Mit értünk pozitív gondolkodás alatt? Az általános hit ezzel kapcsolatban az, hogy legyünk optimisták, a negatívumokat pedig ne vegyük magunkra.
Vannak, akik valóban nem törődnek vele, hogy mit mondanak rájuk, míg mások vérig sértődnek már a legkisebb bántás esetében is. Ennyire különbözőek lennénk? Miért létezik ez a jelenség?
Elméletem szerint az emberekben egy mesterséges személyiséget hoztak létre, ami aztán megköti az érzelmeiket, és az irányítása alá vonja őket, vagyis nem mi irányítjuk az elménket, hanem "ő" irányít bennünket.
Az érzelmi programozásunknál a szavak huszadrangúak a ki nem mondott, mögöttes tartalomhoz képest.
Hogy milyenné válik valaki, az attól függ, hogy milyen minőségű érzelmi energiákat olvaszt magába az illető az évei folyamán, hogy miből épít "én tudatot". Építkezhet valaki szeretetből, de építkezhet gyűlöletből is.
Persze egyáltalán nem mindegy, hogy tégla, vályog, vagy kutyagumi a házunk alapja. A valódi egyéniségünk sajnos nagyon gyakran a háttérbe szorul a belénk nevelt személyiségünkhöz képest.
Ha egy szülő azt mondja a gyerekének, hogy "de hülye vagy", és ez a rövidke mondat egy tömény gyűlöleten megy keresztül, akkor "Józsika" azt az energiát fogja magába olvasztani, mindenféle védekezés nélkül.
Ilyenkor a szülő egy felesleges koloncnak, egy megvetést érdemlő senkiházinak képzeli a gyermekét, akire nincsen semmi szükség, és nélküle minden jobb lenne.
Józsikában a szavakhoz félelem fog kötődni: bántások emléke, bizonytalanság, önleértékelés, tehetetlenség.
Ebből az energiából épít "én tudatot", tehát azt fogja képzelni magáról, hogy egy alsóbbrendű, felesleges, megvetést érdemlő személy, aztán ezeket az indulati energiákat persze kivetíti másokra is, csak legyen rá egy megfelelő ürügy.
Gyurikánál szintén elhangzik ugyanez a rövidke mondat, de már szeretet van benne: a szülő félti az utódját, és azért kritizálja, mert nem akarja, hogy baja essen.
Ebben az esetben egy teljesen másfajta energiából fog építkezni a gyermek, pedig gyakorlatilag ugyanazok a szavak hangzottak el.
Mégis azt érzi, hogy biztonságban van, támogatást kap, és egy szerető, gondoskodó közeg van mögötte.
Ezek szerint nem a szó a fontos, hanem az az energia, amit közvetít.
Az egyik ember gyűlöletben fürdik, amikor felnő, a másik pedig szeretetben. Az utóbbi aztán leél egy viszonylag boldog életet, és elkezdi osztani az észt a másiknak a pozitív gondolkodásról. Jóindulatú naivitással elmondja neki a következőket:
"Ugyan már, kedves barátom, legyél már egy kicsit optimistább! Nem kell mindenen vérig sértődni. Látod, én is milyen vidám vagyok, pedig engem is lehülyézett a főnök. És akkor mi van? Legyél mindig pozitív!"
Egy ilyen ember számára ezek az elcsépelt, sablonos közhelyek a kőkemény valóságot jelentik. Aztán ha a másik mégis "negatívan" fogja fel a dolgokat, akkor a "pozitív ember" nem fogja megérteni, hogy miért olyan az illető – biztos nagyon beképzelt, és azért olyan sértődős. A falra mászik minden apróság miatt. Egy öntelt hólyag, semmi kétség.
Pedig olyan cuki-muki minden. Az emberekben a jót kell észrevenni. Még az égbolt is rózsaszín, vattacukor fellegek mindenfelé, a világ segítő szándékú, csak észre kell venni a lehetőségeket.
Itt már valóban működik az úgynevezett pozitív gondolkodás, ám ahhoz, hogy a "negatív" embernél is működjön a dolog, először észre kellene vennie a saját lelki beidegződéseit, ám a "pozitív gondolkodók" megfosztják ettől, mert arra próbálják rávenni, hogy színészkedjen.
