Nincs az a kistelepülés, nagyváros, vagy tájegység hazánkban, ahol ne lett volna valamilyen címszó alatt megrendezett fesztivál az év folyamán, akár volt hagyománya, akár nem. Ezeket az eseményeket általában gasztronómiai bemutató, kóstoló, nagy közös evés kísérte. Akárhogy is, bizony van mit fölmutatni az ide érkező turistáknak, bármely célból érkező vendégeknek, de akár egymásnak is a hagyomány, a gasztronómia terén, a különleges és ízletes étkek vonatkozásában. Igazán van mire büszkének lenni finomságban, ízvilágban, különleges főzési-sütési módban, fortélyban. De ami mára már az országban szokássá vált, az mintha azt tükrözné: lehet itt akármilyen okból megrendezett fesztivál, bármely okkal szervezett esemény, azért mégis csak az étel, a finomság, a gyomor kényeztetése körül forog minden. Az ország tavasztól késő őszig mintha egy nagy sparherdt lenne, amely hol ezt, hol azt a húsételt, halat, fánkot, rétest és ki tudja még mi mindent kínál a látogatónak. Először Kapolcson láttam, hogy a hordozható kemencék kivonultak a vásártérre, fatüzelésű tűzhelyeken sültek a finomságok. Aztán sorra, amerre csak jártam, vagy beszámolót láttam különböző rendezvényekről, egyre nagyobb számban sültek, főttek az ételek, rotyogtak kondérban a kaják a főtereken.
Ahogy kiszorult az igazi konyha a lakásokból, úgy kért magának helyet a falvak, városok főtéri placcain. A mai konyhák nem igazán alkalmasak a közös étkezésre, beszélgetésre, jó, ha maga a háziasszony kettőt fordulhat benne. A lakótelepi lét megváltoztatta a szokásokat is, elmaradtak a családi közös étkezések, az apa-fiú beszélgetések, a leány-anya tapasztalatok cseréje, a problémákon való együttgondolkodás, az örömök megosztása, a közös játék. Talán ez a nagy hiányérzet keltette életre a füstöskonyhák hangulatát, az ízes, zamatos ételek megjelenését a falusi, városi rendezvények középpontjában. Valamiféle visszatérés lehet ez az ősihez, a kezdethez…. Valami olyasmi, amit Hoppál Mihály néprajzkutató kínai jegyzeteiben (Sámánok között 2001) olvastam: Az öklömnyire vágott darabokból aki akart vehetett, és süthetett magának a tűznél. Ez volt feltehetően a Hús istenének tiszteletére rendelt szertartás – legalábbis így jelezték az előzetes programban – és az értelme az volt, hogy aki evett a húsból, az hosszú életű lesz – mondták a helybéliek. Vagyis a Hús istene részesült az áldozatból azáltal, hogy a rítus résztvevői ettek, de a Tűz istene is jóllakott, mert sok húsdarab beleesett a tűzbe. A tűz volt a közvetítő, mint annyi más szertartás alkalmával. Tulajdonképpen most értettem meg a szalonnasütés jelentését – feltehetően az is hosszú életet jelent, vagyis így őriztük meg, egy hajdani állatáldozat emlékét, amikor szalonnát sütöttünk!
A televíziós csatornák gasztro-műsorai is talán a nagy konyhaasztalt hivatottak pótolni, ezért olyan népszerűek. Hiszen a gyorsbüfék kínálatába, a dobozból való étkezésekbe beleunt ember újra a kredenchez, a konyhaasztalhoz vágyik, amelyet körbeülnek szerettei, barátai, ahol együtt költhetik el a tiszta anyagokból, jó szívvel, jó kedvvel készített ételeket. Mert akárhogy is nézzük, az étel, amit elfogyasztunk információhordozó is egyben: tudjuk-e miből készült? Vajon tudjuk-e, hogy egy agyon permezett, felturbózott növényből, egy alig néhány nézetméteren tartott, tápszerezett állatból – ráadásul nem örömmel – készített étel vajon milyen energiákat, milyen minőségű információkat juttat a fogyasztó szervezetébe? A fesztiválok, találkozók lakomáinak alapanyagai többnyire „igaziak”, hiszen mindenki a legjobbat, a legszebb és legfinomabb portékáját dobja közre ilyen alkalmakkor, hogy az év többi napján is keresett legyen. Természetesen itt érzékelhető az előállításra fordított időn túl a termelők, a készítők adni vágyása, szeretete is. És mindeközben sokak őszinte óhaja érződik a barátságra, a mostanában oly kevésszer megélhető közösségre.
