Nincs perc, nincs pillanat egyforma talán,
még ha a méh is ugyanúgy döngicsél.
Hajnalig szövött álmokban segítsél
meglelni önmagunk egy vászon falán.
Óriások mellett kitakart mező,
örömfényben részesülő tekintet.
Ne hagyjuk veszendőbe a megintet,
s ne a véletlen legyen a rendező.
Nincs végletig csiszolt forgatókönyv sem,
ezerszer visszajátszva csak azt látod,
hogy legnagyobb kincsünk egy apró gyöngyszem.
Mégis megfoghatatlanul használod,
s használom, de nem kell már, hogy rejtőzzem,
csak végre egy igent mondjunk, azt várod.
1 hozzászólás
Szia Fél-X!
Fáziskésésben vagyok, ezért csak most jutottam el versedig. Szerintem szonettnek szántad, hát így szólok róla, bár talán nem kellene, mert én is botladozom.
Szonetteket írni nagyon nehéz. Komoly követelményei vannak, és az alkotó hajlamos eltérni ezektől. Saját magamon is tapasztalom, miért lenne kivétel ezalól bárki is?
Persze kívülről könnyebb okoskodni, mint belülre menni saját gondolatunk által…
Örülök, hogy próbálkoztál (nem először, és tán nem utoljára), és talán újra megteszed, hogy egyre jobb és jobb legyen. Remélem, nem tántorítottalak el!
Szeretettel: Kankalin