Ám ha az illetőnek tele van a szíve elfojtott sérelmekkel, akkor ne akarjon már ő is "tündi-bündinek" látni mindent, mert úgysem fog sikerülni!
Mindössze két tanulságot szeretnék levonni ebből az egészből:
Egy: senki ne nézze le a másikat, ha nem olyan, mint ő.
Kettő: mindenki magába nézzen, ott tegyen rendet, és ne másokat akarjon megváltoztatni.
Nem kötelező ezek szerint élni, de én hasznosnak tartok egy ilyen felfogást.
Vége
14 hozzászólás
..hát igen minden a gyermekkorhoz vezethető vissza 🙂 bontogatni való téma mindenképp. tulajdonképp a a pozitív gondolkodás a boldogság mágnese. Ha valamire gondolsz, azt vonzani kezded 🙂 ahogy szokták volt mondani. a tanulság meg teljesen helyén van ezzel én is vagyok. szeretettel
Köszönöm szépen.
Ez sokkal összetettebb dolog, mint hisszük. A pszichológusok, általánosságban, úgy vélekednek, hogy 50% az öröklött, azaz hozott anyag, és 50% a nevelés következménye. De sosem lehet semmi egyértelműen fekete, vagy fehér.
A példa, amit leírtál Józsikáról és Gyurikáról, mondjuk megállja a helyét. De mi van, ha teszem azt, Józsika és Gyurika testvérek. Megkapják mindketten a „hülye gyereket” a szülőktől, nincs benne sem gyűlölet, sem szeretet, csak olyan hétköznapi „hülye gyerek”.
Józsika, akinek a „hozott anyag” nem csakhogy nem éri el az 50%-ot, hanem valahol a béka feneke alatt van, megaláztatásnak érzi, úgy érzi őt semmibe veszik, nem szeretik, kitaszítják, sorolhatnám, és eszerint fog építkezni is. folytatom…
folyt.
Gyurika hozott anyaga viszont, jóval meghaladja az 50%-ot is, neki ugyanaz a „hülye gyerek”, azt jelenti, hogy törőknek vele, szeretik, odafigyelnek rá, s rendkívül hálás ezért, tehát ő ugyanabból a két szóból egészen másként fog építkezni.
Tehát a befogadó képességnek is rendkívül fontos szerepe van. Ezeregy módon lehet megközelíteni a dolgot…
A két tanulság közül, csak az elsővel értek egyet. A második már sokkal szerteágazóbb, összetettebb dolog mintsem, hogy mindent elintézhetünk annyival csupán, hogy „nézzem magába”.
Üdv. Ida
1,
Pedig ilyen egyszerű: ha magadon akarsz változtatni, akkor magadba kell nézned, nem a másikba. A problémáid okait csak úgy tudod megtalálni, ha őszintén bevallod magadnak, hogy mit érzel, és kideríted az okát. A legtöbb fájdalom egyszerűen azért van, mert az emberek nem fogadják el magukat. Valamikor megtanították nekik, hogy haszontalanok, meg ilyesmi, de inkább másokat akarnak hitványnak látni, ezért bántják egymást.
2,
Persze van, aki alapból érzékenyebb, de ha éveken át terrorizálnak valakit gyerekkorában, akkor lehet ő akármilyen erős alkatú, akkor is egy lelki nyomorék lesz belőle, bármit mondanak a pszichológusok. Ez nem matematika, hogy ötven százalék, meg huszonöt százalék. Ki számolta ezt ki, és mi alapján? Amíg nem békül meg önmagával az ember, addig hiába akar optimista lenni, úgyse fog sikerülni. Kicsit naivnak tartom azt a csodaváró mentalitást, amivel manapság etetik az embereket. Ennyiről szólt ez a cikk, bár nyilván lehetne bonyolítani még rajta. Köszönöm, hogy olvastál.
Számomra nem egészen tiszta a cím, azért mert az írásodhoz inkább az érzelmi beállítottsághoz áll közelebb, mint a pozitív gondolkodáshoz.
