nagyon fontos,
az élethez mindannyiunk joga.

Ígérd meg, Te macska,
makogja a mókus,
máskor nem támadsz
vétlen lényre, te butus.

És most mehet sz a fára fel!
– int a farkával a mókus.
Ám a macska nem felel.
Gyorsan elinal a butus.