A konyha tehát az utóbbi évtizedekben nem lehetett igazán közösségi színtér. Aztán az újabb építkezések folyamán elterjedt az a szokás, hogy a nappali és a konyha egy légtérbe került, az úgynevezett „amerikai konyhás” kialakítás során. Reméljük, egy újabb korszak téralkotó kultúrája elhozza majd az igazi konyha megvalósulását, ahol a főzés, az étkezés egy helyen történik. A konyhaasztal pedig lehet egyben munkaasztal, gyerekek számára tanuló asztal, asszonyoknak jó kis kézimunkázó vagy pletykázó hely és persze családi vacsoraasztal.
15 hozzászólás
Isten hozott, és érezd jól magad, épp úgy mint saját konyhádban. Amit tálalsz megkóstoljuk, ha tetszik megdicsérjük, ha egy kicsit ízetlen, akkor szólunk(mármint én, nem biztos más is), de nem azért , hogy megharagudj érte. Az asszony főztjét se mindig dicsérem, mert félek, hogy fejébe száll a dicsőség.
Egyébként nehéz dolog lesz visszatérni a hagyományos konyhához, ez a nappalival egybe konyha hidd el nem a férfiak óhaja. Azok szívesebben söröznének a vendégekkel, míg a háziasszony a konyhában van elfoglalva, mert nem lennének annyira szem előtt.
Ezen elfutott az eszem egyszer, le is írtam valahol meg is kell lennie, jó hogy eszembe juttattad jegyzeteddel, már csak ez megér öt csillagot, nem beszélve arról, amiről írtál.
Üdv. Szeretettel: István
A "könyháért" nem vontam le pontot!
Köszönöm, hogy elolvastad az írásomat. Az a tapasztalatom, hogy a nagyobb lélegzetű írások elolvasására nagyon keveseknek van türelme.
Megnézem, olvasom a munkáidat én is.
K.
nagyiéknál anno a konyha volt élet-tér úgymond, ott beszélgettünk, együtt voltunk mindig ott játszottam az übeggeolyóimmal:)) szép emlékeket hoztál felszínre, tetszett írásod. szeretettel
Köszönöm, Andy. Remélem, hogy egy a konyhás életérzés nemcsak egy mese marad a felnövekvő gerenációknak, hanem maguk is megérezhetik ennek a közös együttlétnek az örömét -akár étkezéssel együtt, akár anélkül.
K.
Jó témát választottál.Tetszik az írásod gondolatmenete.Én értékelni tudom a fesztiválok hagyományőrző szerepét, közösségformáló hatását.
A konyhára vissza térve, én az amerikai konyha mellett voksolok.
Sok szép alkotást kívánok neked itt a napvilágon.
Szeretettel. Ági
Köszönöm szépen, Ági!
Szerintem egy ház központi helye kell, hogy legyen a konyha, a családi tűzhely. A legfontosabb, ami egy közösséget közösséggé tesz, ami egy családot családdá avat, hogy együtt ülnek az asztalnál, együtt imádkoznak, együtt esznek, megbeszélik a nap fontos eseményeit. Jó a cikked, gratulálok!
Üdv: Klári
Köszönöm, Klára! Mi egy húron pendülünk: én is ennek a híve vagyok, talán pontosan azért, mert bár elég méretes volt a konyhánk, de az asztalnál kevésszer volt együtt igazán a család.