A pozitív gondolkodás hozzáállás, és tanulás révén is elérhető. Van aki erre képes van, aki nem. Vannak alapjáraton pesszimista emberek akiknek a gyermekkora felhőtlen volt, és mégis. Adott ez fordítva is.
Zűrzavaros gyermekkor után a problémamegoldó képessége lehet kitűnő , és ezáltal a pozitív gondolkodás felerősödik.
Mindenért tenni kell. Nem szabad mindent a gyökerekre fogni.
Nyilván van az ember előtt minta, de felnőttként nem kötelező azt hurcolni, és aszerint gondolkodni.
Segíts magadon, az Isten is megsegít. Tartja a mondás.
Tenni , tenni kell mindenért.
Selanne
1,
Hogy mennyire bízik valaki a lehetőségeinek a kihasználásában, az nagyon sokban attól függ, hogy mit hisz önmagáról és másokról, tehát bízik-e magában és az embertársaiban, vagy sem. Ez pedig javarészt tanult minta, attól függ, hogy ki mit tapasztalt meg az életében, például milyen szülői házban nevelkedett. Mert ha a szülei vagy a nevelői feszt a kudarcot és a negatívumokat erősítették meg benne, akkor hiába próbálná az illető, mondjuk harminc évesen a "hurrá optimizmust" erőltetni magára, nem sokat érne vele.
2,
Az úgynevezett "vonzás törvénye" valóban létezik, de csak akkor, ha rendbe szedi az ember a saját belső világát. Ha megtanulja teljesen elfogadni önmagát, akkor elfogad majd másokat is, és nem fog megsértődni, vagy borúsan látni dolgokat, hanem valódi hittel fog küzdeni a céljaiért. Nem muszáj egyetérteni vele, de szerintem, amíg nincs igazi elfogadás az emberekben önmaguk felé, addig az úgynevezett pozitív gondolkodás csak egy illúzió, mert úgysem fognak huzamosabb ideig örülni semminek.
A gondok nem a lenézéssel, hanem a felnézéssel vannak, csak úgy hullhat valami a szemedbe. Ha csak magadba nézel soha a büdös életben semmit nem tudsz megváltoztatni, se magadat, se mást. Egyébként szerintem a lelkizés és gondolkodás között van némi különbség! A lélek pozitív feltöltése egy, a pozitív gondolkodás kettő és fél! Üdv. István
Norton, már az is pozitív gondolkodás lenne, ha az emberek ajándéknak és szerencsének tekintenék, amijük van (magát az életet is beleértve) és nem olyasmiknek, ami természetes és valamilyen megfejthetetlen oknál fogva „jár” nekik.
Nagyon kevés „fontos” dolog van az életben. Ez akkor derül ki, amikor elveszítünk egyet is közülük. Figyelmedbe ajánlom az Emlékezet c. cikkemet, ami erről szól.
Köszönöm, kedves István és szusi. A lélekkel bizony sokkal többet kellene törődni, mindenkinek a sajátjával, de ez csak az én véleményem. Szerintem senki sem úgy születik, hogy "jaj, de szerencsétlen vagyok, de rossz itt minden, mindenki szemét, minek jöttem én a világra, holnap már ugrom is ki a tizedikről." Tényleg ilyennek születne néhány ember? "Ajándéknak" látni az életet pedig nem mindig olyan egyszerű, mint szeretnénk, szerintem ezt ti is tudjátok. Köszönöm szépen, hogy olvastatok.
Egyetértek ezzel a fejtegetéssel. Én is ismerek olyan embereket, akik "pozitívan" gondolkodnak, és olyanokat is, akik mindenben csak a rosszat, a negatívumot látják. Sajnos a környezeti hatásoknak nagyon nagy szerepük van, de úgy gondolom, h részben örökletes is. Üdvözlettel: én
Így van, itt az a lényeg, hogy miből mit lehet kihozni. Egy nagyon jó alapból is lehet egy nagyon rossz végeredményt létrehozni, és egy nagyon rosszból egy nagyon jót. A legjobb dolog szerintem, ha az ember megtanulja önmagából kihozni, amit lehet, de nem egy naivitással, hanem valódi problémamegoldással, amihez először is látni kell a lehetőségeket és a hibákat is. Ehhez pedig önismeretre van szükség. Köszönöm a véleményed.