Mert nagyon fontosnak tartom a tekintetek találkozását, az egymásra mosolygást, a közös tréfálkozást, és a gondok közös megoldását is.
üdv.
K.
Nagyon tetszik a cikked; egyrészt érdekesnek találtam, másrészt kellemes emlékeket ébresztett bennem, mert gyerekkoromban nálunk is nagy konyha volt, és anyukám meg is jegyezte olykor, hogy milyen érdekes, hogy a vendégek többsége elsősorban ott szeret leülni! Ahol most lakom (panel) egészen kicsi a konyha, és itt bizony én szoktam bosszankodni emiatt… Gyakran vágyom egy "igazi", nagy konyhára, főleg úgy, hogy három gyereket nevelek, és amikor együtt sütünk, alig férünk el… sőt…
Vonzott a cikked címe is… ritkán olvasok cikkeket, ha igen, akkor főleg a T. Pandur Judit cikkeit 🙂 , de ennek a cikknek sem tudtam úgymond ellenállni 🙂 Fontos a jó cím… (nekem nem erősségem, és mindig rácsodálkozom az igazi, jó címekre 🙂 ).
Üdv: Mónika
Köszönöm, Mónika! Köszönöm, hogy három gyermek mellett van időd, lelkesedésed alkotni és olvasni, ez óriási dolog, amikor általában mindenki csak panaszkodik…
Nagyon igazad van a címet illetően – bár a hibát nem vettem észre -, fontos, hogy vonzó legyen a cím. Magam is sokszor ennek alapján döntöm el, hogy mit olvasok.
Köszönöm még egyszer.
K.
Hát igen! A konyhának,mindig van egy meghitt varázsa.Ha a gyerekkoromra gondolok,vagy vidéki rokonlátogatásokra, a "főbenjáró nagy események" a főzésen kívül ott történtek.Érdekes gondolatmenet.Grt.Z
Köszönöm.
K.
Kedves Katalin!
Mint látom, ezt a művet tetted föl elsőnek a Napvilághoz. Korábban mindig figyeltem az új belépőket, s most már több cikkedet olvastam, és visszafelé találkoztam az elsővel. Mindegy. Munkáid bizonyítják, hogy kiválóan műveled az írást. Ezért már előre biztosítva van, hogy sokan fogják olvasni a továbbiakat is. Szívesen olvasom, mert jó a tartalma, úgy írsz, hogy maga az olvasás is élvezetes, s mindegyikben értékes mondanivalót találunk.
Bizony igaz, hogy a régi konyhák voltak az igazi – főleg családi – összejövetelek hivatott helyei. Étkezéskor találkozott a család, volt idő a beszélgetésre a gyerekekkel, mindent ki lehetett értékelni. Ott sült és főtt a sok finom étel, a remek korabeli házi sütemények, amelyek párjukat ritkították. Sajnos, a modern lakásokban pont ezt a helyet szűkítették meg. Bár én nem panaszkodhatom, egy szögletes asztalt kinyitva tudok tartani, ahol akár hatan is el lehet férni kényelmesen.
A címez külön írok, mert kifogytam a karakterekből.
A címben található nyilván elütést többen megemlítették. Nos, egyszerű a javítás.
Kinyitod az Adatlapot, megkeresed a javítandó anyagot, s ott, a cím után, ugyanazon sorban találod a Mod. kifejezést. Azt kell megnyitni, akkor kinyílik az anyag. Szokásos módon ki kell javítani a hibát, utána lent találod a Mehet gombot, amit megnyomva lezáródik a lap.
Utána a többi a szerkesztők gondja. Nem kell megijedni, egy-két napra nem látható az anyagod, a szerkesztők átnézik, és visszateszik a helyére.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm szépen értékelésedet, hozzászólásodat. Igyekszem olyan témákkal fogallkozni, amelyek engem is érintenek, érzelmileg, lelkileg és persze a szellem szempontjából is. Köszönöm a javaslatodat, élni fogok vele.
üdv. K.